JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


Négyéves építőmunka után, 1913. június 16-án a Városligetben megnyílt a Széchenyi Gyógyfürdő. Első artézi kútját 1868-78 között Zsigmondy Vilmos fúratta. Ennek a kútnak a mélysége több mint 970 méter volt, a feltörő víz hőmérséklete pedig 74,5 Celsius fok. A második kutat a megnyitás után 23 évvel, Pávai Vajna Ferenc irányításával 1936-ban fúrták. Ennél a víz 1240 méter mélyről jön és 77 Celsius fokos hőmérsékletével Európa egyik legmelegebb hévforrását képezi. A fürdő épületét 1909 és 1913 között Czigler Győző és Dvorzsák Ede tervei szerint építették neobarokk stílusban. A termálfürdő és a strand mellett a Széchenyi Fürdőnek lég- és gőzkamrái, szénsavas és sósfürdői, ivókútjai, iszapkezelő részlegei is vannak. A gyógyvíz elsősorban mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas, az ivókúrák gyomor-, bél-, epe- és légúti betegségek gyógyítására szolgálnak.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal