Alamizsnás Szent János Alexandria pátriárkája volt.
A Legenda Aurea nyomán járó Debreczeni-kódex előadása szerint éjszaka, imádság közben láta égi szépségű leányt előtte megállani: olajfa koszorú vagyon fejében. Mely szüzet látván e szent embör, elcsudálkozék rajta és megkérdé őtet, ki volna. Amaz azt rnondá: én vagyok az ergalmasság, ki az élő Istennek fiát mennyországból e földre hoztam. Ha engömet kegyösül vész, jól leszön dolgod. Ezt mondván, elenyészék.
János e napságtól fogva oly ergalmas kezde lenni, hogy Eleimon-nak, azaz Alamizsnás Jánosnak neveztetnéjék. Csakugyan mindenét a szegények között osztotta szét.
Egyszer egy gazdag ember látta, hogy Szent János ágyán milyen hitvány rongyok vannak, mert a többit a szegényeknek adta. Vett hát egy nagyon drága takarót és Szent Jánosnak adta. János magára húzta a takarót, de nem tudott elaludni, mert arra gondolt, hogy háromszáz „ura” takarózhatnék ennyi pénzért. Egész éjjel gyötrődött, és azt mondogatta: „Hányan nem ettek, hányan fáznak a piactéren, hányan alszanak ma hidegtől vacogó foggal? Te bezzeg nagy halakkal tömted tele a hasad, hálószobádban pihensz minden bűnöddel együtt, s most ráadásul egy harminchat aranypénz értékű takaró alatt melegszel. Az alázatos János többé nem takarózik ezzel.” Reggel rögtön eladatta a takarót, és az árát a szegényeknek adta. Meghallva ezt a gazdag ember, másodszor is megvette azt a takarót, és Jánosnak adta, kérve, hogy ne adja el többé, hanem tartsa meg magának. János elfogadta, de ismét eladatta: és „urai”
között szétosztotta az árát. Amikor meghallotta ezt a gazdag ember, ismét odament, megvette a takarót és elvitte Szent Jánosnak, és boldogan így szólt: „Majd meglátjuk, hogy ki fárad bele, te, hogy eladd a takarót, vagy én, hogy visszavásároljam.” Így aztán kedvesen kopasztgatta a gazdag embert, mondván, hogy nem vétkezik, aki azért fosztja ki a gazdagokat, hogy a szegényeknek adjon. Sőt, kétszeres a haszna: először, mert megmenti azok lelkét, másodszor, mert ezért nem kis jutalom jár.
Amikor Szent János az embereket alamizsnálkodásra akarta buzdítani, Szent Serapionról szokott mesélni. Serapion a köpenyét egy szegénynek adta, s mikor egy másik koldussal találkozott, aki a hidegtől szenvedett, annak meg a tunikáját adta oda. Evángéhumát a kezében tartva, meztelenül üldögélt, amikor valaki megkérdezte tőle: „Atyám, ki fosztott ki téged?” Ő az Evangéliumra mutatott és azt mondta: „Ez fosztott ki engem.” Amikor pedig egy újabb szegényt látott, eladta Szent Könyvét, és az árát neki adta. Megkérdezték tőle, hogy hova tette az Evangéliumot, mire azt felelte: „Az Evangélium azt parancsolja, hogy: »Menj, add el, amid vagyon, és add a szegényeknek!« (Mt 19,21). Csak ez az Evangéliumom volt, és azt adtam el, ahogy parancsolta.”
A szent Konstantinápolyban tisztelt ereklyéit a szultán a mi Mátyás királyunknak ajándékozta. Budán őrizték. Ünnepét olykor közvetlenül a Mártonra (nov. 11) következő napon ülték meg. Talán azért, hogy a két szent a szegények szeretetében annyira hasonlít egymáshoz.
Mátyás király Alamizsnás Szent János várbeli kápolnáját fényesen ellátja. Bonfini a kincseket, orgonát és énekkart magasztalva azt mondja, hogy a kápolna cum coelesti aula, hierarchiaque certare videatur. Hasonlóan lelkendezik (1483) Castelli Péter pápai legátus is: habet enim – Mátyás – cantorum capellam, qua nullam praestantiorem vidi.
János ereklyéinél eskette meg Mátyás király Bakócz Tamást és az ország főurait, hogy halála után Korvin Jánost választják királlyá. A kápolnát 1526 őszén Szulejmán szultán is fölkereste, sőt megszólaltatta az orgonát is.
A kápolnához, amelyből később dzsámi lett, hozzátartoztak a király szegényei is.
Besztercebánya Alamizsnás Szent János-kápolnája, oltármestersége még biztosan a budavári kultusz kisugárzásaként keletkezett.
Ez Magyarország királyainak királyi székhelye, teljes egészében egy elég magasra kiemelkedő sziklára építették, és északról dél felé húzódva déli homlokzatán fellegvár áll, melyet nem nagy távolság választ el a várostól, remekül fel van szerelve mindenfajta erődítéssel, hozzá figyelemre méltó épületektől, művészi boltozatoktól, arany és színesre festett mennyezetes termektől
elbűvölően ragyogó. Fekvésén és a királyi székhely épületein kívül figyelemre méltó volt egyrészt Alamizsnás Szent János ereklyéje miatt, másrészt csodálatra méltó Corvin Mátyás király könyvtára révén. Amerre az út a belső könyvtár oldalától a Szent János-kápolnához átfúrt fülkéhez vezet, ahonnan a király misét szokott hallgatni, két boltíves termet találunk; az egyik görög
könyvekkel volt tele, melyeket részben Görögország szívéből, részben más keleti vidékekről hordatott össze a király nem kis gonddal és fáradsággal. A másik belső terem őrizte a teljes latinság kódexeit az elemi dolgoktól kezdve egészen a tudományok csúcsáig, könyvtartó dobozokban és állványokon a maguk rendje szerint megkülönböztetve.