Egy színes, Albert Schweitzerről beszámoló riportban olvashattuk, hogy a híres nagy tudós leprakórházának közelében népes afrikai falu született, mintegy az „irgalom leányvállalataként”. Ebben a faluban telepszik le a beteg családja s később az is, aki betegségéből kigyógyult. A volt leprás ugyanis többé nem tér vissza falujába. A tapasztalat az, hogy az egészségesek társadalma örök időkre kizárja azokat, akik egyszer leprások voltak.

E rövid beszámoló akár evangéliumi példabeszéd lehetne. Ami természetes. Az irgalom problematikáját egyik legszélsőségesebb esetében ragadja meg, híven az Evangélium realizmusához s egy olyan ember tevékenységének fényében, ki egész életét a jézusi életforma megvalósításának szentelte. Nem véletlen hát, hogy körülötte az élet maga is példabeszéddé formálódott.

Nagy hős az apád, mondhatom. Találkozott nálam ezzel az arabbal, jóképű, magas gyerek volt, összebarátkoztak, megittak együtt egy kávét, szorongatták egymás kezét, és amikor a hadzs elment, az apád megkérdi: „Mi baja van ennek a fiúnak?” Mondom: „lepra”. Tényleg az volt, nem hazudtam. No, ha láttad volna az apádat! Ha láttatok már beijedt zsidót!… Legalább három napig mosta magát egyfolytában utána.