450 esztendeje született a szerelem költője, Balassi Bálint
„Balassi Bálint születésének pontos dátumát és
helyét unokabátyja családi bibliába írt feljegyzése őrizte meg számunkra:
„1554. lett Balassa Bálint 20. octobris, 9. órakor délelőtt, szombat napon,
Zólyomba.” A pontosságra a horoszkóp elékészítése végett volt szükség.
Balassi hetes számú énekében maga is utal az asztrológusokra, akik
megjövendölték, hogy a Venus uralma alá rendelt Mérleg jegyében született
költő életében a szerelemnek lesz a legnagyobb szerepe:"
BALASSI BÁLINT (Zólyom, 1554. október 20. – Esztergom, 1594. május 30.): költő,
drámaíró. Protestáns főnemesi családban született. 1569-ben apját összeesküvés
vádjával letartóztatták, a család Lengyelországba menekült. 1575-ben részt vett
Bekes Gáspár Báthory-ellenes katonai vállalkozásában, melyet titokban a
Habsburg-udvar támogatott. Megsebesült, fogolyként az erdélyi fejedelmi udvarba
került. Az 1576-ban lengyel királlyá választott Báthory István megkedvelte a
költőt, aki kíséretének tagjaként követte őt a lengyel királyi udvarba is.
1577-ben apja meghal, ő pedig hazatér, hogy örökségi ügyeit intézze, magát pedig
tisztázza a lengyel kapcsolatai miatt ellene ismételten fölmerült vádak alól.
1578 és 1584 között váltakozó hevességgel udvarolt Ungnád Kristófné Losonczy
Annának (Anna-versek); közben más szerelmi kalandokba és néhány botrányba
keveredett. 1584 karácsonyán feleségül vette megözvegyült unokatestvérét, Dobó
Krisztinát. A hozománynak tekintett Sárospatakot elfoglalta, de rögtön el is
veszítette; vérfertőzésért és felségárulásért perbe fogták. 1586-ban katolizált.
Házasságát érvénytelenítették, ám a vádakat elejtették és a legfontosabb
birtokait is visszaszerezte. 1588–89 a legtermékenyebb időszaka: a Júlia-versek
körül kialakult a Maga kezével írott könyve, ekkor írta a Valahány török bejtet,
a Szép magyar comoediát; lehetséges, hogy az elveszett Jephtes históriáját is.
Talán ekkor szervezte meg a „nyolc ifiú legény” reneszánsz költői körét.
1589-ben az időközben megözvegyült Losonczi Annával kötendő házassági tervének
kudarca miatt és egy új hadjárat hírére Lengyelországba távozott. Ott írta a
Caelia-verseket, múzsája Wesselényi Ferencné Szárkándy Anna lehetett. 1594-ben a
török kézen levő Esztergom ostromakor szerzett sebeibe hal bele. Korának egyik
legszélesebb látókörű embere volt, értett horvátul, latinul, lengyelül, németül,
olaszul, románul, szlovákul és törökül, s e tudása visszaköszönt egyes verseinek
formavilágában is. Lírájában jelenik meg Magyarországon először a
vallásos-feudális udvari szerelem eszmerendszere, melyben a lovag és a hölgy
kapcsolata az istenszeretetre és a hűbérest a hűbérúrhoz fűző viszonyra
hasonlít. A „Maga kezével írt könyve” töredékben maradt (Balassa-kódex), de
megszerkesztett verseskötet. Egyik részében első korszakának (az 1570-es évek
végétől 1584-ig) 33 verse található, sokféleképpen értelmezhető, laza rendben.
Erre válaszol a második korszak ugyancsak 33 versből álló következő része
(1585–89). A ciklust történetmondó szerkezet keretezi. Nem tudni, hogy a
vallásos versek föltételezhetően szintén 33 darabból álló gyűjteménye a világiak
előtt vagy után helyezkedett-e el. A kötettervben a hármas szám Istent, a 33-as
a krisztusi korban lévő költőt jelképezheti. Műfaji újítása a technikailag
kifogástalan Szép magyar comoedia. A Caelia-sorozatban, mely Balassi Bálint
utolsó korszakát (1589 végét) nyitja meg, kevesebb a történetmondás, sőt az
irodalmon kívüli világgal való kapcsolatnak alig vannak nyomai. Az 1593 körüli
Fulvia-versek keletkezésének hátteréről csekély ismereteink vannak (Valami új
versek). A korábbiakkal ellentétben a harmadik pályaszakasz művei már nem
énekek, hanem szövegversek. A töredékesség látszólagos: a fikció világában ugyan
kútba esett a költő által tervezett 99-es vagy 100-as kötetfölépítés, ám ha
megszámláljuk, hogy hány verset szerzett Balassi Bálint a teljes verskötet
lezárásáig, épp 100-at (vagy, ha a Caelia-ciklus elejéről nem 1, hanem, 2 vers
esett ki, akkor 99-et) kapunk.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség (Horváth Iván szócikke alapján: Új
Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)
Üdvözlet és szolgálatom ajánlása. Leveleteket megkaptam, és belőle jól megértettem, amit a bányabíró [Rubigallus] szolgájáról írtatok, akit én nem ok nélkül némiképpen elfenekeltem. A mi ügyünk tényállása pedig ez volt: mikor én a hévízben fürödtem, az a legény dudorászva bejött, és közvetlen mellém leült; mikor is udvariatlanságát elviseltem, és nem sokat
törődtem avval, hogy velem egyenrangúvá tette fel magát, és velem együtt fürdik. Ki akartam menni a fürdőből, és megparancsoltam a legényemnek, hogy ingemet és egyéb ruháimat gyorsan
hozza oda s ez, röviddel azután, hogy odahozva egyéb ruháimat, ingemet elfelejtette, és nem hozta oda, pirongatást kapott tőlem. De a bányabíró legénye, mikor hallotta, hogy a szidalmat
magyar nyelven mondom, nem tudom, milyen gonoszságtól ösztönöztetve, ugyanazon szidalommal illetett, mellyel én legényemet illettem. E dolog méltatlanságától felingerülten és úgy
találva, hogy nem tisztességes dolog, ha büntetlenül hagyom a sértést, mellyel ez az elvetemült ember, ez a bohóc engem megbántott, megvallom, őt jelesül elpáholtam, ezzel azonban sem a
fürdő szabadságát, sem a ti tekintélyeteket nem kisebbítettem, s nem vetettem meg. Ha ugyanis neki szabad volt engem a fürdőben a jelzett ügyben ezzel az igen becsmérlő szidalommal
illetni, kérdem, miért ne lenne szabad nekem ezt a sértést elhárítanom?