JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. június 23.Névnap: Zoltán, Édua
    
 
Hónapok
MÁJUS 7. – VAJDA JÁNOS SZÜLETÉSNAPJA – 1827
 

VAJDA JÁNOS (Pest, 1827. május 7.–  Bp., 1897. január 17.): költő, író, publicista.

Gyermekkorát a mindig idillinek látott váli erdészházban töltötte, ahol apja, Vajda Endre az Ürményi-család birtokán főerdész volt. Székesfehérvárott és Pesten járt gimnáziumba. Pesten Vajda Péternél, a neves írónál, rokonánál lakott. Diákkorától írt verseket, eszményképe Petőfi volt. 1845-ben vándorszínésznek állt, de tizennégy hónap után csalódottan visszatért Válra. Rövid ideig nevelő volt, majd apja beajánlotta gazdatiszti gyakornoknak Alcsútra, a mintagazdaságba. 1847-től tisztviselőként dolgozott Pesten, ahol a Pilvax asztaltársaságának nagytehetségű fiatal írói, költői befogadták maguk közé. Így 1848. március 15-én Vajda János az események egyik vezéralakja, majd a szabadságharc idején honvéd, hadnagy. Világos után bujdosott, később büntetésül besorozták közkatonának az osztrák hadseregbe. Szolgált Stájerországban, Krajnában, Olaszországban. 1850. november 17-én tért haza. Az osztrák földbecslési hivatalnál talált állást, járta az országot. 1853–54 táján Budán újságírói munkából élt. Megismerte lakásadójának lányát, Kratochwill Zsuzsannát (Georginát), a Gina-versek ihletőjét. A rendkívüli szépség visszautasította a költő közeledését, és rövidesen Bécsbe költözött, ahol egy Esterházy kedveseként, gazdagon élt. Később feleségül ment egy cirkusz igazgatójához és Oroszi Véghelyi Georgina néven mint műlovarnő lépett fel, járta a világot, sikert aratott. Végül magányosan, elszegényedve halt meg. Kettejük kapcsolata rövid ideig tartott, mégis a költő egész életére, műveire kihatott. Vajda János az 1850-es években egyre növekvő szerepet játszott az irodalmi életben. 1855-ben munkatársa, kíméletlen kritikusa a Magyar Sajtónak, majd a Nővilág szerkesztője, 1861-től a Csatár szerkesztője. A Bach-rendszer bukása után fellendülő nemzeti mozgalmak szenvedélyes résztvevője. 1862-ben két röpiratot adott ki Lipcsében, Aristides álnéven (Önbírálat, Polgárosodás).Eszméivel, hangvételével kihívta maga ellen a kor politikai, irodalmi uralkodó köreinek felháborodását. Ezt fokozta, hogy az 1863-ban Jókaitól átvett Magyar Sajtóban újra a nyilvánosság elé tárta kritikai gondolatait. Ifjú híveivel (Zilahy Károly, Bajza Jenő stb.) szembefordult az irodalmi Deák-párttal, az Akadémia, Kisfaludy Társaság, kiadók és a szellemi élet egyéb hivatalos intézményeinek vezetőivel (Arany, Gyulai, Kemény Zsigmond, Salamon Ferenc és mások). Egyre jobban elszigetelődött. Magánéletében egymást követték a tragikus fordulatok: szülei szörnyethaltak, egészsége is megrendült, állás nélkül maradt. Segítséget kért az Írói Segélyegylettől, de Gyulai visszautasította. Vajda János arra kényszerült, hogy Bécsben keressen megélhetést. 1864. szeptember–1865. október között Bécsben élt, és névtelenül írt a Sürgöny, A Hon és a Bécsi Híradó című lapoknak. Ez a száműzetés, ezek a sorscsapások mintegy kettéválasztották életét. Az addig bizakodó, csatározó, harcias költő és közíró komor, magányos, visszahúzódó különccé vált. Folytatta ugyan publicisztikai tevékenységét, de ennek nem volt közéleti súlya. A Magyar Újság munkatársa lett, majd a Vasárnapi Újságnak dolgozott. Lapszerkesztői kísérlete sikertelen maradt, Szózat című politikai hetilapja 1874-ben hónapokig élt csak. 1880 novemberében feleségül vette a nála harminchárom évvel fiatalabb Bartos Rózát. Csupán két évig éltek együtt. Ettől fogva magányosan élt, szegénységtől rettegve, meg nem értett költőként. Hosszú betegeskedés után halt meg. Keserűségének egyik oka az volt, hogy kenyérgondjai újságírói robotra kényszerítették, elvonták a lírától, s hogy verseit értetlenség, közöny fogadta.

Közéleti, s még erőteljesebben szerelmi, természeti, filozófiai költészete élesen eltér korának uralkodó ízlésétől. A valláserkölcsi megfontolások idején megteremtette a felfokozott érzéki vágy líráját; az egzaltációig merészkedett, álmokat, látomásokat festett. Feltárja útkeresését a keresztény, pozitivista, materialista, panteista felfogások között, s mindezeken túllépve, vívódva végző kételyeivel. Nyelve, képei eredeti személyiségre vallanak, aki vállalta a túlzást, a szélsőséges megfogalmazást, nagyarányúságot. A romantika eszközeit úgy alkalmazta, hogy egyéni világa már a szimbolizmus előfutárának bizonyult. Ady joggal látta benne elődjét.

Vajda János
(diafilmek – Neumann-ház)

Vajda János: Egy honvéd naplójából
(részlet)
Emlékek 1848-ból

E szónoklatnak s hatásának tanúja voltam. Petőfi, Vasvári s több ily népvezéri egyéniség közt a képviselőház baloldalán (a redut teremben) jó helyre vergődtem. Kossuth éppen súlyos betegségből lábadt föl, s oly gyönge volt, hogy úgy vezeték föl barátai az ülésterembe. Híre volt, hogy beszélni fog, ha „bír”. Hosszabb s nagyobbszerű szónoklatra részéről senki sem volt elkészülve.

A betegség igen észrevehető nyomaival arcán s alakján, halványan lépett a szószékre. Az ember szinte féltette és mondani szerette volna neki: „Ne erőltesd s kíméld magad; várj, míg helyreállsz, hisz téged senki sem pótol.”

Ő valóban igen gyönge, halk hangon kezdé beszédét, engedelmet kérve a hallgatóságtól, hogy hangosabban nem bír szólni; de oly csönd volt a teremben, hogy még susogó hangját is meg lehete hallani.

A haza állapotának föstésén kezdette, előadván, hogy kívülről nincs mit remélnünk, s magunkon magunknak kell segítenünk. Ezalatt a hangja mindegyre erősbült, mozdulatai élénkültek, s úgy tetszék, mintha a lelkesedés előbbi egész erejét visszaadná.

Vajda János jelmondata
Magyar költészet: kiáltás a pusztában.

Vajda János: Nádas tavon
(részlet)
Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.
S minden olyan mozdulatlan...
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
A levegő meg se lebben,
Minden alszik... és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:
Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?...
Vajda János: Credo
(részlet)
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernante-nak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És – tisztesség nem eshetik kimondva –
Rojtos gatya... kerülnek muzeumba:
Akkor telik be jósigéd, Széchényi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni...
Vajda János A tavasz jelei
(részlet)
Nem szedek én kikericset,
A gólyákat sem bámulom,
Én a tavaszt egészen új
Költői pontról jósolom.
Fölöstökömre a biró
Már nem pálinkát, bort iszik,
Ez legbizonyosabb jele,
Hogy az idő tavaszodik.
Vajda János: A vaáli erdőben
Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrü árnyak enyhelyében;
Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!...
Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...
Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...
És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról...
S ismeretlen sirgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni...
Vajda János: Már lefelé megy éltem napja
(részlet)
Már lefelé megy éltem napja,
Már ott a kék hegyélen ül.
Fényszárnyait majd összecsapja,
S az örök éjben elmerül.


Vajda János
(szócikk)
Vajda János: Húsz év múlva
(részlet)
(Gina emlékkönyvébe)

 
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
Ady Endre: Találkozás Gina költőjével
(részlet)
Hahó, száll Léda, Gina fut
S a fák közt az örök egyedülség
Bús, magyar titka zúg.
Hahó, őrület-éj.
Szent csont-lábakhoz
Vergődve esem
És zúg az erdő sorsot-hirdetőn,
Félelmesen.
S homlokomon simogat kezével
A Montblank-ember,
Én szent elődöm, nagy rokonom
S itt érezek
Egy szent kezet azóta mindíg,
Egy csont-kezet
A homlokomon.
Vajda János: Harminc év után
(részlet)
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk – irgalmas végezet! –
Utolszor, egyszer még, a – sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.
Ady Endre: Néhai Vajda János
(részlet)
Sokáig várta szegény a Halált,
Pedig magyarul s nagyon szépen hívta
S vén haláláig hiányzott neki
Dárius kincse: azaz száz forintja.
Talán a mája se volt épp' szelíd,
Olykor biz' nyűgös volt ez a vén gyermek,
De hisz' Istennek s ami keserűbb:
Magyarnak, bárdnak, poétának termett.
Vajda János síremléke - Kerepesi temető (Fotó: Legeza Dénes István)

Vajda János síremléke - Kerepesi temető (Fotó: Legeza Dénes István)

Gárdonyi Géza: Vajda János
(részlet)

Vajda János albérlője

Valami mérnökféle kedves úriember járt egyszer nálam, - van már vagy tíz éve. A nevét, bizony sajnálom, elfeledtem. De a beszélgetésünkben elmondta, hogyan ismerkedett meg Vajda Jánossal?

Azt nem felejtettem el.

Papirosra azonban mégse tettem a történetét. Semmiségnek gondoltam, afféle szappanbuboréknak, amely egy percre gyönyörködtet s mingyárt vége is.

Hanem a napokban olvastam az angol Böklnek a dicséretét, hogy a histórikusokat ő szoktatta el az anekdótázástól. Hát, - mint Eötvös Károly mondaná, - derék ember volt, okos ember volt az a Bökl, de ebben mégis hibázott.

Merthiszen igaz, hogy merőben anekdótákból nem való történelmet írni, de maradjanak meg azért ma anekdóták is. A kalács is jobbízű, ha itt-ott mazsola is van benne. Meg aztán a történelemben a legkisebb anekdóta is úgy világosít, mint a fényvetítő-gépek.

Az irodalom történetében is.

Eszembe jutott az a kicsiség is Vajda Jánosról. Mennyivel jobban elém-hozza azt a zord poétát, mint azok a szélesen tudományos értekezések.

Íme, ahogyan elmondta:

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora
(részlet)
KILENCEDIK FEJEZET. EGY KIS HULLÁMZÁS

Az ifjúság most már magára marad, de a jelenet mindjobban fölveszi a káosz jellegét. Már egymás szavát se értik. Vasvári a stilétás botjával hadonász és fenyegeti a gyávákat. Az óramutató az éjfél felé közeleg, néhányan távozni készülnek, Jókai is.

– Aludjunk rá egyet – mondja.

– Ne aludjunk „Marci” – mennydörgi Petőfi. – Határozzunk előbb!

Vajda János az ajtóhoz rohan és becsukja:

– Uraim, addig innen ki nem mennek, míg nem határoznak!

Ez döntött. Az ifjúság vezetői most már hamarosan s egyetértőleg határoztak, hogy holnap reggel az egyetemi ifjúság bevonásával tüntetést rendeznek s a tizenkét pontot, amennyire lehet, mindjárt életbe léptetik. Semmi körülmények közt nem tágítanak, sőt ha kell, szembeszállnak a szuronyokkal is.

Tóth Árpád: Száz év után
(részlet)
Zord Máglya! Vénhedt Tűz! Fanyar
Parázs és Keserű Korom!
Ki Lélek voltál - egy magyar
Költőnek lelke egykoron,
Ó, lángolsz-e még valahol,
Túl az égi határokon,
Hol csak az üstökös lohol,
Mely más csillaggal nem rokon?
Reményik Sándor: Vajda János szelleméhez
(részlet)
Mi érezzük: ez így mindvégig tart,
Míg „hüvelyéből kiröppen a kard”!
Én nagy rokonom, oh zokon ne vedd,
Ha Rád vetem ma borús szememet,
Volt sok testvérnek szép szava is hozzám,
De a szívem fölé csak Te hajoltál.
A költészet nagy erdejébe jártam,
S a napsugaras széltől messze, benn,
Egy sötét úton én Hozzád találtam.
Nagy László: Búskomor Vajda János
Nyaramtól megözvegyültem
csak sírok sötétre szivülten
bár vőlegénye se voltam
ő se volt arám se párom
csak titkos jelölt csak álom
Kihúnyt a szép aranyasszony
a szép lehetőség
nem lesz mi besugarazzon
ha férgeké a boldog család
a meg nem született bőség
Nyaramtól megözvegyültem
csak sírok sötétre szivülten
s majd szótlanná ölel végleg
a hozzám némberedő
üresség a fegyverhideg
a dér-inges mínusz-idő
Szurmay Ernő: A magányos virrasztó emlékezés Vajda Jánosra, halálának 60. évfordulóján
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal