JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 
Árvácskák kövek között(fotó: Bánkeszi Katalin)

Árvácskák kövek között
(fotó: Bánkeszi Katalin)

AZ ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJÁt a nevelői közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990. május 7-én rendezték meg. Azóta az anyák napja utáni hétfőn rendezik meg. Azokról szól ez a nap, akiknek mivel anya nélkül nőnek fel, hiányzik életükből az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető.


Budapest, 1945. december 6. Utcagyerek
(fotó)
Petőfi Sándor: Szüleim halálára
(részlet)
Sem atyám, sem anyám
Nincs többé, nem is lesz,
Kiket szoríthatnék
Dobogó keblemhez,
Akiknek csókolnám még lábok nyomát is,
Mert engemet szivök vérén neveltek fel,
Mert körűlöveztek, mint a földet a nap
Lángoló sugári, szent szeretetökkel!
Oh atyám, oh anyám,
Miért távozátok?
Tudom, hogy áldás a
Sír nyugalma rátok,
De mi nektek áldás, az átok énnékem,
Melytül szegény szívem csakhogy nem reped meg!
Ha így bántok velem, ti kik szerettetek,
Mit várjak azoktul, akik nem szeretnek?
Petőfi Sándor: Az árva lyány
(részlet)
Csak egy lénnyel van kevesebb,
Mint tennap volt,
S nekem ugy tetszik: az egész
Világ kiholt.
Meghalt anyám, le is tevék
A sírba őt:
Lelkemből varrtam én reá
A szemfedőt.
Anyám, miért nem vitted el
Életemet,
Ha már belőle elvivéd
Az örömet?
Te nap valál, én sugarad.
Itt mért hagyál?
Hisz sugarát elviszi a
Nap, ha leszáll.

Virágszál – egyedül(fotó: Vimola Ágnes)

Virágszál – egyedül
(fotó: Vimola Ágnes)

Eötvös József: A megfagyott gyermek
(részlet)
Ily késő éjtszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.
Egy árva gyermek andalog,
Szivét bú tölti el;
Hisz az, ki őt szerette még,
Többé már fel nem kel.
Anyja sírjára űl, zokog
Az árva kis fiú:
»Anyám, oh kedves jó anyám!
Szivem beh szomorú!
Mióta eltemettek itt,
Azóta bús fiad.
Nincs a faluban senki most,
Ki néki csókot ad;
Nincs senki, a ki mondaná:
Szeretlek gyermekem!
Puszta a ház, hideg szobám,
Nem fűtenek nekem.
Melléd temetve én is itt
Miért nem nyughatom?
Szegény és elhagyott vagyok,
Hideg a tél nagyon!«
Garay János: Két árva
Sírján a jó anyának
Két árva sirdogált,
Kesergő bánatának
Irt, enyhet nem talált.
«A föld ölébe vitted
Szerelmed, jó anyánk!
Kinek lesz most helyetted,
Kinek lesz gondja ránk?»
S a sírt szelíd virággal
Körűlültetgeték,
Könyűjök harmatával
Naponként öntözék.
De a legszebb virágot
Mindenkor elvivék,
Egy sziklakőbe vágott
Szent Szűznek szentelék.
«Oh szent szűz, esdve kérünk,
Tekints kegygyel reánk;
Te légy hitünk, reményünk,
Anyánk helyett anyánk!»
Szólottak, s a virággal
Behinték zsámolyát,
Szólván, letérdelének,
S mondák a hő imát.
Ki vitt a szűz anyának
Drágább ajándokot?
Ki ajkai mondának
Buzgóbb imádatot?
A sírvirág kelyhében
Két árva könyje ég -
Ha ily szivek kértét nem,
Mit hallgat meg az ég?
Mécs László: A királyfi három bánata
Amikor születtem nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.
Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.
Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előre követnek.
Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni.
A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.
Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Radnóti Miklós: Ikrek hava
(részlet)

– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.

– Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!

– Hogy halt meg? Miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét.

– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.

– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam és a kezem ökölbe szaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!

– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.

– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.

– És?

– Mit és?

– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerkei lettek?

–Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni – , de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!

Radnóti Miklós: Huszonnyolc év
(részlet)
Erőszakos, rút kisded voltam én,
ikret szülő anyácska, - gyilkosod!
öcsémet halva szülted-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy győztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

„Csakazértis”!!!(fotó: Vimola Ágnes)

„Csakazértis”!!!
(fotó: Vimola Ágnes)

Móricz Zsigmond: Árvácska
(részlet)

A kislány kezében vessző volt, a vessző vége háromfelé hasadva, azzal csápolta a tehenet, a tehén ügetve ment, és ő szaladt utána, s tovább csapkodta.

Tele volt a szeme könnyel, de már nem is tudta, miért, mitől?

A mezei utat alig lehetett felismerni. Magas fű nőtte be, azt soha senki meg nem kaszálta. Az út füvét a kerekek kaszálják, és az állatok patája kapálja be. De erre ritkán jár szekérféle. Csak akinek a földje ezen van. Múlt héten erre ment Mágócs István, az igen, akkor is megállott, mikor ő a tehenet őrizte, és nevetve nézte, hogy pucéron áll a tehén farkánál a kislány. Csalogatta is, mert mindig szól hozzá egyet-kettőt, de ő messze elszaladt. Nem tudja, mért szaladt el, csak el szokott szaladni, ha idegent lát. Már neki az a szokása, mint a kis kutyának, hogy szalad attól, amit nem ismer. Lehet, hogy azért is szalad, mert nincsen ruha rajta, ezt nem tudná biztosan megmondani. Neki nem szokatlan, csak hát néha csúfolják, csórénak mondják, cigánynak meg puckos verébnek, pedig bolonduljon meg, aki ezen csudálkozik, neki még sose volt ruhája, se inge, csak télen, ha már nagyon hideg van, és ki kell menni, akkor ráadják azokat a rongyokat, amik a többi gyerekről levástak. De ő nem örül ennek, büdösek a rongyok, szégyelli őket viselni.

Reviczky Gyula: Az árva
Három diák az iskolából
Leverten indul kifele.
Ugy látszik, a vakácziónak
Nem lesz a legjobb kezdete.
Az elsőt atyja jól kiszidja
Honn, az egész háznép előtt,
S megesküszik, ha nem javul meg.
Biz' ő inasnak adja őt.
A másodiknak anyja él csak,
Ez már nem bántja a fiut,
Azon van, hogy szivére hasson,
Ez már csak kérni, sirni tud.
A harmadik gyöngy egy diák volt,
És mégis ő legszomorúbb.
Megy, megy, hol véget ér a város,
S poros és elhagyott az út.
Megy, megy tovább a temetőbe,
Annak is a legszélire.
Egy sír van ott. Gyakran, titokban
Jár imádkozni ő ide.
Fejfáját átölelve tartja,
S csöndes fohász kél ajakán:
«Álmodjál édesen s ne aggódj',
Anyám, édes szülő anyám!»
Reviczky Gyula: Árva fiú
(részlet)
Szidott, gyülölt, haraggal néze rám;
Nagy dáma volt s kevély a mostohám.
Én egyebet se láttam, mint halált,
Apám, anyám korán a sírba szállt.


Jékely Zoltán: Most, midőn teljes árva lettem…
Most, midőn teljes árva lettem,
mért kell felnőttként cselekednem,
s intéznem, ami éltében a holt
családfő bús kötelessége volt –
Mily távoli lelkek sereglenek,
kötözni könnyes gyolcsba friss sebet!
Nem érzik: a gyászban a kegyelet
minden kín közt a legkegyetlenebb!
Amoda mén három árva…
(részlet)
magyar népdal
Amoda mén három árva
Ipiriumba,
A temető kapujába
Édösanyja sírhalmára.
– Kelj föl, kelj föl, édösanyám!
Mer elrongyollott a ruhánk;
Mosogasd ki ruháinkat.
Törülgesd mög fejeinket…
Mer nincs nekünk édösanyánk,
Aki varogasson reánk!
– Nem kelhetök, én szülöttem;
A csontjaim széthullottak,
Inaim szétszakadoztak!…
[Olyan árva nincs több, mint én…]
(részlet)
magyar népdal
Úgy meg vagyok keseredve,
Mint a nyírfa tekeredve.
Annyi bánat a szűvemen:
Kétrét hajlott az egeken.
Még ha egyet hajlott vóna,
Szűvem meg is szakadt vóna.
Tova menyen három árva…
magyar népdal
Tova menyen három árva,
Kérdi tőlük a Szűz Mária:
Hova mentek három árva?
Hova mentek három árva?
Álljatok meg három árva,
Adok néktek arany vesszőt.
Csapjátok meg a temetőt!
Csapjátok meg a temetőt!
Kelj föl, kelj föl édes anyánk.
Mer’ elszakadt a gyászgúnyánk.
Nem kelhetek édes fiam,
Elrothadtak az inaim.
Elrothadtak az inaim.
Két karjaim, s két lábaim.
A vérem is elároklott,
S a lelkem is elbúcsúzott.
Adja ide édesanyám,
A koporsójának kócsát,
Had’ zárjam ki koporsóját,
Csókoljam meg kezét, lábát.
Tova menyen egy menyecske,
Két orcája ki van festve.
A’llesz néktek mostohátok,
Aki fejért ad reátok.
Mikor fejért ad reátok,
Vérrel virágzik hátatok.
Mikor kenyért ad kezedbe,
Hull a könyved kebeledbe.
Tekerőpatak (Csík vármegye)
1907. Bartók Béla gyűjtése
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal