JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

1848. szeptember 11-én Jellasics Habsburg császári altábornagy 35 ezer főnyi seregével átlépte a Drávát. A forradalmi Magyarországot – amelynek törvényes kormányát (felelős magyar minisztérium) a Habsburg uralkodó nevezte ki –, ezzel nyílt katonai támadás érte. A magyar seregek élén álló többségükben volt császári tisztek hátráltak, feladták az egész Dunántúlt. Már Pest is veszélybe került, Bécs pedig Magyarország alávetésére készült.

1848. szeptember 29-én Sukoró és Pákozd között a Móga altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló magyar sereg megütközött a Jellasics parancsnoksága alatt álló, császári erőkkel (sorezredek, határőrök, horvát nemzetőrök). A magyar seregek győzelmet arattak a kétszeres túlerőben lévő császári csapatok felett. Jellasics Bécs irányában, menekülve hagyta el az országot.

Petőfi Sándor: A vén zászlótartó
(részlet)
Fut Bécs felé Jellacsics, a gyáva,
Seregének seregünk nyomába',
Megrémülve fut a magyar hadtól;
Magyar hadban egy vén zászlótartó.
Ki az a vén zászlótartó ottan
Olyan tüzes lelkiállapotban?
Szemem rajta kevélyen mereng el:
Az én apám az az öreg ember!
A pákozdi csata
(festmény)
A szabadságharc eseményei 1848 nyarától 1849 februárjáig
(térkép)
Petőfi Sándor: Élet vagy halál!
(részlet)
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
Hogy isten, ördög, minden ellened van,
És életed fáján pusztítanak?
S dühös kezekkel kik tépik leginkább
Gazúl, őrülten a zöld ágakat?
Azok, kik eddig e fa árnyékában
Pihentek hosszu századok alatt.
Jellasics horvát bán, 1849
(színezett litográfia)
A pánszlávizmus eszméjével Magyarországra támadó horvát katonák
(illusztráció)
A pákozdi csata
(szócikk)
Móga János
(szócikk)
Erdős Ferenc: Jelačić elfoglalja Székesfehérvárt
Erdős Ferenc: „Itt a nép!”
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal