A falu egyik tehetős gazdája volt. Kissé hajlott, de csupaakarat ember. Arcán egy lórúgás félhold-alakú sebhelye. Azzal különbözött a többi vagyonosabb társától, hogy szolgalegényt soha nem tartott, pedig tarthatott volna, nemcsak divatból, de szükségből is. Nem akart gazdája lenni senkinek, csak önmagának. Ami dolog akadt a harminc holdján, kivéve az aratást, mindent a családjával együtt végzett el. Feleségével, fiával s egyik lányával, mert a másik fogyatékos volt szegény. Állítólag még az anyaméhben érte a baleset. Az anyja leesett vele a szekérről, mert a bogárzó állatok elragadták. Mikor megszületett, kiderült fogyatékossága. Az apa mindent megpróbált, hogy helyrehozhassa. Vitte egyik orvostól a másikig. De hiába, a lány csúnya maradt és gyöngeelméjű. Lett volna lehetőségük, hogy intézetbe adják, de inkább egy életre vállalták, mintsem azt mondja valaki is, hogy túladtak a szerencsétlenen. A lány ma is ott él velük. Reggeltől estig ott kószál az udvaron, a kertben, üldögél a folyóparton, vagy az utcai kerítés tetején át nézelődik némán

A fogamzásgátló tablettákkal való visszaélés és a fokozódó alkoholizmus következtében egyre több gyerek születik vakon. Most háromszáz tanulóval foglalkoznak a nevelők, ebből százan nem fogják tudni elvégezni az iskolát, mert úgynevezett halmozott sérültek – nemcsak vakok, hanem értelmi fogyatékosok is. Úgynevezett „C” osztályokba teszik őket, megkapják a bizonyítványt, de szakmunkás nem lehet belőlük.

Vidéken még rosszabb a helyzet, néha tizenhat éves gyerekek sem tudnak írni-olvasni – a család vagy nem törődik velük, vagy agyondédelgeti őket, számukra az az egyetlen megoldás, ha hozzánk kerülnek.

Vállalatunknál minden négy munkásból három csökkent munkaképességű, a vakok mellett foglalkoztatunk némákat, süketnémákat, értelmi fogyatékosokat is – Magyarországon ez maradt az egyetlen önálló célvállalat, például a mozgássérültek régi szövetkezete egy szabványos üzem kebelén belül dolgozik tovább.

A kooperációs műhelyben dugaszolókat, kapcsolókat szerelnek össze előre kikészített elemekből – a Telefongyár megrendelésére. Az itt dolgozók között kevesebb vakot találni, annál több a debilnek látszó, torzult, horpadt fejű, merev tekintetű fiú és lány, értelmi fogyatékosok és süketnémák.

– (…) Növekszik a különböző, társadalmilag egyébként is veszélyeztetett rétegek aránya. Nem készítünk statisztikákat, de az irányzat szembeszökő. Becslésem szerint az elítélteknek legalább tíz százaléka állami gondozásban nőtt fel. Sok a gyógypedagógiás, az értelmi fogyatékosság határát súroló eset, külön körletet kell fenntartanunk nekik.

– Kik kerülnek a gyógypedagógiás körletbe?

– Az a réteg, mely az orvosilag vett elmebetegség és a polgári értelemben használt „nem normális” fogalma között helyezkedik el. Ezeket a sorsokat a kinti társadalom nem tudja megoldani, ha egy szülő értelmi fogyatékos gyereket hoz a világra, az esetek nagy részében egyedül marad. Ha pedig egy ilyen adottságú fiú felnő, és bűncselekményeket követ el, egyszerűen senkinek sincs tippje, hogy mit kellene csinálni vele. A bíróságok is kapkodnak, néha komoly bűncselekményeket lezárnak egyszerű figyelmeztetéssel, máskor egy tizennégy éves gyereket három évre ítélnek egy húszforintos csokoládé elrablásáért.

– Miért nem utalják őket kórházba?

– Én nem vagyok orvos, nem állapíthatom meg valakiről, hogy elmebeteg, az Igazságügyi Elmemegfigyelő jogosult dönteni. Ők viszont túl vannak terhelve, néha több tucat gyereket kellene beküldeni vizsgálatra, de ők csak kettőt-hármat tudnak fogadni. A fiúk nem szívesen mennek be, jobban érzik magukat Tökölön, itt dolgozhatnak, tornázhatnak, jutalomeltávozóst kaphatnak, az IMEI-ben erre nincs lehetőségük.