1970. április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató mozgalmat indított el
a Föld védelmében. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világhírű
szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai
állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett
mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. A FÖLD NAPJA célja, hogy
tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint
minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember.
Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)
A világról
És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf-áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Lao-cénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek teremtett, ugyanaz a lélek fogad vissza. Ez egészen biztos.
E héten volt a Föld napja, április huszonkettedikén, s mi ismét fogadkoztunk, jók és rendesek leszünk, gondoskodni fogunk róla, hogy még sokáig élhessen. Nem leszünk hálátlanok, hanyagok, felelőtlenek, mondtuk, szeretni fogjuk nemcsak az ünnepén, hanem mindig és szakadatlanul. Ezen a napon reggeltől estig, vagy estétől reggelig, ahogy fordult a bolygónk, szerte a világban szóhoz jutottak a környezetvédők, a tudósok; gyermekkórusok zengték a Föld dicséretét, minden kontinensen megemlékeztek róla gyermekei, az emberek. Figyelmeztették egymást, hogy már számos egyezményt írtak alá nemzetközileg a védelmére, de tenni is kell valamit, nemcsak kinyilatkoztatni a jóra való szándékot. Igyekezzenek hát a kormányok, a társadalmi szervezetek és általában az emberek óvni a természetet, mert bajban van a Föld.
Bajban van, s rajta persze mi magunk is, még ha nem vesszük is komolyan a veszélyt. Vékonyodik az ózonréteg, savas esők marják a növényzetet, pusztulnak az erdők, rozsdásodnak a zöld fenyvesek, új területeket hódít a terméketlen sivatag, ivóvizünk, levegőnk szennyezett, mérgezett a talaj, mérgezettek a tavak, folyók, patakok.
Beteg a Föld, gyógyítani kell. Kórságok gyötrik az emberek kapzsisága, hányavetisége, a háborúkban elszabadított romboló vegyi anyagok, az ipari melléktermékek, a szertelenül használt növényvédőszerek és egyebek miatt.
– A környezetszennyezés, terrorizmus korszakában milyenek az ember esélyei?
– Megijedünk attól, hogy ilyen mértékben fokozódnak a veszélyek. De nem tudnak olyan mértékben szaporodni a veszélyek, hogy ez az őrült fehérje, amiből vagyunk, ne tudna alkalmazkodni. Ha Arany Toldija gyönyörű egészségével idejönne most közénk, meghalna, mert nem szokott hozzá ehhez a levegőhöz. Az Akropolisz szobrairól lehullanak a fülek, orrok a
benzingőztől, Velence márványpalotái porlanak szét a vaporettók szagától, de a velenceiek alkalmazkodtak hozzá. Az ember minden veszélyhelyzetet még megúszott.
Teraszos földművelés a Fülöp-szigeteken (Batad) (fotó:
Konkoly-Thege György)
Meglehetősen összezsúfolódtam. Mint a hegyben a kőrétegek, ahogy vetődnek-beszakadnak, ki tudná szétválogatni? Préselődik szilúr, devon; porlik, marad, összetéveszthető.
Aztán az üledék-kőzetek édes mészvázai, az előkunkorodó csigahéjak, piciny oszlopfők egy
élettani oszlopsor omladékaiból.
De ez hagyján; számítsd hozzá a szükségszerű flórát, ahogy felütik sűrű kottafejüket a
növények, az évszakok szignáljai, és járnak föl-le, föl-le, magasra föl, a mélybe vissza, szabott és
végtelen skálájukon. Először csak dadognak, próbálkoznak, egy-egy csenevész pitypang
negyedhangja a grundon, aztán rákezdik, ez már nagy beszéd, ömlik a növények zöld-tarka
orációja, azt áriázzák, azt, mindig ugyanazt. Változatokkal persze, levél, virágfej, törzs,
ugyanaz, más, ugyanaz. Dehát ki bánja a tölgyfák tautológiáját? A Rák-térítő beszédét ismerem;
aztán felel rá a másik dél felől, az ekvátor szalagja el se hallgat.