Jeles Napok - A magyar hősök emlékünnepe

Az I. vh. hősi hallottainak emléktáblája (Sárvár) (fotó: Őszik Antal)

A MAGYAR HŐSÖK EMLÉKNAPJÁT minden év utolsó vasárnapján tartják Magyarországon. Eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza. Ebben mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni. A szocialista Magyarországon e napot nem ünnepelték. A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére a 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Juhász Gyula: Az ismeretlen katona

(részlet)

Én nem ünneplem őt, én gyászolom

Fekete posztós dob nélkül, magamban,

De milliók nevében, akik élnek

És föltámadnak majd egy szép napon

A sírból, mit ma országnak neveznek.

A Nemzeti Kegyeleti Bizottság honlapja

Petőfi Sándor: Rongyos vitézek

(részlet)

Még akkor is szent lesz a könyv, hol

Meghalt eszméim nyugszanak,

Mert hősök temetője az, kik

A szabadságért haltanak.

Búvár Kund

Képek a magyar irodalomból

(diafilm – Neumann-ház)

Képes krónika

Képek a magyar irodalomból

(diafilm – Neumann-ház)

Hősök kapuja Szegeden
(fotó: Vimola Ágnes)

Vörösmarty Mihály: A buvár Kund

(részlet)

Ki az, ki a víz szörnyekint

A förgetegre föltekint

S meg habba öltözik?

Ki vagy te, aki jársz alatt

S ijeszted a futó halat,

Mely mélyeken lakik? –

Vésztűzben néha vízen át

Henriknek látni táborát,

S Pozsony kivillanik;

S ím a Dunából szirt gyanánt,

Egy ember, kit mély árja hányt,

Sötéten felbukik.

Muhi - emlékhely
(fotó: Legeza Dénes István)

Eötvös József: Mohács

(részlet)

Eldődeink siralmas harczhelyén,

Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;

Több illat tölti a virágokat,

S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.

E földet hősök vére áztatá,

Azért küld Isten ily áldást reá;

Mert szent határ az s puszta nem lehet,

Hol honfiszív honáért vérezett.

Vörösmarty Mihály: Zalán futása

(részlet)

Első ének

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző

Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a

Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.

Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,

A riadó vak mélységet fölverje szavával,

S késő százak után, méltán láttassa vezérlő

Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?

Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom

Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség.

Tóth Árpád: A muhi-pusztán

(részlet)

A barna erdők mélyén már jött a bősz tatárhad,

Hörgő avar között kúszott meggörbült testtel,

Mint vérivásra kelt, csíkos bőrű, szikár vad,

S Batu keskeny szemében zöldes láng sercegett fel...

Aztán omlott az ős vér, mint drága, barna ó-bor,

S a hantot nyögve túrta az összefojtott jó had,

Futott szegény király, az immár koldus, kóbor,

S félévig szűlt hullát az ájult, sápadt Sajó-hab...

Most borzong puha éj itt, mint fekete hattyútoll,

És míg gyors gőzösünk futó fénye világol,

Ébred egy szőke apród, s egy ósdi nótát dúdol

Szép barna paripás, jó barna daliákról...

Vörösmarty Mihály: Eger

(részlet)

Így a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel,

S tíz ország ordítását hordozta magával,

Elhagyván fiait százféle halálnak ölében,

Végződik csenddel, s tévelygő lassu nyögéssel.

És Eger áll, többé meg nem kísértve töröktől.

Omladozott kövein vérengző férfiak ülnek:

Ők tarták meg Egert, s ez volt sasfészke Dobónak.

Balassi Bálint: [Hatvanhatodik]: Valedicit patriae... [Óh, én édes hazám...]

(részlet)

Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,

Ki keresztyénségnek viseled paizsát,

Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,

Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!

Tinódi Lantos Sebestyén: Krónika [XX.] Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből, 1–324

(részlet)

Varkucs Tamás azt Egörbe meghallá,

Harmadfélszáz lovagját elválasztá,

Jó Tamasitt Györgyöt előttök hagyá,

Hatvanhét lovagot elől elbocsáta.

Az vitézek mikor közel jutának,

Egy szoroson terekre találának,

Sok kopját törének, igen vívának,

Ott közzűlök fő legingyönk hullának.

Lőn halála vitéz Tamasit Györgynek

Szólláti Pálnak, jó Balog Fülöpnek,

Azon lőn bánatjok az vitézöknek,

Ott ők fejét vevék négy fő tereknek.

Ám negyedfélszáz rabot szabadítának,

Mind Solymosig űzék, vélök vívának,

Az terekek Gyengyesben szaladának,

Nagy seb miatt ott sokan meghalának.

Balassi Bálint: Hatvanegyedik: Egy katonaének
In laudem confiniorum
[Vitézek, mi lehet…]

(részlet)

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett

szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor az sok szép madár szól,

kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot, az ég szép harmatot

ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve

gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is

vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,

homlokán vér lecsordul.

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem

(részlet)

Pars prima

Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát

Ki meg merte várni, Szulimán haragját,

Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,

Az kinek Europa rettegte szablyáját.

Zrínyi Miklós: [Nem írom pennával…]

Nem irom pennával,

Fekete téntával,

De szablyám élivel,

Ellenség vérivel,

Az én örök hiremet.

Illyés Gyula: Zrínyi, a költő

(részlet)

ha a két végvár közt épp nem jajongnak,

a sebesültek, a karóba-vontak

s a bomló hullák bűzét odaátra

csapja a szél, a toportyán pogányra –

s hősöket láthat, hadakat teremthet,

kezében tollal diadalt szerezhet

nézve mereven a Mura vizére

a magyarok seregtelen vezére!

Zrínyi Miklós: [Befed ez a kék ég…]

Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,

rrám tisztességes csak légyen utolsó.

Akár farkas, akár emésszen meg holló:

Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.

Hollósy Simon: Zrínyi kirohanása

Képzőművészet Magyarországon

(festmény)

Csontváry Kosztka Tivadar: Zrínyi kirohanása

Képzőművészet Magyarországon

(festmény)

Petőfi Sándor: A majtényi síkon

(részlet)

És a hősök, kik itt a hazáért vívtak,

Hazátlan bujdosók, földönfutók lettek,

És a latrok, kik a hazát elárulták,

Urak lőnek… oh, szív, szívem, ne repedj meg! –

Tavaszi délután, verőfényes idő,

Az égen kis fejér felhők uszdogálnak;

Hattyusereg tán e felhőcsoport? vagy a

Hősök szellemei, kik itt elhalának?

Komjáthy Jenő: Március 15-én

(részlet)

Új Tirteusz és új Démoszthenesz:

Petőfi és Kossuth: félistenek. -

Száműzve virraszt lángszavú Kossuth,

Petőfi meghalt s halhatatlanult. -

Új Golgotán elvérző nagy fiak,

Gyászos bukás: Nagyvárad és Arad.

Majd álhalál, virrasztók kardala;

Majd a nagy éjre új nap hajnala:

Álcsillag volt, ah nem a büszke nap,

Hisz keleten nem: - nyugaton hasadt.

S a nemzet él, - él mint idült beteg,

Türelme nőtt, akarni feledett.

Vörösmarty Mihály: Szózat

(részlet)

Hazádnak rendületlenűl

Légy híve, oh magyar;

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

Vajda János: Lenni vagy nem lenni

(részlet)

A névtelen hősök csatazajától

Megszégyenülve, álmélkodva néztek

Köröskörül rád mind a többi népek,

A híresebb, erősebb, rátartóbbak,

Kik mindazáltal már megfutamodtak

S a szabadság, dicsőség lobogóját

Mikor már ők, a nagyok, sárba dobták,

S vészkiáltásaikkal fölkeltettek –

Te egymagad azt onnan fölemelted,

Mezetlen, puszta kézzel, készületlen,

– Fegyvert, úgy mondád, azt hoz majd az ellen

És kapva lóra szőrén, a kezedbe

Karikás ostoroddal, kieresztve,

Vagdaltad őket képen, s hajszolád,

Mint pásztor a tilosba ment gulyát.

Tompa Mihály: Ősidőkből

(részlet)

Követség szól, a király hall…

Nézve szúró pillantással,

Jobbra délceg hősök állnak,

Színe, lelke táborának.

Balra foglyok, ketten-ketten,

Talpig láncban, talpig sebben.

‚Békét kérünk, király! – ajkad

Kész a szóval, (bár még hallgat,)

Mint a kézív megvont húrja,

Hogy a vesszőt el-kirúgja;

Mi az: – hányd meg jó-előre–

Szó kimondva, nyíl kilőve?!’

Illyés Gyula: Hősökről beszélek

(részlet)

Hősökről beszélhetek végre.

Törvénnyel, joggal szembeszállva,

vagy előle bölcsen kitérve

kelnek naponta új csatára.

Ezer veszély közt tíz körömmel

kaparnak rettegve hazát.

Hordtam fegyverük én is –, büszkén

kezdem ma dalba fogni hát

e viadal diadalát.

Ludánszki Éva: Érdekaréna – Hetvenéves a Hősök tere

Hetek, 2002. 40. szám

(publicisztika)

Doni Bajtársak Szövetsége

A székesfehérvári Szabadművelődés Háza honlapja

Szabó Péter, Ravasz István: A 2. magyar hadsereg: 1942–1943

Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században, I. kötet

A Don-kanyar

Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár

(animáció)

Don-kanyar

(virtuális kiállítás)

Reményik Sándor: Szoborleleplezés

(részlet)

Itt állunk pusztán, mezítelenül.

Itt állunk pusztán,csak lélek vagyunk.

De megláttuk, mi rejtve volt belül,

Megláttuk halhatatlan alakunk,

Márványbavésett, örök önmagunk!

Ez a márványarc talán int és vádol.

De benne hősök kiáltása dermed

És róla bölcsek mosolya világol

És rajta költők álma ünnepel.

Ez arcot rozsda nem fogja, sem átok, –

És elmulhatnak tőlünk a világok –

De ez nem múlik el.

Kuczka Péter: Hősök Tere

(részlet)

Kőállványokon a bronz királyok,

kényelmes lakásokban az iparhercegek,

de az utcákon s a téren volt az igazi Város,

az örökkön élő nép kiáltva tüntetett.

Fegyver nélkül, de oly iszonyú erővel,

úgy tette csontos öklét a soványarcú nép

az asztal közepére, az ország közepére,

hogy remegés fogta el az ellenség szivét.

És a Hősök Terén állt a hatalmas Város,

a Falu elvtársa, tőkésnek rettenet,

emelt ököllel állt ott, szétnézett a sugáros,

nyers, márciusi napon egész hazánk felett.

Petőfi Sándor: Tiszteljétek a közkatonákat!

(részlet)

S mit tudják ők, mi az a dicsőség?

S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?

Nincsen lap a történet könyvében,

Ahol nevök följegyezve lenne.

Ki is győzné mind fölírni, akik

Tömegestül el-elvérezének? –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Ha megtérnek csonkán a csatákból,

Koldusbotot ád a haza nékik,

S ha elesnek, a felejtés árja

Foly sírjukon s neveiken végig.

És ők mégis nekimennek bátran

Az ellenség kardjának, tüzének! –

Tiszteljétek a közkatonákat,

Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.