JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 
Nyomában járni - Teréz anya szobrának részlete Makedóniában(Fotó: Konkoly-Thege György)

Nyomában járni - Teréz anya szobrának részlete Makedóniában
(Fotó: Konkoly-Thege György)

1997 óta minden év február másodikán az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket. II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot a SZERZETESEK VILÁGNAPJÁvá.



Intés a szerzeteseknek
(részlet)
(Példák könyve, 1510)

Ezeket kell tartani minden jó szerzetösnek: Előszer: ritka beszédet. Másodszer: vidám orcát. Harmadszer: szemérmes tekintetöt. Negyedszer: megért erkölccsel való járást-lépést. Ötödszer: kész engedelmességet. Hatodszer: mély alázatosságot.

Vörösmarty Mihály: Egy jámbor szerzetes sírverse
1
Itt nyugszik Cseri Pál, szent szerzet tagja az úrban:
 
Benne, mig éle, az úr lel vala megnyugovást.
2
E helyt szentinek a szent férfiu zenge zsolozsmát:
 
Most pedig őneki zeng mennyben az égi sereg.
Juhász Gyula: A szerzetes hóráiból
(részlet)
Örvény az Isten! Szörnyű, mély, örök.
Szédülnek tőle mind
A gyöngék, gyávák, bűnösök!
Örvény az Isten! Minden éjjelen
S minden gyötrelmen át
Ez örvény vár és végtelen!
Mai magyar szerzetesrendek
(összeállítás)
Orosz Athanáz: A sivatagi szerzetesség gyökerei és egyházi „jóváhagyása”
(tanulmány)
Szerzetesrendek Magyarországon
(összeállítás)

Teréz anya szobrának részlete Makedóniában(Fotó: Konkoly-Thege György)

Teréz anya szobrának részlete Makedóniában
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Csízi István: Adolf von Harnack a szerzetességről – különös tekintettel nursiai Szent Benedekre
(tanulmány)
Lukács László: A megszentelt élet
(tanulmány)
Nemeshegyi Péter: A szerzetesélet teológiája
(tanulmány)
Máthé Zsuzsa: Egy ferences szerzetes tragédiája
(tanulmány)
Ágh István: Kidöntött fáink suttogása
(részlet)

Nemcsak jogaikat hitelesítik Szent István nevével, az alapítás 1010 körüli, és bencések; ez a legrégibb szerzetesrend; a pannonhalmi apátság építését még Géza fejedelem rendelte el, a vásárhelyi kolostor majdnem egyidős a veszprémvölgyiekével. Kijelölték a rokon, sánta szűznek ezt a Bakony zord belsejénél kiesebb vidéket, ahol a Torna patak csörgedezik a kökényesben a kékeszöld Somló alatt, ahonnan szelídebb erdőkre láthat a rebbenékeny női szempár. Vigyék a pogányok közé a római istent, hirdessék az egyházi nemesek védelme alatt. A mai galagonyás ligetben, a szántóból visszaparlagosított legelőn, ahonnan virágzó, sárga repcetáblára látok, a csöndből kihallom az Ave Máriát, a hirtelen szélből a megtéríthetetlen regölés barbár csörömpölését, a duda huppogását.


Olvasó remete (fotó: J. B. Malina)

Olvasó remete
(fotó: J. B. Malina)

Csoóri Sándor: Falu, szélfújásban
(részlet)

Az egykori klastromról hiteles adotokat őrzött meg a történelem. Megfordult benne Zsigmond király, Hunyadi János és Mátyás; oltárterítőjét a Garák asszonyai hímezték. Pár esztendővel a mohácsi vész után állítólag tízezer embert gyilkoltak le közelében a törökök. Valamilyen kegyeletes ünnepi seregletre csaptak le váratlanul. A néphit legendát szőtt a történelem feljegyzései mellé. E legenda szerint, a klastrom megszentelt kincsét, a Szent Vér ereklyét, egyik szerzetes testvér is csak úgy tudta megmenteni, hogy két üldöző török szeme láttára tüzes kerékké változott, és eltűnt a domboldalba fúrt alagút homályában. Az esperes mesélte, hogy két híve még ma is látja időnként a lángoló barátot, pörgő tűz-kerék formájában. Szelíden mulatott jámbor hívein, de az ügy érdekében meghagyta őket hiükben.

Csoóri Sándor: Jegyzetek a kertben II.
(részlet)

Augusztus vége. Kíméletlen, hőgutás vasárnap. A természet idegbeteg mazochistaként kegyetlenül kínozza önmagát. Mintha egy középkori szerzetest utánozna, aki korbács és szöges öv helyett máglyatűzre emlékeztető gyertyalánggal égetné a testét. Külön az arcát, a mellét, a lába nagyujját, a nemi szervét. Kertemben szinte szó szerint így éget össze a Nap minden fűszálat, minden bokrot, falevelet, gyomot. Az ernyős virágú fehér cickafark a talpától a tetejéig barna és zörög. Lent a tövében két összeaszalódott tücsökholttest hever, mint szomjhaláltól elhullott szavannai állatok. Kicsit arrébb zöld páncélú rózsabogarak, égre meredő lábakkal.

A Julianus első útjáról készült jelentés 1237-ből
(részlet)
Nagy-Magyarország dolgáról, melyet Riccardus fráter szerzett IX. Gergely pápa idejében

A domonkos barátok, miután ezeket a Magyarok Történetében megtalálták, megszánták a magyarokat, akiktől származtak, hogy mind az ideig hitetlenségben tévelyegnek. Elküldtek hát négy barátot keresésükre, hogy Isten segedelmével megtalálják őket, ahol csak tudják. Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették.

Az említett szerzetesek, akiket kiküldtek, sok fáradságnak kitéve magukat tengeren és szárazföldön, több mint három esztendeig keresték őket, de az utak sok veszedelme miatt nem tudtak nyomukra akadni, kivéve közülük egy papot, Ottó nevűt, aki csak úgy utazhatott, hogy kereskedőnek adta ki magát. Ő egy pogány országban talált néhány azon nyelven beszélőt, akik révén megbizonyosodott afelől, hogy mely vidéken laknak, de tartományukba nem jutott el. Visszatért hát Magyarországra, hogy több barátot vegyen maga mellé, akik vele visszamenve a keresztény hitet hirdessék közöttük. De a sok fáradságban eltörődve, visszaérkezése után nyolcadnapra, miután megkeresésük minden útját – módját elmagyarázta, Krisztushoz költözött.

(2) A domonkos barátok pedig, óhajtván a hitetleneket megtéríteni, ismét négy barátot küldöttek az említett nép felkutatására. Ezek elnyervén rendtársaik áldását, szerzetesi ruhájukat világival váltották fel, szakállukat és hajukat pogány módra megnövesztették, majd Aszen Bulgáriáján és Rumélián keresztül – Béla úrnak, Magyarország mostani királyának kíséretével és költségén – Konstantinápolyba érkeztek. Itt tengerre szálltak, és harminchárom nap alatt eljutottak a Zíkiának nevezett földre, Matrika nevű városba, melyek fejedelme és népe magát kereszténynek mondja; görög betűkkel írnak, és papjaik görögök. A fejedelemnek állítólag száz felesége van. A férfiak mind kopaszra nyírják fejüket, és ékes szakállat növesztenek; kivéve a nemeseket, akik nemességük jeleként bal fülük felett egy kevés hajat meghagynak, fejük többi része teljesen meg van nyírva. Itt úti társaság reményében várva, ötven napig időztek. Az Isten pedig kegyelmes volt hozzájuk egy úrasszony személyében, aki a király száz felesége fölött a legfőbb volt, amennyiben ez csodálatos szeretettel fogadta őket, és minden szükségletükről gondoskodott.

Julianus második útjáról készült jelentése 1237-38-ból
(részlet)
Levél a tatárok életéről

Krisztusban tisztelendő férfiúnak és atyának, Isten kegyelméből Perugia püspökének, az apostoli szék legátusának Julianus barát, a magyarországi domonkos rend szerzetese, szentségetek szolgája köteles és alázatos tisztelettel.

Amikor a reám rótt engedelmességet követve Nagy-Magyarországba kellett mennem a mellém adott barátokkal, és a nekünk kiszabott utat bejárni óhajtottuk, amint Poroszország legtávolabbi végeihez érkeztünk, megtudtuk az igazságot  – (ó, keserves és mindenkit megdöbbentő dolog!) –, hogy az összes tartarokat, akiket pogány magyaroknak is neveznek, a bolgárokat és számos országot a tatárok teljesen elpusztítottak.

De hogy kik is a tatárok, és minő felekezet ez, a jelen sorokban Nektek egyenesen el fogjuk beszélni, amilyen jól csak tudjuk.

Elmondták nekem néhányan, hogy a tatárok hajdan azt a földet lakták, ahol most a kunok tanyáznak, és valójában Izmael fiainak mondatnak, amiért most az izmaeliták is tatároknak akarnak neveztetni. Azt a földet pedig, amelyről korábban kiköltöztek, Gottának mondják; ezt Ruben Gottának nevezte.

A fráter és a kakas
(Domonkos-kódex, 1517)

Két fráterek, hispánosok, bocsáttattanak vala prédikálni, és jutának Mandricomba az sororokhoz, kiknek Szent Domonkos atyánk adta vala az szerzetnek ruháját. Azért mikoron ez két frátereknek egyik némely házacskába gondolkodnék az Istennek igéjéről, melyet kellene prédikálani az sororok előtt, tahát némely kakas az ő gyakorta való éneklésével kezdé az frátereknek elméjeket megbántani. És jóllehet hogy az fráter az kakast úntalan elűzi vala, de az kakas gyakona megtérvén, az ő éneklésével az frátert megúntatja vala.

Azért az fráter ezen megindultaték, ragadván ő pálcáját, istápját, az kakast meghagyítá, és az kakas ottan meghala. Melyet mikoron látott volna ez fráter, és gondolnája az ő állhatatlanságát, az sororoknak az ő károkat, bánkódék arról, amit tött vala. És kezében vévé az megholt kakast, és monda: Uram, Jézus Krisztus, te, ki ez kakast teremtetted és ki mindeneket tehetsz, támasszad fel ez kakast, és én az te malasztod miá továbbá megoltalmazom magamat ilyen állhatatlanságtúl!

Legottan az kakas az fráternek kezéből az földre repöle, és az ő szárnyait kiőtvén énekle, de nem oly szünetlen, mint elébb. Ezeket hispániai fráter Egyed írta meg szerzetmesterének, melyeket az frátertől halott vala, kinek ezek történtek vala, kinek ő beszédét szerzetmestere meghívém azért hogy bizony beszédű és jó fráter vala.

Pázmány Péter: A jó szerzetesnek foglalatosságirúl
(részlet)

Igyekezetünknek mértéke szerént vagyon a jóban való előmenetelünk; és valóban szorgalmatosnak kell lenni, aki öregbedni akar az szent életben. Ha még az is gyakran megcsökönik, aki nagy igyekezettel valamit eltekéllett: mint jár tehát, aki ritka és igen lágy igyekezettel szándékozik? Jóllehet sokképpen történik az elvégezett szándéknak félbenhagyása és kárvallás nélkül alig múlathatunk el akármi kicsinyt is szokott foglalatosságinkban. Az igazak igyekezeti inkább függ az Isten segítségétűl, hogysem a magok bölcsességétűl; azért ők is Istenben helyheztetik bizodalmokat mind elkezdett dolgokban, mert az ember szándékát Isten vezérli; nincs is embernek hatalmában az ő dolgainak véghezvitele.

Babits Mihály: Timár Virgil fia
(részlet)

Timár Virgil fölment szobájába. Ő csak ott érezte jól magát, a könyvei között. Bort nem ivott, a kártyát nem szerette. Fülei irtóztak az artikulátlan, kvaterkás diskurzustól. Ottfönn kedvelt latin szentjei vártak rá, a költő Ambrus, a filozóf Ágoston, a szellemes, urbánus Jeromos. Mellettük elfeledte a Lesinszky öblös hangját, a Szádi Márk irígy, papi pletykáit, a Szoboszlai megvető abbéfölényeskedését. Milyen messze volt ő minden rendtársától… és mégis csak itt tudott élni a klastromban. A szerzetesi élet legnagyobb áldása nem az együttélés, hanem a különélés szabadsága, a cellába-vonulás nagy lehetősége. A rendházban nem uralkodott a testvériség szelleme: rejtett kis civódások, lappangó ellenszenvek és féltékenységek hálói feszültek celláról-cellára; de Timár Virgilt mindenki megszokta semlegesnek tudni. A rendtársak szívesen adták meg egymásnak azt a szabadságot, amit maguknak is megkívántak. S Timár ártalmatlan volt, nem sok vizet zavart.

– Igazi szerzetes – mondták, és szelíden gúnyos tisztelettel nézték, mikor, fölhajtva a tejszínes kapucinert, fölment szobájába.

A szerzetesi cellára itt csak az imazsámoly emlékeztetett, polcán, a breviárium mellett, kis vázában egyszerű virágok hervadtak. A bútorzat régimódi úriszobáé volt, plüss karszékek, kissé sablonos íróasztal. A falakon régi olasz mesterek képeinek reprodukciói, melyeket itáliai útjaiból hozott haza Timár. A könyvespolcon Aquinói Tamás Summájának szép, chagrinkötésű kiadása, s a földön, a falhoz támasztva, a Bollandisták néhány óriás, folio kötete, Zircről, a rend könyvtárából valók. Timár olvasni kezdett, de hamar abbahagyta és az ablakhoz ment.

Müller Árpád: Az író szerzetes
(rézmetszet)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal