JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A kórbonctan egyik első hazai szakembere, ARÁNYI LAJOS (Rév-Komárom, 1812. máj. 29. – Nagymaros, 1887. júl. 29.) bölcsészetet és jogot tanult; utóbbi hivatását gyakorolta is, amikor az 1831-es kolerajárvány hatására áttért az orvosi pályára. 1837-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd 5 évig tartó olaszországi és bécsi tanulmányútja során sebészi, szülészi és szemészi képesítést is szerzett, négy éven keresztül pedig kórbonctant is tanult, amely legkedvesebb szakterülete lett. Olyannyira így volt ez, hogy 1844-ben Pest-Budára visszatérve hat éven keresztül fizetés nélkül, saját költségén bérelt helyiségben tanította a nálunk még újdonságnak számító tantárgyat. A szabadságharcban önkéntes nemzetőr főorvos volt, ezért a későbbiekben még az ingyenes tanítást is megtiltották számára; csak 1860-ban kapott professzori kinevezést. Ő volt az első magyar kórbonctani tankönyv szerzője. Kutatásokat végzett az ödéma, a fulladás, a narkózis és a szívműködés problémáival kapcsolatban. Megszervezte a törvényszéki orvostan oktatását jogászok részére, valamint számos cikket közölt az életmentéssel kapcsolatban a Néptanítók Lapjában és szorgalmazta az életmentés oktatását a papneveldékben.

Szenvedélyes szeretettel űzött orvosi foglalkozása mellett számos egyéb dolog érdekelte. Rajzolt, festett, régészeti kutatásokat folytatott, az elsők között ismerte fel a műemlékvédelem jelenőségét. Az 1853. évi tűzvész után országos mozgalmat szervezett a vajdahunyadi vár megmentésére; elvégezte a vár felmérését és leírását is. Ő kezdeményezte Buda történeti nevezetességű helyeinek emléktáblával történő megjelölését. Pest megye számos műemlékét, templomát mérte fel; szépen illusztrált jegyzeteit levéltárakban helyezte el. Kórbonctani múzeuma számára természethű készítményeket alkotott. Alapítványt tett a legjobban fogalmazott boncolási jegyzőkönyv és a legsikerültebb szövettani készítmény évenkénti jutalmazására. Számos kórbonctani műszót alkotott – egyébként gazdag nyelvismerettel rendelkezett, beszélt angolul, görögül, németül, olaszul és héberül. Kora természetgyógyászainak tevékenységét is figyelemmel kísérte és tapasztalatairól könyvet írt.

Arányi Lajos György
(szócikk)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal