A 19. században Gömörben már csak két nagy vasmű működött: az Ágoston Szász-Coburg-Gothai herceg vasműve mellett az Andrássy család gyára, a többi arisztokrata vállalkozás nem bírta a tőkés versenyt. Ez a két főúri vasműegyüttes az Állami Vasművek és a két óriás részvénytársaság, a Rimamurány-salgótarjáni Vasmű és a francia tulajdonban lévő Osztrák-Magyar Államvasúttársaság krassó-szörényi vasművei mögött az ország 4. és 5. legnagyobb vastermelője volt, s a teljes nyersvastermelés egyharmadát állította elő. Andrássy kohóinak vastermelése 10 év alatt megduplázódott, elérte a 20 ezer tonnát, Magyarország nyersvastermelésének 14 százalékát. A rengeteg faszenet, amelyet a kohók elfogyasztottak, jelentős részben az Andrássy-uradalom 85 ezer holdnyi erdeje biztosította. De minden fejlesztésnek és bővítésnek csak akkor volt értelme, ha az uradalom termékeit el tudják juttatni a piacra. Ehhez pedig vasútra volt szükség. Ezért Andrássy Manó a kiegyezést követően harcba szállt a gömöri iparvidék vasútjaiért. Az Alföldnek már van elég vasútja − hangoztatta, most már „a felvidéki birtokos vasgyárosoknak hóna alá kell nyúlni”, mert a Felvidék vasipara jó közlekedés mellett 300 000 tonnára képes évi termelését fokozni. Küzdelmét siker koronázta, s 1870-ben megszületett a törvény a gömöri iparvasutak állami segélyezéssel történő megépítéséről. Ezek a vasutak az évtized közepére el is készültek, s az Andrássy-vasművek valamennyi telepe vasúti összeköttetéshez jutott.

Forrás: Rovás Kulturális Galéria honlapja