Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”.
Katalin alakját, életét teljesen átszövi a legenda, amelyet verses alakban az Érsekújvári-kódex prózában pedig Pelbárt nyomán az Érdy-kódex örökített meg: élt Alexandriában egy pogány király, Costus, akinek nem volt gyermeke. Ezért szüntelen áldozott a bálványisteneknek, de hiába. Alforabius görög bölcs azt tanácsolta neki, hogy az egy Istennek képét öntesse ki aranyból és áldozzon előtte. A készülő szoborból csodálatosképpen feszület lett. Bevitték a pogány templomba, ahol a bálványok mind lehullottak. Costus bemutatván a kereszt előtt az áldozatot, a királyné megfogant, majd leányt szült, aki a Katalin nevet kapta. Már tizenhárom éves korában kitűnt csodálatos
okosságával, amelynek híre messze földre elterjedt.
Csodálatos volt az állhatatosságban, ahogy kitartott a fenyegetések közepette, s megvetette azokat. A fenyegetőző császárnak így felelt: „Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusén akarom áldozni.” Ugyanígy: „Tedd meg, amit kiterveltél, s látni fogod, kész vagyok minden szenvedésre.” Másodszor az ígért javak elutasításában; amikor a császár felajánlotta neki, hogy az udvarában második személy lesz, azt felelte neki: „Ne beszélj ilyeneket, hisz bűn még csak gondolni is erre!” Harmadszor állhatatos maradt a kínzások során, s diadalmaskodott rajtuk, amikor börtönbe vetették vagy a kerékre rakták.
Ismeretlen szerző: Katalin magánimája
Uram, Jézus Krisztus, ki jársz az áspis és baziliszkusz nevű nemes köveken, az oroszlánt, sárkányt lábad alá nyomorítasz, méltóljad megnyomorítanod azokat, kik te méltatlan szogáló leányodat, Katerinát álnoksággal gyűlölnek. És őrizzed őtet, hogy meg ne szóidalmaztassék, mert tebenned bízik és tebenned reménykedik, ki élsz és országolsz örökkül örökké. Ámen.
Ismeretlen szerző: Alexandriai Szent Katalin verses legendája
(részlet)
Ím egy lejány vagyon nálunk,
És bölcsességgel nagyon erős,
Mert ő beszéde bölcsességes,
És tudománya erősséges,
És ékességgel oly igen szép,
Hogy ő rajta csodál sok nép.
Férfiakat, mindeneket
Ő lábokról hamar le ket,
És hatalmas isteneket,
Megrútol mint ördögöket.
[...]
Bódog szűz, Katerina,
Kinek testét tartja Sína,
Imádd értünk Teremtőnket,
És nyerjed idvességünket.
Nyerjed minden kévánatonkat,
Igaz jószágban ájétatonkat,
Hogy tevéled dicsőülvén,
Vigadhassunk mindörekké,
Kit engedjen minékünk,
Atya, Fiú, Szentlélök,
Egy örök élő Isten,
Mindörökül örökké.
Ámen.
Alexandriai Szent Katalin - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom
(Fotó: Legeza Dénes István)
Katalint fején koronával ábrázolták, lábánál a villámsújtotta karmoskerék roncsaival, vagy kezében annak
modelljével. További attribútumai — a vértanúság pálmaágán kívül —: a kard, amivel lefejezték, a gyűrű, amellyel Jézus eljegyezte, könyv, mérnöki
műszerek, asztrolábium a tudás
eszközeiként. Katalin történetében jó néhány motívum illik
Nyilas-béli névünnepéhez. Ilyenek: királynői volta, égi király vőlegénye és
császári kérője (Jupiter mindig is az uralkodók jelképe volt); bölcsessége és a
filozófusok (Jupiter és a Nyilas kentaurjai is bölcsességükről nevezetesek); a
máglya, amelyen a filozófusok elégnek (a Nyilas eleme a tűz a villám, amely a
kínzatástól megszabadítja (Jupiter attribútuma); színai nyugvóhelye (Isten a
Színai hegyén villámlásban és mennydörgésben, viharisteni valójában mutatkozott
meg Mózesnek); a teteméből folyó olaj (november az olajfaszüret és az olajütés
kezdete a mediterráneumban); attribútuma, az égglóbusz (Jupiter elsősorban
mégiscsak az ég királya volt).
