Minő ragyogás, mennyi mosoly, mekkora élet a nyári nap sugarai alatt! Színe örökké változik, mint a szűz hajadon arca az első szerelmi vallomás közben. Ezüst és arany, smaragdos zöld és zafíros kék, amint verő napfény, rajzó bárányfelhő vagy viharos felleg terül el az égen. A magasságnak minden mosolyát, minden vidámságát, minden haragját, minden zordon indulatát visszatükrözi – hálával, ha kedves, daccal, ha mogorva a magasság. Nézz az égre, s meglátod a Balatont, nézz a Balatonra, s meglátod az eget. S a szél ha támad, a hullám is feltámad. Ugrál, játszik, kergeti egymást; cseveg, csattog, kiabál egymásra, s ha nekimelegedett, habos fürtökkel ékesíti fel homlokát.

A nyári nap sugarai alatt!

Ezer szárnyas mulat a nádasok körül. Ott fürdik a libuc, ott piperézi magát a zöld aranyfejű tőke, ott kergeti egymást a gyöngykacsa, s ott áll komolyan a sekélyen s néz magasra tartott fejjel a sudár nyakú gém. Őrködik a világ fölött. De nem ügyel őrá a sirályok serege. Hosszú, fehér szárnnyal cikáznak és kiabálnak a vizek fölött, s le-lecsapnak, ha ostoba kárász vagy ábrándozó garda közel jön a víz felszínéhez.

Túl a gáton, széles, de csendes diskurálással kezdte a napot sok ezer madár, amelyből azonban kihallatszott egy-egy gém recsegő trombitálása, szárcsák sikkantása és a vöcskök kurjantása, a parti fűzfa száraz ágánál pedig egy szürkevarjú károgott valamelyik távoli atyafinak, de a válaszokat hallani már nem lehetett.

A nagy sáros rét hajnali lélegzése, nehéz posványszaga most már ismerős volt, és az éles sáslevelek tehetetlenül nyaldosták a csizma síkos szárát. Az összeszabdalt lábszárak védett biztonságban lötyögtek a csizmaszárban és Tutajosunk szinte kereste a tocsogókat, ahol tagnapelőtt a szandálok nyúlósra áztak.

Amikor Tutajosék kimentek a jégre, éppen csak hogy nem olvadt, de a nap mérsékelten ontotta a meleget és a fényt is. A tó azonban csendes időben és hó nélkül fagyhatott be, mert olyan volt, mint a tiszta üveg, amely alatt szépen látszott a hínáros, moszatos egész csodálatos akvárium.

Végighasaltam a köveken, s a vízbe bámultam. A vízben s a víz szélén mindig történt valami. A hullámtörő köveken zöldből barnába váltott a mohák s a moszatok színe. A víz fésülte, lengette szakállukat. A kövek aljára vándorkagylók tapadtak. Házuk színét a kovamoszatok színéhez igazították. Kűszök csapatai rajzottak a tündérhínár bokrai alatt. Néhol a kövek közé beállt egy naphal. A kűszökhöz veres szárnyú koncér és dévércsapat keveredett. A siklók halakra vadásztak, sütkéreztek közben. A sirályok is lecsaptak néha. Ha az árnyékuk a vízre vetődött, szétrebbentek a halak. A csendes őszi délelőttökön átlátszó a Balaton vize. A méteres vízben is fenékig látni. A növények megroppantak, s leültek az iszapba. A nádasok megsápadtak. A természet már készülődött a hosszú, kemény télre.