JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A Budapesti Mérnöki Kamara 75 éve, 1924. március 8-a és 12-e között tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet budapesti székházában. Létrehozásának alapjául az 1923. évi XVII. törvénycikk szolgált, amely többek között kimondta, hogy „mérnöki címet csak az viselhet, aki a műegyetemen, a bányászati és erdészeti főiskolán vagy külföldön oklevelet szerzett”. A kamara első elnökének Zielinski Szilárd műegyetemi tanárt választották meg, aki néhány hét múlva elhunyt, ezért a kamarai munka elindítása Hermann Miksára várt.

A kamara fő célja a mérnöki testület tagjainak szervezett jogvédelme, szociális támogatása és munkahelyek, illetve munkalehetőségek teremtése volt. Állami felügyelet alá tartozó intézményekben mérnöki állást csak kamarai tagsággal lehetett betölteni. A mérnöki cím védelme csak részlegesen valósult meg, mert tízéves szakmai gyakorlat után kérni lehetett az úgynevezett kamaramérnöki címet. Hermann Miksa helyébe Kossalka János műegyetemi tanárt választották. Kossalka 1944 szeptemberében a háború áldozatává vált, a kamara működését pedig az iparügyi miniszter 1945. április 24-én kiadott rendeletével megszüntették

Sipos László: A múlt tanulságai ismerve építsük a jövőt
(részlet)

A Magyar Mérnöki Kamara Választmánya március 10-én méltó módon emlékezett a köztestület megalakulására. Az 1923. évi XVII. törvénycikk rendelkezett arról, hogy a mérnöki tevékenység és a mérnökség erkölcsi és anyagi érdekének a közérdekkel való egyeztetése érdekében kamara szerveződjön. Nyolcvan éve, 1924. március 8-12. között - dr. Zielinszki Szilárd műegyetemi tanár elnökletével - alakult meg a Budapesti Mérnöki Kamara, amely alapvető változást hozott az akkori mérnökök életében.

A Budapesti Mérnöki Kamara egykori székházának (V. kerület Szalay u. 4. sz.) homlokfalán elhelyezett emléktábla megkoszorúzásával kezdődött március 10-én a Magyar Mérnöki Kamara Választmányi tagjainak egész napos programja. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oktatói Klubjában tanácskoztak a megyei és tagozati (többek között a Hírközlési és Informatikai) elnökökkel kiegészült MMK elnökségi tagok. Délután megemlékeztünk a nyolcvan éve történt eseményekről, majd Zielinszki Szilárd életét bemutató könyvet ismerhettünk meg. Legvégül a család, a BME és a MMK vezetői koszorúkat helyeztek el a Műegyetem kertjében található Zielinszki szobornál.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal