Azért mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony immár volna tíz esztendős, az ő szüleinek és prédikátor-szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társaságival és ő vele megmaradó jó sororoknak társaságával, Veszprémből, Szent Katerina asszonynak klastromából változtaték, hozattaték a klastromba, melyet az ő szülei a Dunának szigetében, - mely sziget az időtől fogva nevezteték Szűz Máriának-szigetének, avagy Boldogasszony-szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak- szigetének - a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának szeplőtelen Szűz Máriának neve és oltalma alá első fundamentomától fogva építének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándékokkal megajándékozák, miképpen illik királyi felségeknek. Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony volna immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő sororival együtt szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor-szerzetbeli test nélkül lakozó sororoknak klastromában. Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő sorori, társi avagy e szerzetnek fráteri, de még ennek felette nagy nemes özvegy asszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, akik őtet nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben ő hozzá, őtet látni. És mind megépültetnek vala az ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala ő magukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba.

Megszűnvén a pör és fegyverzörgés, kedves foglalatosságaira adá magát Béla. Adományleveleket iratgatott: a többi között egy nevezetes, melyben maga vallása szerént isteni sugallátból dolgozván, Margit leányának, ki tizenkét esztendős korában a nyúlszigeti klastromba beeskütt, just és hatalmat ada a budai eklézsiára. – „Béla isten kegyelméből… Jól és szentül rendelték azt a törvények, hogy azokra, kik szerzetes életet választottak, illendő gondviselés legyen, netalám a fogyatkozás okot adjon nekik vagy henyeségre az isteni szolgálatban, vagy teljességgel elrontására, ami távul legyen! a klastromi életnek, mely által jobban ismerszik-támogattatni a királyi méltóság, mint a hadi munkák verítéki által. Minekutána tehát mi a pusztítás után, melyet a bűnnek és gonoszságnak fenyítésére hozott Magyarországra a tatárok vadsága, újításához, helyére hozásához, állandó erősítéséhez az országnak királyi kötelességünk szerént hathatósan fogtunk volna, más egyéb várak között, melyek védelmére szolgálnának az országnak, a pesti hegyen sok emberekkel teljedes tele várt építtettünk. De hogy ne láttattnánk úgy figyelmezni a földiekre, mintha a lelkiektől el volnánk vonatva, királyi szívünkbe, amint hisszük, nem isteni sugallás nélkül ötlött, hogy a vár mellett, a Duna szigetében, mely szerzetes életre alkalmas, monostort építtetnénk, melybe másoknak például Margit leányunkat tettük s a t. 1255. Julius 25-dikén.

Nagy katolikus ceremóniák és áhítatok, feltámadási, úrnapi körmenetek, harangzúgás. Királynék temetése: István feleségéé, Gizelláé, I. Lászlóé, Adelhaidé, Kálmán királyé, Ludmilláé. Apácakolostorok fölszentelése: a veszprémvölgyi apácák kolostorát a X. században, a Katalin-zárdát 1240-ben alapították, ahol IV. Béla szent életre ajánlja föl négyéves lányát, Margitot.

„Ezenképpen hagyá őket a királné asszony a klastromba, és ő maga elmene. Ezeknek utána negyed napon Olimpiádisz asszon felvevé a szent szerzetnek ruháját. Ez időben Szent Margit asszon még jól nem szólhat vala. Ez időben kezde Szent Margit tanolni abc-t, ave Mariát, és kevés időnek utána igen jól kezde tanolni, és énekelni az egyéb kisded leányokkal” – a Szent Margit legendája szerint. Veszprém káptalani iskolája egyetemi szintű volt 1276-ig, mikor a torzsalkodó főurak lerombolták.

Ti emberséges hajósok, kik hosszú sor lovakkal vontatjátok a Duna mentében megterhelt hajóitokat, messzehangzó tülökkel tutulva a csendes éjszakában; – ti békeszerető halászok, kik ezüstös karikát vágtok a Duna holdvilágos tükrén csónakaitokkal; – ti ifjú lovászok, kik paripáitokat úsztatjátok a hűs habok között; s ti ábrándos ifjak, kik a túlparti fűzbokrok közül leskelődve hallgatjátok a méla dalt, mit az éj csendes szárnya szertehordoz: kerüljétek a Margitsziget gyászfüzeit, mik oly sötéten úsztatják függő gallyaikat a hullámok között! Közel ne járjatok azon ligetekhez, meg ne próbáljátok ott úszni a folyamot, félre forduljatok, midőn hajótok mellette visz el; szóljatok védszenteitekhez, gondoljatok családaitokra, hallgassatok el; mert soha oly közel nem jártok a halálhoz, mint midőn a Margitsziget szomorúfüzeit látjátok.

Ah ott Hasszán basa paradicsoma van, s annak kincseit még látni is halál! Minden huszadik lépésen egy eunuch állt a sziget bokrai mögött hosszú lőfegyverrel, s ha férfi oly közel jő a vízen, mennyire egy golyó elhat, bizonyára nem fogja elmondani senkinek, mit látott; oly sok ifjat várt hiába haza édesanyja, kit a titkos bűbáj a Margitszigetre csalt, s annyiszor látni fő nélküli testeket úszni a Dunán alá, a szép fiatal arcú fők a Margitsziget ormán vannak hegyes karókba tűzve.

A Margit-legenda fordítója pedig nagy szeretettel igyekszik a régibb latin legenda helyrajzi utalásait az ő korabeli állapotok szerint localizálni, hogy olvasói, a „mostani” apácák jól elképzelhessék mi hol történt: „felvevék ez szent szűznek ő szentséges testét és elhozák és letevék az kar alatt. (Jóllehet általjában nem nevezi meg az legenda helyét, hanem csak szent egyháznak mondja. De mennyire az legendának folyása tartja, az kar alját mondja szentegyháznak);” – Margit a kar és a kőfal közötti helyen szeretett imádkozni „kit mastan hívonk szent Margit asszony helyének”; egyszer soror Ágnes, esős, sötét időben bele esett a kútba „mert az időben az kútat nem kerétették környül kővel, miképpen mastan; és vala az kút az nagy udvaron az kohnya előtt, mert akkoron az kis setét kohnyában főznek vala”. Mindez jól mutatja, mennyire alkalmazkodik a fordító az ő leendő olvasóinak, a margitszigeti apácáknak természetes érdeklődéséhez. Ügyel arra is, hogy félre ne érthessék; a szigeti sororok közt volt sok ispánleány, a fejedelemasszony ispán özvegye volt: „de itt – figyelmeztet a fordító – az ispánt nem kell úgy értenönk, hogy valami köz ispánnak felesége volt volna ez asszony, vagy az több sororok, kiket nevezönk ispánleánynak, hanem voltanak vármegye ispáni és nagy urak”. – Valóban jól nevezték akkor „magyarázásnak” – e szó mai értelmében is – a fordítást.

Aszkézisben, a misztika iránti fogékonyságban minden társának felette állt; még előljárói is korholták az ő szemükben túlságos buzgalmáért; könyörületből is igyekeztek mérsékelni, de ő mosolyogva haladt tovább az Istennel való egyesülés magaválasztotta útján: „az klastrom – így felelt nekik – nem azoknak helyek és lakodalmok, kik ez jelenvaló jókat, ezvilági jókat keresik, hanem azoké, kik az jövendő mennyei jókat keresik”. Példaadó tökéletességét jól jellemzi a legenda azon közlése, hogy társai mintegy regulának fogták fel az ő szentséges életét s ha egymásban valamit hibáztatni akartak, így fejezték ki magukat: „ez nincsen az mi asszonyonknak, szent Margit asszonyonknak regulái közül”. Míg ő maga királyi ősei közül a szenteket – Istvánt, Imrét, Lászlót, Erzsébetet – választotta mintaképeiül s az „ő nyomoknak és érdemeknek” óhajtott követője lenni: társai épen királyi eredete miatt álmélkodtak alázatosságán, sőt nem is tartották hozzá illőnek. Azt sem értették meg, mit töpreng, sír annyit Béla és István viszálykodása s az egyháznak abból eredt sérelmei idején: „Mi teneköd benne? mit gondolsz te vele? Mire hogy minden történetért te magadat gyötröd?” Igen szép, kitörő indulattal válaszolt ezeknek: „Anyaszentegyház, minden hív keresztyének anyja, az ő drágalátos tagiban metéltetik és igen keményen gyötretik és ti azt mondjátok: mi teneköd benne? Nemde nem ő szűlt-e keresztvíznek miatta újonnan engemet ti veletek öszve? Nemde az ő leányi közzül való vagyok-e én? Bizonnyal az vagyok!” Minden jel arra vall: nem is tudtak az ő teljes megértéséig felemelkedni: különcnek tartottak, bosszantották, sőt csúfságot tettek rajta. Ez szentséges szűz azonban meggyőzé a kedvetlenségeket.

Mit mondjak Szent Margitrúl, országunk királyának szerelmes leányárul? Minden éjjel kétszer verte testét; és néha tövises vesszővel. Ezek tudták, mint kell a szüzességet őrizni: mint kell a testet engedelem alatt viselni, mint kell Istennek kedveskedni. De most, a mi boldogtalan üdőnkben, oly gyengék vagyunk, hogy efféle szokatlan dolgokat nehéz csak elhinnünk is: mert meg nem gondoljuk, hogy az Isten országát erővel kell nyernünk; azaz: magunkon erőszakot kell tennünk, kedvünket meg kell szegnünk, magunkat meg kell sanyargatnunk, ha el akarjuk kapni a mennyországot. És valakik Krisztushoz tartoznak, meg kell magok testét feszíteniek, kívánságinak öldöklésével.