Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

BARLAI BÉLA (Mosonszolnok, 1870. okt. 2. – Budapest, 1786. nov. 20.) kohómérnök, főiskolai tanár, szakíró, főbányatanácsos német anyanyelvű családban született. A selmeci akadémián előbb erdészeti tanulmányokba kezdett, majd átment a kohászati szakra. A diploma megszerzése után, 1894-től vasgyárban, illetve hengerműben tett szert mérnöki tapasztalatokra, amelyek birtokában kezdett tanítani a selmecbányai vaskohászattani tanszéken. Okatatói tevékenysége során arra törekedett, hogy hallgatóinak „a gyakorlatban előforduló problémák megértéséhez és megoldásához szükséges elméleti tudása mindig a kor színvonalán álljon”.

Pályája gyorsan és eredményesen ívelt felfelé. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a kémia doktorává avatták. Selmecbányán kidolgozta egy modern vaskohászati laboratórium tervét, amelynek felépítéséhez sikerült az anyagi eszközöket is megszereznie. 1906–1908 között elkészült a berendezéseit illetően a kor színvonalán álló intézmény. Barlai a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumának megszervezésével jelentős eredményt ért el a magyarországi kohómérnökképzés, a bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. Barlai hosszú időn át tanszékvezető, egy ideig pedig a főiskola rektora is volt. Tanárként, tudósként egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el, akit kiváló és vonzó egyéniségnek, megnyerő munkatársnak tartottak. A trianoni fordulat után ő is elhagyta Selmecbányát, de már előtte azok közé tartozott, akik az intézet Selmecről Miskolcra való áthelyezését támogatták.

Barlai Svédországban, Norvégiában, Dániában, Belgiumban, Lotaringiában és Luxemburgban tanulmányozta „a külföldi elsőrangú vaskohászati intézményeket”. A külföldi tapasztalatokat is felhasználva írta meg kétkötetes tankönyvét, a Vaskohászat kézikönyvét, amelynek a vas metallurgiájával és a vaskohászati salakkal foglalkozó első kötete 1909-ben jelent meg Selmecbányán. A Tüzeléstan című második kötet szintén Selmecbányán jelent meg 1912-ben.

Színvonalas tankönyvein kívül számos fontos művet is publikált. 1913-ban adták ki Selmecen A magyar királyi bányászati és erdészeti főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriuma című összefoglalóját. 1915-ben ugyanott látott napvilágot a Gazdaságosság érvényesítése az állami vasgyárak üzemeiben című tanulmánya. Rendszeresen publikált a Bányászati és Kohászati Lapokban a tüzelésről, a mangán szerepéről, a vízgázról, a szén hőhatásának kihasználásáról stb.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Csáky Károly: Jeles Elődeink. Lilum Aurum, Dunaszerdahely, 2002. Közzétette a Miskolci Egyetem)