A hagyomány szerint e hónapnak is Romulus adott nevet, isteni anyjának, Venusnak etruszk neve után (Apru, l. görög Aphrodité). Terentius Varro, római tudós a név eredetét népies etimologizálással az aperire „kinyílni, feltörni” igére vezeti vissza, mondván, most nyiladozik a természet, most töri fel az eke a talajt.
A hónap római ünnepei a növényzet sarjadzását, az állatok szaporodását, általában a termékenységet voltak hivatottak elősegíteni. Április 4-én volt a Megalesia, a kisázsiai Kübelé (latin Cybele) ünnepe. A Megalé Métér (görög „Nagy Istenanya”) Venus phrűg megfelelőjeként Attisz (Adónisz) párja volt. Április 12-én a gabonaanyát, Cerest ünnepelték a Ceralia ünnepen. 15-én vemhes teheneket áldoztak nyilvánosan a szaporulatért, a Fordicidia ünnep erről kapta a nevét. 21-én tartották a Palilia ünnepet, Palesnek, a nyájak istenének neve után. E napon emlékeztek meg Róma alapításáról. Ennek során a Vesta-szüzek tisztító és termékenyítő máglyatüzeket gyújtottak, melyeken a résztvevők átugráltak és áthajtották rajtuk barmaikat. 23-a a Vinalia Urbana, a Borkóstoló ünnep napja, 25-e a Robigaliáé, amikor körmenetet tartottak és állatáldozatot mutattak be Robig(o) istennőnek, hogy a vetést elkerülje a gabonarozsda (robigo jelentése: „gabonaüszög,” „rozsda”). A megelőzés sajátos módját gyakorolták a rómaiak. Az üszög ellen vörös rókákat hajtottak a gabonatáblákba. Érdekes, hogy a bibliai Sámson – noha bevallottan egészen más céllal – hasonlót cselekedett a filiszteusok gabonaföldjeivel. Összefogott 300 rókát, égő csóvát kötött a farkukra, és a vetésbe hajtotta őket. A filiszteusok gabonája megsemmisült, akárha üszög esett volna bele. (A mi üszög, üszök szavunk nemcsak „betegséget”, hanem „parazsat, pernyét” is jelent!) Figyelemre méltó az is, hogy a néphit szerint az „üszögöt” asszony szüli („üszöggyerek”), s azért lesz „üszög” a magzatból, mert a viselős asszony a tűzhely parazsát vízzel öntötte le, s a szoknyája alá felcsapó gőz bejutott a méhébe. Az „üszöggyerek” – úgy tartják – szőrös állathoz hasonló. Mindez arra vezethető vissza, hogy a vörös rókát, úgy is mint napállatot, de főleg azért, mert a rágcsálók irtásával nagy hasznot hajt, egykor Eurázsia-szerte, mint Japánban még ma is, gabonaszellemként tisztelték. Visszatérve április havához, a hónap utolsó ünnepe a 28-ától május 3-ig tartó Floralia, Flora virágistennőt tiszteli meg. Ez azonban már a májust vezeti be.
Ha a márciust Romulus atyjának, Marsnak szentelték, csak méltányos volt, ha a rákövetkező hónapot Mars kedvesének, Venus-istenaszszonynak dedikálták, annál is inkább, mert hiszen a naptárt reformáló Julius Caesar a maga családjának ősanyját tisztelte ebben az istenasszonyban. Márpedig Venus mellékneve „aprilis” volt. Ez a szó az „aperire”, „megnyitni” (tulajdonképpen ad-parire) igéből ered. Venusszal kapcsolatban eredetileg a szülési aktusra vonatkozott ez a „megnyitás”. Mint naptári fogalmat aztán úgy magyarázták, hogy ezen a napon hivatalba lépett konzulok, akikről tehát magát az illető esztendőt elnevezték, hivatalosan „megnyitották” hivatalba lépésük napján, „Aperilis” vagy „Április” elsején az esztendőt.
A húsvéttól pünkösdig terjedő 50 (Cselekedetek 2,1) nap alatti vasárnapok jelentős része április hónapjára esik, vagy az egyházi szóhasználat szerinti Szent György havára. Ezek a vasárnapok szintén ökumenikus latin elnevezésűek valamennyi keresztyén felekezet irodalmában. Egymás után így következnek egy-egy bibliai vers első szavának a mintájára:
„Quasi–modo–geniti” = „Mint most született csecsemők a tiszta hamisíthatatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon üdvösségre növekedjetek” (1Péter 2, 2); „Misericordias Domini” = „Az Úr kegyelmével telve a föld” (Zsoltárok 33, 5); „Jubilate” = Imádkozzatok, vagy „az imádság vasárnapja” (dies rogationum). Bod Péter szerint ez az „Imádkozzatok” ünnep eredetileg húsvét harmadnapjára esett mint a „könyörgés és böjt” ideje a nyomorúságban, de mert „a húsvét örömmel meg nem állhatott, azért… általtették az áldozó csütörtök előtt való vasárnapra”.
Márai Sándor Négy évszak / Április
(részlet)
Április a retek és fiatal hagyma hónapja, ahogy július a rózsák s december az irodalmi felolvasások hónapja. A reteknek is van költészete és ünnepe. Ez a néhány nap, április elején, ez az övé.
A retekkel, a hagymával, a friss salátával érkeztem a világra, kényesen, mint afféle „primeur”.
Félretévén azoknak rossz és unalmas szokásokat, kik még a világos, nyilvánvaló igazságról is örömest patvarkodnak, szükség, hogy ki-ki megvallja, hogy nincs oly kemény és irtóztató tél, melynek alkalmatlanságit helyre ne hozná, el nem felejtetné a gyönyörű tavasznak kellemetes vidámsága. Nem látod itt gyászban a magas egeket, sem béfödött orcával; mert eloszolván az ártalmas setét gőz, vidámon, tisztán tűnik szemünkbe azoknak tekintete, és mindenütt tetszeti azoknak vidámságát, világosságát; a szeleknek szertelen dühössége szokott barlangiba szorul, és a könnyen, édesdeden fuvalló szellők kerülnek elöl. Megfutamodván amaz ősz és hóval hintett szakállos, komor hideg, mind a havat, mind a jeget utána folatja, és helyt ád ama gyönyörű ábrázatú ifjúnak, a tavasznak, ki mind az erdőket, mind a kerteket, mind a hegyeket, mind a völgyeket zöldelő füvekkel, kékes hyacinthussal, különb-különbféle tulipányokkal, rózsákkal, liliomokkal ékesíti, vidámítja.