BATSÁNYI JÁNOS (Tapolca, 1763. május 9. – Linz, 1845. május 12.): költő, tanulmányíró, folyóirat-szerkesztő.

Gimnáziumi tanulmányait Keszthelyen, Veszprémben és Sopronban, a filozófiai tanfolyamot 1783-tól Pesten, a piaristáknál végezte. Joghallgatóként Orczy Lőrinc házába került, mint a neves költő fiának tanulótársa, s bekapcsolódott a kibontakozó pesti irodalmi és színházi életbe. 1787-től az Orczy család támogatásával Kassán, a kamaránál gyakornok, majd írnok. Valószínűleg itt lett szabadkőműves. Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal megalapította a Magyar Museum (1788–1792) című lapot, és a második számtól egyedül szerkesztette. 1793-ban forradalmi versei miatt elvesztette állását, elhagyta Kassát. 1794. szeptember 10-én a jakobinus szövetkezésben való részvétele miatt Budán elfogták, egy évi fogságra ítélték, és Kufsteinbe szállították. 1796. május 23-án szabadult, Bécsben telepedett le hivatalnokként, és részt vett a művészeti életben. 1805-ben feleségül vette Baumberg Gabriellát, a neves osztrák költőnőt. 1809-ben átjavította és a kiáltvány hangját kiélező közbeszúrásokkal egészítette ki Napóleon proklamációját a magyarokhoz. A Bécsből kivonuló francia csapatokkal Párizsba ment, 1815. augusztus 5-én a Párizst megszálló osztrák katonaság elfogta, Spielberg várbörtönébe szállította. 1816. augusztus 14-én szabadult. Ezután Linzben élt. A Magyar Tudós Társaság 1843-ban levelező tagjává választotta.

A Magyar Museum szerkesztőjeként mint vezető szerepre hivatott irodalomszervező lépett föl. A fordításról (1787–1789) című tanulmányában vallotta, hogy lehetséges, sőt kívánatos a tartalmi és formai szempontból egyaránt hű fordítás. Rájnis József vitacikke alkalmat kínált számára, hogy elkülönítse a fordítást az utánzástól, s megvédve Baróti Szabó Milton-fordításait, szakított a deákos klasszicizmus ízlésével. Folyóiratának Bé-vezetésében (1788) az irodalmat a nemzeti lét minősítőjeként határozta meg, s ezért ápolására, Bessenyei Jámbor szándékának megjelenése előtt, tudós társaság létrehozását javasolta.

Költészete a nemesi reformizmus jegyében bontakozott ki. A franciaországi változásokra (1789) című híres epigrammája a tömörítés remeke. Forradalmi ihletének kibontakozása a felvilágosult rendiségtől eljuttatta a polgári reformtörekvésekig, s az egységes és oszthatatlan haza fogalmáig. A látó (1792) című verse a világ megújulását a francia forradalom eszményeinek hatására a közeli jövőbe helyezi. Az európai hadakozásokra (1792) című költeménye jelzi, hogy hazájának sorskérdéseit nemzetközi összefüggésekben szemlélte. „Kufsteini elégiái”-ban teljesen szakított a barokk poétika imitációtanának követelésével, és a belső élmény megragadására törekedett. E versei ciklust alkotnak; egy részüket Batsányi János költőbarátjának és rabtársának, Szentjóbi Szabó Lászlónak szenvedései ihlették (Gyötrődés), másik részüknek lírai hőse maga a költő. Bécsi éveinek főműve a Der Kampf (A viaskodás, 1799–1809); középpontjában az erény és igazság győzelméért küzdő ember áll. A mű költői beszámoló válságának legyőzéséről és új, bonapartista világképéről. Munkásságának utolsó negyedszázadában, elszakadva a hazai irodalmi élettől, még néhány fontos művet alkotott ugyan, de új értéket már nem hozott létre. A magyar tudósokhoz (1821) című tanulmányában, Kazinczy-ellenes éllel, támadta a túlzó neológiát. A magyar költő idegen, messze földön egy ihletett lelkiállapot bensőséges rajza után a segítségül hívott Múzsa által költőtársait, Baróti Szabót és Kisfaludy Sándort köszönti. Egész életében foglalkoztatta a nemzeti hőskultusz eszményképének tekintett Osszián műveinek lefordítása, de munkájának csak hét részlete ismeretes, ezekből életében négy jelent meg. Többször megkísérelte verseit kötetben kiadni, de erre csak 1827-ben (Batsányi János Versei) és 1835-ben (Batsányi János Poétai Munkáji) kerülhetett sor.

Batsányi János első forradalmár költőnk, aki a személyesség addig nálunk nem tapasztalt hőfokát érte el. A magyar felvilágosodás rendi, majd polgári változatát képviselte, bonapartizmusa pedig fejlődéstörténeti kapocs a jakobinus eszmék és a liberalizmus között. Az antikvitás szellemét a bárdköltő nemzeti ihletével egyesítette. Mindhárom korabeli versrendszert alkalmazta, s a gondolatritmus első hazai tanulmányozói közé tartozott.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség (Nagy Imre szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)