JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A magyar erősáramú elektrotechnikai ipar megteremtője, a transzformátor egyik feltalálója, ZIPERNOWSKY KÁROLY (Bécs, 1853. ápr. 4. – Budapest, 1942. nov. 29.) kitüntetéssel végezte el a budapesti műegyetem gépészmérnöki szakát. Mechwart András, a Ganz-gyár akkori vezérigazgatója felfigyelt a tehetséges fiatalemberre és felkérte, hogy a gyárban létesítsen erősáramú villamos osztályt, amelynek vezetésével is megbízta. Ez volt hazánkban az első és sokáig az egyetlen erősáramú gépeket gyártó üzem. 1882-ben Zipernowsky tervei szerint szerelték fel a budapesti Nemzeti Színház világítását: ez volt Magyarországon az első izzólámpás rendszer és a világon a harmadik villanyvilágítással ellátott színház. Külön nevezetességet jelentett, hogy a világítást váltóárammal oldották meg. Akkoriban a világ vezető elektrotechnikusai, például Siemens és Edison azt hirdették, hogy csak az egyenáramnak van jövője – Zipernowsky viszont, helyesen felismerve a haladás irányát, a váltóáramú rendszerek mellett tört lándzsát. 1882-ben munkatársával, Déri Miksával szabadalmaztatta az öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort, amelyben rendkívül szellemes megoldással egybe volt építve a váltóáramú generátor és az öngerjesztő dinamógép. Mechwarttal közös találmánya volt egy közvetlenül a gőzgéphez csatolt generátor. Itt a szinkrongép mágneskerekét egyesítették a gőzgép lendítőkerekével. 1884-ben Dérivel találták fel a közös tengelyre szerelt, két gépből álló forgó áramátalakítót. Ebből alakult ki később az első szinkronmotor. Egy másik megoldás, amely forradalmasította az egész elektrotechnikát, a váltóáramú transzformátor volt, Zipernowsky, Déri és Bláthy Ottó Titusz közös találmánya.

Zipernowsky 1893-ban megvált a Ganz-gyártól és a Műegyetem újonnan alakult elektrotechnikai tanszékének vezetője lett, ahol 1924-ig, nyugdíjazásáig tanított.

Jeszenszky Sándor: Az erősáramú elektrotechnika és három magyar úttörője, Zipernowsky, Déri és Bláthy
Zipernowsky Károly
(szócikk és fotó)
Németh József: Károly Zipernowsky: 1853–1942
Százötven éve született az egyik legtermékenyebb magyar feltaláló, Zipernowsky Károly
(ismertető)
Zipernowsky Károly
(szócikk)
Dr Horváth Tibor: 150 éve született Zipernowsky Károly
(ismertető)
Marczell Péter: Malan tiszteletes, Kőrösi Csoma Sándor egyetlen tanítványának emlékezete Dorsetben
(tanulmány)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal