JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 
A taliándörögdi egykori űrtávközlési központ (fotó: Vimola Ágnes)

A taliándörögdi egykori űrtávközlési központ (fotó: Vimola Ágnes)

Az ENSZ 2000 óta ünnepli A VILÁGŰR HETÉt október 4. és 10. között. Azért esett a választás erre a két napra, mert mindkettő az űrkutatás történetének két mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatelit, a Szputnyik I., 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

Az űrhajózás története
ŰRKUTATÁS
(gyűjtőoldal)
A magyar űrkutatás története
Szabó Lőrinc: Asztronauták
Meglesz! Megvan!… Ahogy én Blériot-t,
ugy nézik majd fiaink, s követik,
már ők, azokat, kik, álmodva, míg
magát öli az ember, űrhajót
építenek, most még papiron…: ott
érkeznek vissza, ellipsziseik
bolygóiként, s látom, törik a híg
vonzás érc-rácsát, égi utasok,
ott zuhannak, fenségesebb magányban
(és sivárabban, mint amilyet álom
s ész sejtetni bír) az éteren át:
a szép Vénuszról jönnek, s ágyuik
néma mennydörgésében hirdetik,
hogy feltárták Csillag-Amerikát.
Jurij Alekszejevics Gagarin 1961. április 12-én
(fotó)
Űrvilág. Asztronautikai hírportál
Magyar csillagászati linkgyűjtemény
Az origo világűrre vonatkozó linkgyűjteménye
Rákos Sándor: Űrhajó
égitestek testvére s lelkemé
célig kimért pályán futó
mondd te hogy véded magad iszonyú
vonzásától az űri Semminek
Somlyó György: Az asztronautákhoz
(részlet)
Ti, Súlytalanok, újdonsült igék,
mit tesz veletek az emberiség?
Mit teremt általatok önmagából?
Csóvátok már szabad szemünkbe lángol,
röpte az éjben jól kivehető,
de még csupasz, időtlen igető
egy most-alakuló emberi nyelven,
melynek írása még megfejthetetlen.
 
Haiman Zoltán, Abraham Loeb: Az első csillagok és kvazárok kialakulása
(előadás)
Pomozi István, Gál József, Horváth Gábor, Rüdiger Wehner: Az égbolt polarizálatlan pontjainak első hiteles portréja
(előadás)
Kolláth Zoltán: A csillagpulzáció dinamikája
(előadás)
Detrekői Ákos: A gömbtől a geoidig – A Föld és az űrkutatás
(előadás)
Koronczay Dávid: Egér (?) a Marson (tanulmány)
Koronczay Dávid: Merkúri Krónikák
(ismertető)

A taliándörögdi egykori űrtávközlési központ nagy műholdvevő antennája (fotó: Vimola Ágnes)

A taliándörögdi egykori űrtávközlési központ nagy műholdvevő antennája (fotó: Vimola Ágnes)

Koronczay Dávid: Cassini-misszió a Szaturnuszra
(tanulmány)
Patkós András: A Mindenség mérése
(előadás)
Kolláth Zoltán: A csillagbelső hangjai – a modern szférák zenéje
(előadás)
Szegő Károly: Környezetünk: a Naprendszer
(előadás)
Koronczay Dávid: Marsi krónikák
(tanulmány)
Koronczay Dávid: Egy pionír az örök vadászmezőkön
(tanulmány)
1969. augusztus 1. Edwin Aldrin ürhajós a Holdon
(fotó)
Fodor Zoltán: A világ keletkezése és az elemi részek fizikája
(előadás)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal