A belsőnket elnyomó, fájdalmainkat, megalázottságunkat félrehajlító beszélgetés a konkrét mindennapokról. A szakmánkra jellemző tudatos témaválasztás: arra koncentrálni esetleges beszélgetőtársainkkal a kérdéseket, ami őket érdekli. Álmatlan éjszakáim idején az ápolónővérekkel például arra, hogy mennyiért végzik ezt a részben cseléd-munkát, miként élnek? Tudnak-e családot alapítani a gyakran ki sem számítható éjszakai beosztás mellett? Nem tudnak. Csak bámulom, honnan van tartalékuk vidámságra, üdeségre, sugárzó jókedvre.

Féléjszakákat velük beszélgetve, lassan azért telnek a napok. Fizikailag mintha erősödnék. A gyógytornász-nővér, aki egy idő óta naponta foglalkozik velem, hiszen „gyógyulok”, hiszen minden jól megy, ha pocsék is az egész, különösen megnyerő egyéniség. Személynek szóló a kedvessége, mint egyik-másik fiatal nővéré. Belémkarol, úgy visz végig a folyosón, kicsit tornáztat – ami nem több, mint lélegzőtorna.