JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A hajógyártás elméleti és gyakorlati szakembere, BALOGH BÉLA (Debrecen, 1909. aug. 26. – Budapest, 1971, febr. 12.) gépészmérnöki oklevele megszerzése után a műegyetem mezőgazdasági géptani tanszékén volt fizetés nélküli gyakornok, majd két évig a Ganz-hajógyárban fizikai munkát végzett, míg megvalósíthatta régi vágyát, és 1935-től mérnökként vehetett részt a hajógyártásban. Ettől kezdve valamennyi jelentősebb hazai vagy külföldi megrendelésre készült hajó tervezésében részt vett.

Az első világháború után Magyarországnak már nem volt tengerpartja, viszont az olcsó és biztonságos áruszállítás érdekében olyan hajókra volt szükség, amelyek a Dunán és a tengeren is biztonságosan közlekednek és így az átrakodás szükségtelenné válik. Ezek voltak az úgynevezett Duna-tengerjárók, amelyeknek tervezésében Balogh Bélának is jelentős szerepe volt. Ezeken kívül számos áruszállító motoros hajót és dízelelektromos, lapátkerekes vontatót tervezett. Az ő és kollégája, Scharbert Gyula nevéhez fűződik a hazai úszódaru-gyártás bevezetése; ez a Ganz-gyár külföldön is keresett terméke lett.

1949-ben indult meg a budapesti műegyetemen a hajómérnök-képzés, ennek keretében Balogh először meghívott előadóként, majd 1953-tól egyetemi tanárként oktatott. 1955-ben jelent meg Vikár Tamással közösen írt, Hajók elmélete című könyve.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal