| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
– AZ ANYA NÉLKÜL NEVELKEDŐ GYERMEKEK NAPJÁt a nevelői közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990. május 7-én rendezték meg. Azóta az anyák napja utáni hétfőn rendezik meg. Azokról szól ez a nap, akiknek mivel anya nélkül nőnek fel, hiányzik életükből az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthető.
(fotó)
Radnóti Miklós: Ikrek hava
(részlet)
– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit. – Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt! – Hogy halt meg? Miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét. – A szíve nem bírta, ikerszülés volt. – Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam és a kezem ökölbe szaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél! – Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva. – Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt. – És? – Mit és? – És… és anya azért halt meg, mert ikergyerkei lettek? –Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni – , de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyelld magad!
(részlet)
A kislány kezében vessző volt, a vessző vége háromfelé hasadva, azzal csápolta a tehenet, a tehén ügetve ment, és ő szaladt utána, s tovább csapkodta. Tele volt a szeme könnyel, de már nem is tudta, miért, mitől? A mezei utat alig lehetett felismerni. Magas fű nőtte be, azt soha senki meg nem kaszálta. Az út füvét a kerekek kaszálják, és az állatok patája kapálja be. De erre ritkán jár szekérféle. Csak akinek a földje ezen van. Múlt héten erre ment Mágócs István, az igen, akkor is megállott, mikor ő a tehenet őrizte, és nevetve nézte, hogy pucéron áll a tehén farkánál a kislány. Csalogatta is, mert mindig szól hozzá egyet-kettőt, de ő messze elszaladt. Nem tudja, mért szaladt el, csak el szokott szaladni, ha idegent lát. Már neki az a szokása, mint a kis kutyának, hogy szalad attól, amit nem ismer. Lehet, hogy azért is szalad, mert nincsen ruha rajta, ezt nem tudná biztosan megmondani. Neki nem szokatlan, csak hát néha csúfolják, csórénak mondják, cigánynak meg puckos verébnek, pedig bolonduljon meg, aki ezen csudálkozik, neki még sose volt ruhája, se inge, csak télen, ha már nagyon hideg van, és ki kell menni, akkor ráadják azokat a rongyokat, amik a többi gyerekről levástak. De ő nem örül ennek, büdösek a rongyok, szégyelli őket viselni.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|