JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2014. október 25.Névnap: Blanka, Bianka
    
 
Hónapok
JÚLIUS MÁSODIK VASÁRNAPJA – VASUTAS NAP
 
424-es (fotó: Németh Gábor Árpád)

424-es
(fotó: Németh Gábor Árpád)

1951-től augusztus, 1961-től július második vasárnapján ünnepeljük a VASUTAS NAPot a kormány határozata alapján.


VASÚT
(gyűjtőoldal)

MÁV portál
Petőfi Sándor: Vasuton
(részlet)
Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.
Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.
Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.
Szabó Lőrinc: A kisvonat
(részlet)
Ki látta a régi kisvonatot?
A vasút s az erdő közt robogott
a réz-betűs, réz-számos, fekete
kocka, a mozdony; még a kereke
se látszott ki vas-szoknyája alól:
tömzsi kéménye, mély harangja volt
s vígan kocogó négy-öt kocsija.
A fülkékből csakúgy lobogtak a
kék függönyök, s a vagón oldalán
deszkalépcsőn billegett föl s alá
a kalauz.

Az első pesti vasúti indóház - Kiállításanyag a Nagycenki Múzeumban(fotó: Vimola Ágnes)

Az első pesti vasúti indóház - Kiállításanyag a Nagycenki Múzeumban
(fotó: Vimola Ágnes)

Nádas Péter: Emlékiratok könyve
(részlet)

Felejthetetlen nyári napokat töltöttünk el a Ferencvárosi pályaudvaron és a Rákos-rendezőn. A vasutasok olykor a legdurvább formában megkergettek, de ilyenkor mi másutt visszaszöktünk. A különböző rendeltetésű és irányú vágányok, a váltók, a mozdonyforgatók és jelzőberendezések eleven és pontosan átlátható rendszerként élnek a fejemben. Ismereteimet nem kis részben annak köszönhetem, hogy a pályamunkások és a vasutasok között elég nagy volt a szociális feszültség. Ha ugyanis sikerült egy pályafenntartó brigád közelébe kerülnünk, akkor egész napra nyert ügyünk volt. Ittuk vízzel fölhigított borukat, ettük kenyerüket, szalonnájukat, és élveztük azt a tartózkodó szeretettől áthatott atyai pártfogást, amivel ezek az általában középkorú, családjuktól távol élő, majdhogynem süketnémának tetsző férfiak körülvettek bennünket. Ha munkafelügyelők jöttek, vagy valamilyen mérnökcsoport, akkor legföljebb morogtak, hogy gyerekeket tán mégse kéne emberek a munkahelyre hozni. Rajtunk kívül talán csak a hivatásos bűnözők tudják, hogy milyen egyszerű egy teherpályaudvaron szabadon mozogni. Az irányítók szorgos, célszerűen haladó hangyákat látnak a toronyból. Se a hangyák számát, se a hangyák színét vagy méretét nem ellenőrzik. És nyugodtan ki lehet válni a bolyból. El kell kerülni a váltóőrök bódéinak közelségét, a lődörgésre utaló elengedett mozgásokat és a pályafelügyelőkkel való véletlenszerű találkozást.

Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…
(részlet)

Ha meg akarja tanulni a vasutat, Ferencvárosban kell kezdenie. A Fradi az ország legnagyobb pályaudvara; ha leállna, megbénul az egész magyar vasút Záhonytól Hegyeshalomig.

Gyurkó László: Családi regény
(részlet)

Nagyapám, miközben napszámosból mozdonyfűtővé küzdötte föl magát, vagyis igazi vasutas lett, ami számára rang volt, nem is akármilyen, alighanem elnyerte valamelyik főnöke bizalmát, vagy egyszerűen beépült a vasút bonyolult hierarchiájába. Az Államvasút nagy úr volt az országban, szinte külön birodalom; saját egyenruhával, rendfokozatokkal, törvényekkel.

Gyurkovics Tibor: Állomás
Lekapcsolódsz, mint egy vagon
a tehetetlen kocsisorból,
továbbütődsz a vasakon,
a vasutas már rád se gondol,
pedig tele vagy még teherrel,
melletted jár a gyorsvonat.
Ki se raknak. Aztán egy reggel
megmérik tiszta súlyodat.


424.001-es gőzmozdony (Közlekedési Múzeum) (fotó: Gottl Egon)

424.001-es gőzmozdony (Közlekedési Múzeum)
(fotó: Gottl Egon)

Balogh Edgár: Tíz nap Szegényországban
(részlet)

Még így is földtelen a lakosság ötven százaléka. A vasúti munka élteti csak a községet. A földtelenek és törpebirtokosok egyszerűbb munkát kapnak a vasútnál. Vonalmunkások, fékezők, kocsirendezők. Azelőtt a vasútnál is többen jutottak munkához. Lassankint a vasútnál is érezhető a magyarok kiszorulása. De az, aki a vasútnál van, jól megél. A vasutasok igyekeznek is félretenni, és földet vesznek, mert még mindig a földben bíznak a legjobban.

Moldova György: Az Őrség panasza
(részlet)

Ha az ember arra gondol, hogy a vasút minden emberi kapcsolat egyik legfontosabb jelképe és segítő eszköze, és hogy ezt a vidéket, de Zalát is a vasút emelte ki a középkorból, elfogja a szomorúság, és valami végső pusztulás érzése.

– A túloldalt is megszűnt a vasút – mondja egy öreg vasutas, aki kaszálgat az egykori töltésoldalban. – Most odaát is autóbusz jár, de nem engedik rá a töltésre, és a bazaltot sem vitték el, mert hátha még szükség lesz rá. Ez fontos vonal lehetne, ha rendbe hoznák, a legrövidebb úton kötné össze Pozsonyt Zágrábbal.

Én a vasútnál ezerhatszáz forintot kerestem, nyolc évig vesztegeltem egy fizetési osztályban, az utolsó évben emeltek harminc, és aztán újra hetven forintot, de azt már nem sokáig élveztem. Negyven évet és százhúsz napot igazoltak a nyugdíjnál, csak most érzem, hogy mekkora strapa volt, egy fél év nyugdíj alatt tíz kilót híztam.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 22. A vasút felé
(részlet)
S lent, a mély
pályán, ahol fekete és fehér
gőzöket fújtak vas-szörnyetegek
(félig ördögök, félig istenek),
vas-sínek száguldtak a végtelen
felé, s ameddig csak látott a szem,
vasak lihegtek, csikorogtak és
többet bírtak, dolgoztak, mint az egész
város: vasak rohantak vasakon,
vasak és tüzek, vasak és korom,
vasak, halottak és félelmesek,
s még félelmesebb, élő emberek.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 23. A nagyhídon
Néha megálltam a híd közepén.
Lent vágányok, tolatás. Feketén
dübörgött messziről a gyorsvonat,
affölé álltam. Hősi pillanat
volt ez, csábított a képzelt veszély!
Kis agyamat feszítette a vér.
És a gép jött. Ismertem savanyú,
fojtó füstjét; de valami iszonyú
parancs lökött, hogy ott maradjak és
ne győzzön rajtam undor, reszketés:
éreztem: korlát, vashíd megremeg,
villámló kráter fölött lebegek,
füst, korom burkol, vízgőz, kattogás,
ég-föld egyetlen omlás, csattogás –
de kibírtam!… Hálisten, semmi baj,
tovaszáguldott a vonat, a zaj,
s én, bár szívem rémülten dobogott,
büszkén megvártam még egy vonatot.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 54. Vasbika
Időnkint elutaztunk, vasutas
család könnyen mozoghat… Látom az
adorjánházi vagy a csöglei
utcát, Veszprémben, meg az elemit,
ahol Jolánka néni tanitott,
szigorú nő, de igazságos. Ott
folyt a Tapolca: állok a hidon
s nagykarimás, piros búr-kalapom
tükrözi a víz… Máskor meg anyám
operálták a pesti klinikán,
s felhoztak: az egész városból csak egy
kép maradt a fejemben: a sinek
végén, a Keletin, mint hős, derék,
önfeláldozó, végső, szörnyü fék,
valami áll, vad fejét leszegi
s két ütközőjét szembeszegezi
a befutó mozdonnyal; micsoda
erő volt a neve is: Vas-bika!
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 197. Utazni!
Utazni! El! El! Csak úgy, céltalan!
Verseket súgott a részeg iram…
„Szállok!”… Leengedtem az ablakot,
s míg sín s kerék szédűlten kattogott,
kihajoltam a szélbe. A vonat
eggyé vált velem, s belül mind vadabb
ujjongás vitt, röpített, őrjitett:
forgó tájak zsúfolták szememet,
és nem tudtam betelni semmivel,
földdel, virággal, ég ligeteivel,
bakterházakkal, ringó, suhanó
állomásokkal, mennybemutató
templomtornyokkal: óriás szivet
adott a vágy a magamé helyett
a világot ölelni… Vitt a gyors,
én meg, ahogy a sín üteme szólt,
skandáltam – mit? A semmit. Szavakat.
Végtelen, üres anapesztusokat.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 25. Apám a gépen
(részlet)
Szőrkucsmában, botosban, fekete
bundában látom ma is: száz pihe
táncolja körül s az árnyaival
tolongó táj: téli éj a vihar-
lámpa fényében. Most a híd felett
halad, már a síneknél. Zöld jelek
vezetik, és pirosak. Vastagon
vakolja a hó. A vágányokon
kísérteties tehervonatok
szelik s mutatják, mozgó ház-sorok.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 24. Mozdonyon
(részlet)
314.
Egymás burkai
S milyenek vagyunk nektek mi? Ha ti
burkok, mi nyilván fordítottjai,
feszültség, bélés, töltés, homorú
tükrötökben tükrözve domború
párhuzamosság: a vér s hús szeme,
a tapintás két gömbfelülete
egymásra zárúl, s ikertükre, vak
káprázata visszára látja, vagy
egyszerre úgy is látja – mit? – magát
s a másikat: villámtükörcsaták
gyúlnak a belső éjben, s ez az a
varázslat, az a geometria,
amely miatt mint felhő boritasz,
mint szárnyas égbolt, s ugyanakkor az
én gyönyöröm is mint teljes burok
borulhat a tiédre: Itt meg Ott
nincs többé, s mint a világegyetem,
csap szét bennünk valami végtelen.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 196. Délutáni gyors
Hogy nem vesztem el Bécsben, biztatott,
s úgy kezdtem használni a vonatot,
mint olcsó, házi fuvart. Apa már
főmozdonyvezető volt s Pestre járt,
én meg, főkép nyaranta, minden ok
nélkül, csak azért, mert utazhatok,
fel-felléptem a gyorsra, délután
kettőkor, s a zöld fülke pamlagán
Dosztojevszkit olvastam, Karcagig,
Kisújszállásig. Akkor egy kicsit
mászkáltam a könyvpavillon körűl,
a perronon; (egyszer, véletlenűl,
így vettem meg Tóth Árpád kötetét,
a Lomha gályán-t;) azután a szép
pesti ellengyors hamar befutott,
s estére séta zárta a napot,
otthon, az erdőn, s vers és szerelem –
Mégse tetszett sehogy az életem.
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 227. A Mozdonyfűtők Otthonában
Végre eszembe jutott valami,
a Mozdonyfűtők Otthona: az is
vasutas dolog, talán befogad.
„Mostanság, a sok küldöttség miatt,”
mondta a gondnok, „nincs helyünk, de ha
megfelelne a gyűlési szoba…”
Megfelelt, meg! Zöldposztós asztalon,
hanyattfekve, párnám a kofferom,
vacogtam át az első éjszakát,
tűnődve, hogy lesz, mint lesz ez tovább:
kint egy-egy teherautó robogott,
matrózdal zendűlt, sortűz ropogott,
később úszni kezdett az emelet,
asztalom repült a város felett,
álmodtam, felriadtam, és megint
tovább lebegtem… Aztán odakint
hangos jóreggelt kívánt valaki…
S én mentem Pestet meghódítani.

Nemes Nagy Ágnes: Egy pályaudvar átalakítása
(részlet)

Te emlékszel még, ugye, a mozdonyforgató dobra? Terméskő-ellipszisben végződött akkor a pályaudvar, az ellipszis fejében ott volt az acéldob. A mozdony ráállt és megfordult vele, mint egy táncoló elefánt. Még ott a régi, sárga állomásépület, avult, de működő nosztalgiákkal. A gőzbodor mögötti lámpák, esőben a hajnal. És a sínek meg a talpfák éjszaka (ezt fentről nézd, a hídról), ezek a derengő, mennyei lajtorják a vízszintes végtelenbe.

 

 
Szabó Lőrinc: Alföld, nyár és dél: vonaton
(részlet)
Ss – sss – ssss – pöf – pöff: prüszköl a vicinális, kint naptól lucskos a rét,
és hallgatom a guruló kerekek egyhangu lágy ütemét,
ringó vonatunk lágy szive-verése, ha lüktet e méla ütem:
monoton zene, bár csupa méz, monoton zsongása teledudorássza fülem.
 

Juhász Gyula: A dolgozókhoz
(részlet)
Vasutasok, kik lámpákkal jeleztek
És sípoltok, ha indul a vonat,
Tudjátok-e, hogy egy új állomás vár,
Hol mást nem látni, mint munkásokat?
Kisvasút (fotó: Németh Gábor Árpád)

Kisvasút
(fotó: Németh Gábor Árpád)

Vasúti útmutató és címtár
(linkgyűjtemény)
Máv nosztalgia oldal

Bodor Ádám: Naplótöredék
(részlet)

Mi hamar meguntuk, és elindultunk a rönktér felé. Ott lebzseltünk az iparvasút vágányai mellett. Hammer úr, a mozdonyvezető, befűtött mozdonyát törülgette. A kicsi, tölcsér alakú kémény körül csípős füst terjengett, fával fűtötték. Nagy tuskók égtek a kazán alatt. Mozdonyt fával – elég kiábrándító. De egy ilyen kisvasút, az mégis komoly valami. Hammer úr oda-odapislantott ránk, s miközben tovább törülgette a fényes, olajos mozdonyát, megkérdezte, akarjuk-e, hagy kivigyen a Rabla alá, az iparvasút végébe. Egy szép kirándulás a kisvasúttal. Fel is ültünk hamar a mozdonyt követő nyitott vagonra, és egy kicsit még csodálkoztunk, hogy csak a Hammer úr mozdonya és ez, amin mi ültünk, gördült ki a rönktérről. Hammer úr még hátraszólt, kapaszkodjunk jól a támasztócövekekbe, mert az ő vonata jobban ráz, mint egy szekér. Aztán bekanyarodtunk egy meleg, telékiaszagú lomberdőbe. A szekérút hamar fölfutott a hegyoldalra, még csak egy ösvény sem kanyargott a töltés alatt. Ebben a meleg, szellőtlen lomberdőben dohogott egy órán át a vonat, amíg végre egy lapos szikla tövébe érkeztünk. Innen végre kiláthattunk a hatalmas szürke irtásokra, amelyek a magaslatok felé húzódtak.

Bodor Ádám: A vonat
(részlet)

Egy ember ült valahol a város szélén, valami bokrok alatt, és várt. Késő este volt, majdnem vaksötét, csak a töltés fölött világított egy kicsit az ég. Nem lehetett látni a feje formáját, a lélegzését ebben a lapulásban. Olyan volt, mint egy darab valami, amit letettek és otthagytak. Amikor meghallotta, hogy távol a kis állomáson fütyül a vonat, megmozdult. Felállt. Úgy mozgott, mint akárki más, aki ültéből feláll és továbbindul. Felment lassan a törmelékköveken, és a sínek előtt letérdelt.

Ráhajtotta a nyakát. Hideg volt, de nem érezte. Várt.

Szabó Lőrinc: Gépek
(részlet)
fújt a baráti szörnyeteg,
rohanni, szállni készen;
azt hittem, mindjárt túlröpít –
Min? Óh – a mindenségen!
Nem röpített, – de ereje
így is teljes varázs volt:
köröttem vörös lyukakon
a pokol dühe lángolt,
órák villogtak, mutatók,
csövek kigyói rézből,
gőz, szén, üvegben valami
pöfögve járt le és föl,
egy tűz lobogott a kazán
mélyén s a csillagokban,
minden feszült és reszketett,
mint én, oly izgatottan:
Kosztolányi Dezső: [Apámmal utazunk a vonaton]
(részlet)
Apámmal utazunk a vonaton.
Hideg, sugáros, éji nyugalom.
A szunnyadó csöndesség lomha, mély,
de ébredez, hallucinál az éj.
Fázik az erdő, csontkemény a föld,
a dermedő ég alja sárgazöld.
Itt-ott egy oszlop, éjsötét palánk,
benn a kunyhókba késő lámpaláng.
Bertók László: Viszi a mozdonyt a vonat
(részlet)
Külön is az egész szakad
csak formába rejti magát
viszi a mozdonyt a vonat
fától-fáig érnek a fák
de sehol a másik kabát
csak az újabb alagutak
a tartalom mit belelát
s a végtelen emberi agy
Tolnai Ottó: Keserű váróterem
(részlet)
Ásítós, mosdatlan vasutas
őgyeleg az izzadt, keserű váróteremben,
egér vackol a repedt öntöttvas kályhába,
és fiadzik máris szapora lökésekkel
a vészt jelző szikratávíró ritmusára.
Tekereg a végtelen perforált szalag,
kicsorog az üres muskátliskosarakba,
vicinális pöfög valahol, majd az is elakad,
nyomja a fű vissza a végeken túlra,
tekereg a végtelen perforált szalag,
becsorog a légópince üres boroshordóiba.
TGV (fotó: Németh Gábor Árpád)

TGV
(fotó: Németh Gábor Árpád)

Krasznahorkai László: Két kicsi kéz az indítókapcsolón
(részlet)

Egy távolba eső őszi nap éjszakáján, messze-messze már a mostani lázas óráktól, a papírra vetés folyamatos jelen idejétől, midőn asztalom mellett a rádió hisztérikusan ismételgeti, hogy újra kitört a háború, a béke túlsó partjának szépséges ködében tehát, szemben a véresen ijesztő innensővel, nos, akkor, ama szeptember végi éjjelen vonatom, a Ulaanbaatarból Beijingbe tartó orosz szerelvény, a maga hétvagonnyi tiltott kereskedelmet folytató mongol és lengyel ügynökével, valamint egy külön kocsiban velem együtt huszonnégy, sorsának rejtett módosítását tervező utassal, a Góbi sivatagra borult teljes sötétségből begördült a Dzamyn Üüd-i állomásra. Csikorogtak a fékek, fölriadtak az alvók, a mozdony egyetlen hosszú sóhajtással fújta ki oldalán a gőzt, s noha tudtuk, a sivatag a térképek szerint még végtelennek tűnő kilométereken át folytatódni fog, azt is éreztük mindannyian, hogy a mi számunkra viszont, bennünk, valahol itt Dzamyn Üüdnél, véget ér. Talán, emelkedett a helyesbítő hangsúly, s rezgett aztán ünnepélyesen, tényleg véget ér, talán, úszott át a szóban egy döntő nyomaték az aggodalomról a bizakodásra, ez lesz az a pont, ahol fellélegezhetünk, sőt amikor a fülsiketítő fékcsikorgás előcsalt bennünket a fülkékből, és a magunk támasztotta hirtelen tolongásban végre mindenki megtalálta a helyét a folyosóablakoknál, a hangsúly emez eltolódásában már az a meggyőződés is benne volt, hogy mélyebbre nem, mélyebbre úgysem lehetne, innen már, kezdtük betűzgetni az állomás feliratát, egész biztosan csak kifelé vezethet út. Camin Uud, olvastam össze a cirill betűket. Zhamen Aid, kiáltotta be mellettem valaki egy fülkeajtón. Tzam Ude, hallatszott távolabbról is. Általános volt a megkönnyebbülés.

József Attila: Eszmélet
(részletek)
V
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.
XII
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

Sínek (fotó: Németh Gábor Árpád)

Sínek
(fotó: Németh Gábor Árpád)

VÁROSI VASÚT
(gyűjtőoldal)
A maklári vasútállomás
(képeslap)
A mónosbéli vasútállomás
(képeslap)
Nemzeti Vonatmúzeum, Delhi (India)(fotó: Konkoly-Thege
                        György)

Nemzeti Vonatmúzeum, Delhi (India)
(fotó: Konkoly-Thege György)

Somlyó György: Mese a vonatról
(részlet)

Nádas, tükörképével együtt, a vízben. Nemcsak téged, ezt a recehártyádon a sebesség-átsuhintotta képet sem ismétli meg többé a fényévek oktiliója.

Az vagy, amit látsz. Az is lehetnél, amit sose fogsz látni.

A vasút mellett lakók: akik naponta százszor ott maradnak.

A nagyváros százezer szeme: mint egy levegőben gomolygó tengeri szörny.

A mozdonyból kilövellt gőz. Az érkezés ejakulációja.

Mindenki pánikszerűen elhagyja a kocsikat. Mint egy rajtaütésen.

A perronon várakozó merénylők. Akiktől elindultunk. Akikhez megérkezünk. Akiktől menekülünk. Akikhez menekedünk. Akikért útrakelünk.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal