A város és a Közmunkatanács közötti – már többször említett - hatáskör megosztási tisztázatlanságok a korabeli kommentárok szerint ezen a területen okozták a legtöbb zavart. A Közmunkatanács a városrendezés, városszabályozás hatáskörének birtokában, a város pedig - törvényhatóságként – szabályrendelet alkotási jogkörére hivatkozva kívánt elsőrendű szerepet kapni az építésügyi szabályzat megalkotásában. Számos módosító indítvány, felterjesztés, elutasítás után végül csak 1894. január elejétől lépett életbe az építésügyi rendszabály, addig a hetvenes évek elején kibocsátott ideiglenes utasítás alapján, majd egy 1886-os tervezet figyelembevételével alakultak ki az építési övezetek, s folyt az építkezések hatósági engedélyezése.

Az építési szabályzat által előírt kicsiny minimális telekméretek mellett különösen az szolgálta a bérházépítő magánvállalkozók érdekeit, hogy mind az utcák szélességéhez viszonyítva, mind magukon a telkeken belül igen magas építési sűrűségeket engedélyeztek. A legnagyobb épületmagasságot a szabályzat az utcaszélességekhez kötötte. Kétemeletes (max. 16 méter magas) házat bárhol lehetett építeni, 25 méteresnél magasabbat sehol. 10 méter széles utcában már lehetett legfeljebb 21 méter magas háromemeletes házat emelni, ennél magasabbat csak a legalább 15 méter széles utcákban. Ennél is fontosabb, hogy az udvarméret minimuma csupán a telekterület 15%-ában volt meghatározva, s csak 1886-ban növelték ezt az arányt 20%-ra, de akkor is csak a négyemeletes házaknál.