A táncművészet világnapja (Az animációkat a Color Plus Kft. készítette)
1727-ben ezen a napon született Jean G. Noverre francia balett-táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet 1981. évi madridi közgyűlése kezdeményezte A TÁNCMŰVÉSZET VILÁGNAPJÁnak megtartását. 1982-ben ünnepelték először.
Így állítja, de rosszul mondja a nóta: nem most, az ősidőkben kezdődött a tánc, és nem mulatságként járták akkoriban. A primitív kultúrákban a tánc kultikus rendeltetésű. Mágikus szimbólum-cselekedetek sorozata alakította sokféle típusát a varázsló tánctól kezdve az avató, termékenység, harci táncon át a temetési és asztrális táncig. Belőlük fakadt aztán a fejlődés során a népies és a társasági, illetve a színpadi, művészi tánc.
A magyarságnál is ez volt a folyamata alakulásának. Sámánjaink voltak az első táncosok. A Hunor-Magyar monda az ősanyai tánc emlékét őrzi. A szentgalleni kalandról szóló feljegyzés pedig azt sejteti, hogy a honfoglalás korában a tánc már nemcsak kultikus jellegű volt. Az Érdy-kódex adatából meg, mely szerint Szent István halálakor 3 évre az egész ország területén megtiltották a táncot, arra következtethetünk, hogy abban az időben általánosan dívott már a
népi tánc. Viszont a kultikus jellegű tánc is hosszú életű maradhatott a városokban is, mert az 1279. évi budai zsinat többek között meghagyta a plébánosoknak, hogy a polgárokat ne engedjék a templomokban és a temetőkben táncolni. Arra pedig, hogy egyesek igencsak értettek a tánchoz, utal az, hogy a táncos jelzőből személynév lett. Az elsőt, Táncos Lászlót 1350-ből
ismerjük.
A tánc szavunk egyébként a középfelnémet Tanz szó közvetlen átvétele. Magyar származású megfelelője a tombolás szó volt, a tomb ige származéka, mely továbbél a tobzódik, toporzékol igéinkben.
A császár előszólítja
legszebb hurijait, hogy fölvidítsák. Az egyik huri fátyol, kendő és minden sejtető nélkül libeg a színre.
Ahogy odanézek, megáll pillanatra a lélegzetem. A lányon épp annyika takaró van, hogy még ez is csak
meztelenségét emeli ki.
Táncol.
Táncolnak külön a kezei, a vállai, a haja, és táncol az árnyéka is ott mögötte a falon. Járja
a hastáncot az érzékiség finom, visszafojtott mágiájával.
Mi lesz most? Mit szólnak ehhez a nagy levetkőzéshez? Mit szólnak a mozdulatok hajlékony
lángjaihoz?
Figyelem az arcokat. A férfiakén itt-ott égési sebek, a legtöbbjén persze csak, belső
pirosság. A fiatal lányok s a fekete ruhába öltözött parasztasszonyok meg előrehajolnak, s úgy nézik
ezt a merész látványt. Sehol egy pisszenés, sehol egy megbotránkoztató izomrándulás. A színpad és a
tánc azonnal szentesíti előttük a meztelenséget? A ruhátlanság egy percig sem hat cemendeségnek.
A fiúknak könnyebb volt a táncot tanulni, mint a leányoknak, mert az, ha akart táncolni, hívott egy hozzávaló leányt, és táncolt. De a leányok kellett várják, hogy hívják őket, és csak úgy táncolhattak. Így a leányok közül is sok volt, aki sosem tanult meg táncolni, mert nem hívták. Főleg, ha nem volt a leánynak legény testvére vagy közeli rokona vagy szomszédja, aki felkaptassa.
A fiatal gyerekek elég korán kezdték a táncot, és nemcsak a nagyok táncán, hanem ünnepnapokon csináltak maguknak aprók táncát. A nagyok táncára csak olyan tíz-tizenöt éves kortul mehettek, miután konfirmáltak. Ebben az átmeneti korszakban felserdülteknek mondták őket.
