JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 19.Névnap: József, Bánk, Józsa
    
 
Hónapok
 

WEÖRES SÁNDOR [e.: vörös] (Szombathely, 1913. jún. 22. – Bp., 1989. jan. 22.): költő, műfordító, drámaíró. Földbirtokos katonatiszt apa és művelt polgárcsaládból származó anya egyetlen gyermeke. Csöngén élt, gyermekkorától nagy műveltségű felnőttekkel érintkezhetett. Pápán, Szombathelyen, Győrött, Sopronban végezte középiskolai tanulmányait; 1933-ban Pécsett volt joghallgató, majd bölcsész, ekkor ismerkedett meg Fülep Lajossal. 1932-ben jelent meg első verse a Nyugatban, 1934-ben pedig első kötete, a Hideg van. 1935-ben Baumgarten-jutalomban, 1936-ban Baumgarten-díjban részesült. 1937–38-ban Észak-Európában és Távol-Keleten járt. 1939-ben a vers keletkezéséről értekező önvallomásával doktorált (A vers születése). Könyvtáros lett Pécsett, de sok időt töltött Budapesten is. 1947-ben Pestre költözött, 1948-ban feleségül vette Károlyi Amyt. Hosszabb olaszországi tanulmányutat tett. Világszemlélete miatt támadások érték; 1949-től csak műfordításai és gyermekversei jelenhettek meg. Színes, dallamos versein nemzedékek nevelődtek (Bóbita, 1955; Ha a világ rigó lenne, 1974). 1951-ben könyvtárosi állásából is elbocsátották. Kodály Zoltán, aki már a 15 éves lírikus versét (Öregek) megzenésítette, támogatta. 1956 végén megjelent Weöres Sándor gyűjteményes kötete; 1957-től 1964-ig ismét nehezen tudta megjelentetni írásait. 1966-ban Nyugat-Európában és az USA-ban járt. A nyolcvanas években mind súlyosabb betegségekkel küzdött. Kossuth-díjas (1970).

Költészete kezdetben a Nyugat lírikusainak erős hatását mutatja; leginkább természetes, naiv őszintesége egyéníti. Maradandó Babits Mihály és Füst Milán befolyása: a személyiség háttérbe húzódásában, a kitalált helyzetekben, „szerepekben” való megszólalásban. Korán megmutatkozott a primitív és az ősi megnyilatkozási formákhoz való vonzódása (A kő és az ember, Maláji ábrándok, Első emberpár); mitikus asszír és ógörög költői művek átírására is több ízben vállalkozott (Istar pokoljárása, Gilgames, Theomachia). Tudatosan vállalta, hogy különböző stílusokat asszimiláljon. Medúza (1944) című kötetében már saját világát építette. Fölfogására Hamvas Béla is hatott, akár a keresztény és a platoni szemlélet. Az emberi érzékek szerinte csak a jelenségek fölszínét közvetítik, de a praktikumra irányuló értelem sem jut mélyebbre, igazabb látásig; ezzel csak egy magasabb rendű, az ősit meg nem tagadó szellemiség tud élő kapcsolatot teremteni. Alacsonyabb szinten a játékosság és a naiv, nyitottságát el nem veszítő szemlélődés, magasabban a harmóniák, ritmusok törvényeihez igazodó művészi alkotó tevékenység. Szerinte a közvetlen tapasztalással észlelhető vagy a tudományos kategóriákkal rendbe foglalható történelem sem több kicsinyes részérdekektől meghatározott, zavaros történéshalmaznál; az igazi a szellem alakváltásaiban ragadható meg (Egy másik világ, Őrültekháza, Örök sötétség tapad…, Le Journal, XX. századi freskó). Ez utóbbi megvalósítására törekedett életművének sokféleségével: képi, érzelmi, gondolati és hangzáselemeket hordozó anyagának zenei megszerkesztésével (kisebb változatokban: Magyar etüdök, Rongyszőnyeg; nagyobb kompozícióban: Háromrészes ének, Harmadik szimfónia). A társadalmi változások ritkán késztették – ekkor is többnyire áttételesen – megnyilatkozásra (XX. századi freskó, Elesett katonák, Relációk), a közvetettséget néha az általános létélmények vagy a létbölcselet kifejezéséig fokozva (A reménytelenség könyve, Mahruh veszése, Nehéz óra). Számára az átélt rettenetek az egyetemes értékvesztés részei, s mivel a cselekvés megoldást nem hozhat, e rettenetek teremtenek alkalmat a cselekvésről való lemondás megfogalmazásához. Mítoszaiban és más nagy verseiben a világgal való ősegység helyreállításának, a férfi–nő viszonylatoknak, az anyag és a szellem ellentéteinek és a művészlétnek a kérdéseit dolgozta föl (Hatodik szimfónia, Az elveszített napernyő, Medeia, Orpheus). A szürrealistáktól tanult laza képzettársítás Weöres Sándor soraiban éppúgy találkozik a primitív szemlélet titokzatosságával, mint a gyermekversek friss játékosságával, a zenei motívumszerkesztéssel vagy a modern szabadversépítés eljárásaival; bravúros verselésének köszönhetően rendkívül sok versváltozatot alakított ki (Fughetta, Fuga, Változat egy népdalra, Grádicsok éneke, Dob és tánc, Ablak az éjbe, Négy korál). Gyakran juttatta jelentős szerephez az írásképet (Kínai templom, Keresztöltés, Tapéta és árnyék, Egérrágta mese). Versportréinak egy része is fontos (Három emlékmű, József Attila utolsó fényképére), lényegesen nagyobb azonban a súlya negyven darabból épített szonettciklusának (Átváltozások). Ebben az örök alakváltás, az átszellemült vándorlás eszményeit sugallva talán legteljesebb kifejtését adta harmóniaeszményének és a változás–változatlanság egységéről kialakított fölfogásának. E ciklus kiemelkedő darabjai: Proteus, Marsyas és Apollon, A nyüzsgés, A kilyukadt világ, Autophagia, A benső végtelen, Animus, Anima, In aeternum. Szerepjátszó készségét és stílusvirtuozitását Psyché című kötetében bontakoztatta ki a legszabadabban: ez a kitalált időrendjéből következő fejlődésen túl motivikusan is megszerkesztett versgyűjtemény a másfélszáz évvel korábbi időbe képzelt költőnőnek, Lónyai Erzsébetnek ellentétek közt őrlődő életéről, különös lelkivilágáról vall. Weöres Sándor kései lírájában nagyobb szerepet kapnak a személyes tényezők. Kiemelkedő költői műve még a Hetedik, a Nyolcadik, a Kilencedik szimfónia (ezeket részben korábban külön megjelent darabokból állította össze többtételes alkotásokká), A föld meggyalázása, Fairy Spring, Salve Regina, Variációk Sevcsenko témáira, Internus, Merülő Saturnus. Írt mesejátékokat, oratóriumdrámát és egyfelvonásos drámai költeményt; megszokottabb drámatípusokhoz közelebb álló műveiben leginkább a hatalomváltás problémái foglalkoztatják. Legértékesebb közülük a középkor végi Észak-Afrika színterére helyezett, alakok sokféleségét mozgató, problémákban és költői értékekben is gazdag Octopus.

Weöres Sándor műfordítóként is kivételes teljesítményt nyújtott: angol, német, francia, orosz, ukrán, olasz, latin szerzőktől többnyire közvetlenül (közvetítéssel más nyelvekből is) tolmácsolt művekkel a magyar fordításirodalom élvonalába emelkedett. Különös figyelmet érdemelnek a szemléletével rokon kínai versek átültetései.

Weöres Sándor: A teljesség felé

Weöres Sándor: A tündér
(részlet)
Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 18.
(részlet)
Nimfa táncol, faun kering,
ájul száz alakban.
Vén kő nézi hallgatag
örök kárhozatban.

Csukás István: A magyar nyelv zsenije: Weöres Sándor
(részlet)

Csodáljuk-e eléggé? Ismerjük-e kellően? A gyerekek biztosan! Mert külön kell beszélni a „halhatatlan vigaszágról”: a gyerekköltészetről. Ebben is ő volt a legnagyobb! Ezt nem kell bizonyítani, ez olyan magától értetődő, mint a napsütés. Miért nevezem „halhatatlan vigaszágnak” a gyerekirodalmat? Azért, mert volt idő, mikor a legnagyobbakat kiebrudalták az irodalomból, s a gyerekirodalomban találtak menedéket. A magyar gyerekek óriási szerencséjére.

Weöres régi uralkodó volt ebben a birodalomban is. Szinte a kezdetektől írt gyerekverseket, vagy olyan verseket, amelyeket a gyerekek is olvastak. Tulajdonképpen sose hagyta el ezt a birodalmat.

Weöres Sándor: A két nem
(részlet)
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 68.
(részlet)
Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kisérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
ember vagyok és szeretlek,
minek is bántottalak?

Pilinszky János: Három mai magyar költő
(részlet)

Általában formai gazdagságát, virtuozitását dicsérik. Holott Weöres költészetében mindez tizedrendű, ahogy tizedrendű más nagy költőnél is. Weöres Sándort én egészen másképp látom. Egészen másért értékelem. Nagyon is szegénynek és kicsinek látom őt. Híres remekléseit hosszas és keserves zarándokútnak vélem, s formáinak káprázata mögött csak még inkább értékelem a poros és törődött zarándok szomjúságát, menekvését. Virtuozitása gyötrelmes sivatag a szememben, s egyedüli zarándokútjának hiteles térképét forgatom. Ami drága és kivételes benne, az épp egyszerűsége, ártatlansága, mit útravalóul kapott, elveszített és hosszú-hosszú zarándokútján újra és újra megtalált. Eljutni az ártatlanságig, eljutni Isten közelébe, ez az igazi ereje, költészetének valódi magaslata, és istenélményének is a pecsétje. Weöres megtalálta nemcsak a vizek és növények, de a gyermekek, sőt, a csecsemők hangját. Azt a hangot, amivel a teremtmény közli nevét Teremtőjével időtlenül és fáradhatatlanul.

Weöres Sándor: Kuli
(részlet)
Kuli bot vág.
Kuli megy
                 megy
                          csak guri-guri
       Riksa
       Autó
       Sárkányszekér
Kuli húz riksa.
Kuli húz autó.
Kuli húz sárkányszekér.
                          csak guri-guri
Kányádi Sándor: Weöres Sándor
(részlet)
 
állandóan fügét mutat az olvasónak, játszik vele, mint macska az
egérrel; tékozló római polgár, keleti kényúr, fölényes arisztokrata, pap és
bohóc egyszemélyben, áhítatosan imádkozik s rád hunyorít, mikor az
ámenig érne;
Weöres Sándor: Pletykázó asszonyok
(részlet)
Juli néni, Kati néni
– Letye - petye - lepetye! -
Üldögélnek a sarokba,
Jár a nyelvük, mint a rokka
– Letye - petye - lepetye! -
Weöres Sándor Ars poetica
(részlet)
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.
Jékely Zoltán: Weöres Sándornak
(részlet)
Kis test nagy lelke, mely világba árad
 
s a zengő csillagok közé dagad:
finom mérőszere a nagy világnak,
 
világgá válva méred önmagad.
 

Ottlik Géza: Próza
(részlet)
Költők, esszéisták, műfordítás, dráma

Weöres aggályok nélküli, ragyogó biztonságú költő, a minden terhet magára vállaló Vas Istvánnal szemben mintája a terheket nem ismerő művésznek, a nem-humánus alkotóerőnek. Szinte határeset, sokszor azt érezzük, szerencsés véletlen pusztán, hogy egyik-másik verse létrejött. Ha sorainak hitelessége meginogna, egy öregedő kacér csodagyereket lelnénk talán mögöttük, aki mindent meg tud játszani, s ezzel teljesen tisztában is van. De nem mondhatnám, hogy ez megtörténik nála. Jellemző Weöresre erotikus dallamossága, ezeket a hangokat az emberiség már őskorában is ismerhette - egyébként százféle hangja van, és dallammá tud nyűgözni, amit csak akar, a maga hatalmas, pogány költői birodalmában.

Weöres Sándor: Első szimfónia – A négy évszak
(részlet)
Jubilus
Ti rengeteg fényben remegő vidékek,
Ti hallgatag erdők, hintái az égnek,
Ti párolgó rétek,
Kedvemet kék labdaként magasba vigyétek!
Te színarany torony, tavaszi szerelem!
Halavány százszorszép, mondd meg, mi lesz velem?
kedvemet mit tegyem?
Hánykolódom éjszaka, nem lelem a helyem.
Weöres Sándor: Első szimfónia – A négy évszak
(részlet)
Himnusz a Naphoz
Lassú tűzzel guruló Nap,
gabonával vemhes hónap
Templomában áldozópap!
Mit tudsz a tünő örömről,
ami a rügyön dörömböl,
Hőt-hűst váltó légbe bömböl?
Weöres Sándor: Első szimfónia – A négy évszak
(részlet)
Valse Triste
Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bujnak a vének.
Weöres Sándor: Első szimfónia – A négy évszak
(részlet)
Haláltánc
Mindenfelé csupa hó.
Döcög  a Hold, a fakó.
A fagyos fák kérge pattan,
A jég reccsen a patakban.
Hé-hahó,
hőhe! hó!
Kocog a Hold, a fakó.
Weöres Sándor: Második szimfónia – Ének a teremtésről
(részlet)
Amikor Isten a világot szülte,
a mindenség az ujjára fagyott.
Hogy a föld, hogy a víz fölmelegülne,
föléjük gyujtotta fönn a Napot.
Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybementele
(részlet)
Kóda
Csillag-pályák asszonya, Mária,
Oltalmazd Máriát, édesanyámat,
Szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.
Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből

Lengyel Balázs: Illyés, Weöres, Nagy László
(részlet)

Weöres Sándor kötete, a Tizenegy szimfónia a költő hatvanadik születésnapjára jelent meg. Csupán válogatás életművéből. Tartalma: tizenegy verscsokor a lírai termés „virányáról”, a költő kedve szerint kiszakítva és egybekötve, az időben lépésről lépésre haladva, 1932 és 1970 között. A versek sorában nem egy csaknem betéve tudott remeklésre bukkanhat az olvasó, olyanokra, mint a Valse triste, Ábrahám áldozása, Harmadik szimfónia, Hódolat Arany Jánosnak vagy a Mária mennybemenetele – közműveltségünk megannyi eleven kincse. A kötet egésze mégis meglepő és elgondolkoztató, mert válogatásával már-már hitelesen felel arra a kérdésre, hogy sokirányú és roppant gazdag terméséből mi az, amit maga a költő a leglényegesebbnek tart, önarcképét, költészetének fejlődésvonalát maga hogyan rajzolja meg.

Csukás István: Weöres Sándor köszöntése
Költők között király, látom koronádat,
reá a Nap rézpénzt, a Hold meg opált rak,
mint a népmesében, tiszta lélek vezet,
s fent az Öregisten Érted vekkedezett;
el-elkanyarogtál, s mélybe is, meg föntre,
s ámul széles ország, büszke lehet Csönge!
Én se ülle-fülle verset fújok Rólad,
nemcsak árendása vagy a magyar szónak,
állítom, keményen megnyomva a krétát:
Arany János óta alig íly poétánk,
kinek ha könyvébe belelapozának,
elegendő lészen népe e Hazának!
Lehelek, mint ama bölcsőre, meleget,
kívánok napsütést, zsendicét eleget.
S ránk nevetsz, Szaturnusz kalap-pereméhez
pöccintve az ujjad, ifjú Hatvanéves –
S kiknek lábnyomába kívántál itt állni:
kezét nyújtja Ady, Babits, Kosztolányi.
Rákos Sándor: Berda – Weöres Sándorhoz
Szeráf-szavú, te, a jókedvű
Isten remeke, angyal-öcsém!
Emelj föl szárnyas énekeddel
a föld sarából, s életeddel
meríts meg az emberfia
gyötrelmesen gyönyörűséges
nem-égi sorsában is!


Kálnoky László: A hetvenéves Weöres Sándornak, baráti hódolattal
Sándor, bármire nézz is, lényege tiszta poézis.
 
Serlegem óborral van tele. Rád emelem.
Mit kezed ír, sose gyönge. Rím a dalod tüze, gyöngye.
 
Zengje ma Csönge fiát ünnepi csöngedelem.

Bertha Bulcsu: Weöres Sándor
(részlet)

Weöres Sándor titokzatos alakja tisztelőinek képzeletében vetekszik Hotu Matua-val. Bizonyos értelemben talán Weöres Sándor is inka, ha ugyan Hotu Matua inka volt, lehetséges, hogy Weöres Sándor is a Nap fiai közé tartozik. Annyit tudunk róla, hogy megérkezett, s a praktikus tevékenységről megfelejtkezve szavakkal, gondolatokkal kezdett építkezni. Közben egy hentesnél lakott az udvari szobában. A szobának nem volt küszöbe. Így hajnalonként, amikor a hentes levágott egy-egy borjút, ökröt, a vér befolyt Weöres Sándor szobájába. Sokan emlegetik azt a tyúkól-szerű padlásszobát is, ahová Weöres Sándor létrán szokott esténként felmászni, s a létrát gondosan felhúzta maga után, mint a bennszülöttek. Verseket írt, tanult, fordított, elmélyedt. Bort ivott, felemelte a lányok szoknyáját. Beszélgetett. Ment az utcán. Cipőben, mint egy ember. Senki nem értette, hogy mit akar… Sokáig lakott Pécsen. Kinyomtatták a verseit… A tudósok borzongva vakarták a töküket. Kétszer kapott Baumgarten-díjat, s 1970-ben Kossuth-díjjal is kitüntették. Azt beszélik, hogy a díj összegét szétosztotta a fiatal költők között.

Orbán Ottó: Weöres Sándor
(részlet)
Máté-passió
1
Miatyánk kivagyok pampam
de azért ragyogok pampam
neked ez csak olyan pampam
de nekem komolyan pampam
Kilukadt a világ pampam
belukadt a világ pampam
ki-bejár Sanyikád pampam
de azért komolyan pampam
Minek is teneked pampam
hiszen ez tirirá pampam
tererem töröröm pumpum
idelő odalő bumbum
Mélypsyché
Bunkótskát a mädchen
megfogá a’ végen,
tyű, mely vala neki,
töve s közepi.
Sóhajt a’ leánka,
Bunkótska, te drága,
mit tsiklandsz te, egek,
még megrepedek!
Ruhe, mondá ő,
marrha nőköltő,
vajh az mikor repedt föl
képzelettől?
Tandori Dezső: Vallomás Weöres Vándornak
(vers)
Müller Árpád: Weöres Sándor
(festmény)
Weöres Sándor – Kemenesaljai Életrajzi Lexikon
(életrajz)
Weöres Sándor honlap
Alkotói pályaképek a magyar irodalomból: Weöres Sándor
Az Artpool Művészetkutató Központ honlapja
Vántus István - Weöres Sándor: Csipp, csepp kánon

Lengyel Balázs: Két vázlat Weöresről
(részlet)

Psyché bölcsője, léttere egy tükörpalota, hol az egymásra nyíló tükrök sokasága a legkisebb mozdulást is megszázszorozza. Így lesz néhány gyermekdalocskából Psychének gyerekkora, néhány ártatlanul érzelmesnek tűnő helyzetképből serdülőkori tragédiája (kihívott sógori erőszakolással, brutálisan elhajtott magzattal), így lesz egyetlen, játékos erotikával írt tréfás versből életutat megpecsételő, új sorsfordulása. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a múlt századból merített nyelvi és jelképi formák mögött nem múlt századi tartalmak állnak, hanem Weöres áll mögöttük, a vitathatatlan csúcsokig ért modern költő, a kimondott szavak súlymegnövelésének és az elhallgatottak döbbenetessé tételének mestere, az, aki két sorral (és a közöttük levő néma, de annál beszédesebb sorközzel) egy katartikus erejű dráma elmondására képes. (Lásd például A kísértet dala s legfőképpen az Emlék című verset.) És persze az a Weöres is, aki nem szánja – legföljebb egy kis nyelvi régiesítést és helyesírásbeli kozmetikát alkalmazva – mai költészete miniatűr remekléseit Psychének adományozni. (Például Denise-nek és Josónak, Psyché confessiója, Árvaság, Olajfák.)

Lator László: Vázlat Weöres Sándorról
(részlet)

Három-négy évvel ezelőtt még össze-összetalálkoztunk, többnyire véletlenül, közértbe, postára, trafikba menet. Ha megkérdeztem, hogy van, a találkozás hirtelen ellobbanó öröme után lehangolva felelte: kínoz a depresszió. De azért dolgozni tudsz, próbáltam biztatni, egyre-másra jelennek meg a verseid. Á, ezek csak olyan hibbant versek, amilyenek egy hibbant agytól telnek, válaszolta, és ebben igazán egy csepp magakellető kacérság se volt. Utolsó találkozásunk is véletlenül esett. A Muraközi utcában sétáltunk, és megláttuk őket a kertben. Károlyi Amy kertészkedett, Weöres Sándor a fűben ült, nézelődött. A szíves hívásra bementünk. Sanyi most is felvillanyozódott, szépen, formásan beszélt, mint régen. A szokásos hogy-vagyra egy Babits-verssel felelt:

Botom dühödten üt a fűbe,
szívem irigy és izgatott:
ez a szerény tavasz kicsúfol,
hogy telhetetlen agg vagyok.

Orbán Ottó: Weöres Sándor halálára
Van-e elég szilárd nézőpont a halálhoz?
Elefántcsonttorony, katedra, eszmeerkély,
mind csak arra jó, hogy leszédüljünk róla,
s mint bármelyik gyerekét gyászoló pályamunkás,
ne találjunk megfelelő szavakat egy adott pillanatban,
miközben ügyetlen mozdulattal mázoljuk szét arcunkon a könnyeinket…
Elnézem a kis nagy embert, ahogy fejébe húzza a levegősapkát
és azzá válik, amivé mindig is akart,
a seholsincs ponttá, melyben semmiség és mindenség egymásba folyik:
kiterjedés nélküli határtalanja túl sok a képzeletnek…
Tántorgó túlélő, a földvonzásnak vetem a hátamat
s az őrjöngő tavaszra gondolok, amikor először láttam…
Hiába, hiába, hiába… Egy csigolyacsont a kezemben,
s csak azon tűnődhetem, hogy az övé-e vagy Csokonaié?
Ágh István: Weöres Sándornak Csöngéből
(részlet)
Az út elején Kálvária van,
Krisztus latrai kálváriátlan,
hideg van, köd van mintha úttalan,
a fáknak hullólevél-árnya van,
búcsúnkat odalöki a kanyar
Csönge! templomfal látszata avar,
fehér ludak gubbadoznak a sáron,
ladikocskái voltak valaha,
kikötöttek a piros gágogáson,
hiányodon, Csöngey Weöres Sándor
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal