JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 
Temető (fotó: Legeza Dénes István)

Temető
(fotó: Legeza Dénes István)

Áv hónap 9. napja
(július)

„Nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát. Megszentségtelenítették az Úr templomát, amelyet pedig ő tett szentté Jeruzsálemben. Az Úr, atyáik Istene követei által még jókor és ismételten küldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. De ők kigúnyolták az Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult. Felvonultatta ellenük a kaldeusok királyát, szentélyük falai között karddal megölette ifjaikat. Nem volt kímélet sem ifjúnak, sem hajadonnak, de még az öregnek vagy az aggastyánnak sem, hanem kezébe adta valamennyiüket. A templom teljes fölszerelését, mind a nagyját, mind az apraját, a templom kincseit, meg a király és a főemberek kincseit mind Bábelbe vitette. A templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, összes palotáit és minden drágaságát elhamvasztották és teljesen elpusztították. Aki megmenekült a kardtól, Bábelbe került fogságba. Szolgái lettek a királynak és utódainak, míg uralomra nem jutott a perzsa királyság. Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: Míg az ország le nem tölti szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt kénytelen lesz szombatot tartani, míg le nem telik a hetven esztendő.” (2Krón36, 14–21)

Ez az év legszomorúbb és legtragikusabb emléknapja. I.e. 586-ban ezen a napon rombolták le a babilóniaiak az Első Templomot, majd a rómaiak i.sz. 70-ben a Második Templomot. Ez egyrészt súlyos csapás mért a zsidó vallásra, másrészt a zsidó állam megszűnését jelentette. Az új zsidó állam létrejöttéig 1878 évet kellett várniuk, de a Templom a zavaros politikai helyzet miatt máig nem épülhetett újjá. Ezen a gyásznapon emlékeznek meg minden más történelmi tragédiáról is, amelyet a zsidók történelme során elszenvedtek: a folytonos szenvedésről, üldöztetésről, kínzatásról, elnyomásról és a Holocaustról.

Tisa B’Av teljes böjtnap, nem szabad enni és inni. Nem lehet bőrcipőt viselni, nem szabad mosni, mosdani, és ha lehetséges, alacsonyabb székre kell ülni.

Ima Tisa B’Av napjára:

„Mindenségnek Ura! Emésztő fájdalommal lépem át ma szentélyed küszöbét és a múltak emlékezetére keserű bú tölti el szívemet. Midőn Jeruzsálem pompája dicső fényében fennálla, midőn ragyogásában tündökölt templomának szentélye s Izrael messze virányairól beözönlött a nép, hogy imádja az Egyetlenegyet, midőn még béke és nyugalom pihent egész Judán, - már megszólalt a prófétai szózat, mellyel hirdette Isten, hogy eme világváros nem sokára elpusztul, kelet legdicsőbb istenháza leromboltatik s a nemzet elhurcoltatik, szétszóratik, föloszlik, mint a széltől fölkapott csöpű.”

„Oda van Isten városa, elhagyottan és pusztán áll és ahol egykor az isteni próféták és lantosok szent jóslatai hangzottak, a barbárok ellenséges kiáltása hallatik, kik a szent helyen kitűzték győzelmi zászlójukat. Mint ül a gyászoló szent város a földön, szomorú özvegyhez hasonlítva! Mint panaszol hangosan és jajgat a borzalmas éjbe, mert az Úr elhagyta őt; előbb szerette gyermekeit száműzte, hogy mondhatatlan szenvedések közt lakoljanak őseik bűneiért. (…)

Most se templomunk, se oltárunk, legyen keblünk a templom, szívünk az oltár, amelyen fölakarjuk Neked áldozni igaztalan vágyainkat és szenvedélyeinket, megemlékezve az örök bölcsességű mondásra, melyet a zsoltár hirdet: Az Istennek tetszetős, igaz áldozat a bűnbánó, alázatos kedély”.

(Imádságok zsidók számára, Gyűjtötte Lőw Immanuel. Szeged, Traub B. és társa, 1883 67-69.o)

Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások
(részlet)

Magát a Tisa beav napját estétől estelig tartó böjtben töltjük. Félhomályba burkolózik a minden díszétől, még a frigyszekrényt borító függönytől is megfosztott templom, amikor a böjtnap előestéjének istentiszteletére összegyűlünk. A hétköznap esti imarend befejeztével a gyász ősi jelképe gyanánt cipőjét leveti és zsámolyra ülve hallgatja meg a gyülekezet a Tisa beav szentírási olvasmányát, a siralmak könyvét. Komor, lassú dallamban szólal meg a szent város pusztulásának fájdalma:

„Milyen elhagyott az egykor népes város
Mint az özvegy, olyan bánatos és gyászos.
Nagy volt nemzetek közt, úrnő országokban
Mostan robot-sorban…”
(Dr Havas Manó ford.)
Bethlen Gábor kiváltságlevele a zsidókhoz
(részlet)

[...]

egyrészt különös gondoskodásunkból, másrészt hazánk iránt érzett szánalmunkból kifolyólag, amellyel mindenek iránt viseltetünk – ezt a mi, a különféle háborús mozgalmaktól, az idegen népek betöréseitől feldúlt, végigpusztított országunkat különböző népek beköltöztével és azoknak adandó kiváltságokkal helyreállítani, hogy napról napra erősödve, régi erejét visszaszerezze, és a háború és béke diadaljeleivel ékeskedve megközelítse a régi Dáciát (avagy elérje a régi Dácia dicsőségét): tehát, hogy ezen óhajunk teljesüljön és Erdély a különböző népek bevándorlásával is művelődjék, hozzájárulván Méltóságos Sassa Ábrahám konstantinápolyi zsidó orvos-doktor közbenjárása: elrendeljük, hogy jelen kiváltságokat mindazon zsidó nemzetségbeliekkel szemben, akik Erdélyben kegyes engedelmünkkel le akarnak telepedni, a következő feltételek mellett szívesen fogadják, figyelembe vegyék és országunk minden lakosa megtartsa őket. E kiváltságokat a következő cikkelyben adjuk:


[...]

5.-ször. Szabad vallásuk leend, és azt rituális szokásuk szerint, de a mások zavarása nélkül gyakorolják.

6.-szor. Ha a keresztény állambeli zsidók Hispániából vagy más helyekről országunkba akarnak menekülni s itt mások vallását felvenni (ti. itt lakóknak vallási szabadságában akarnak részesülni), megígérjük, hogy ez szabad lesz nekik és ugyanezen kiváltságokban lesz részük.

Tisá Be Áv – A posztbiblikus ünnepek és böjtnapok

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal