Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője, THURZÓ JÁNOS (Lőcse, 1437. ápr. 30. – Nagybánya, 1508. okt. 10.) vagyonos családból származott, apja Rómában és Páduában taníttatta. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát; ugyanis érdeklődése a bányászat és ércfeldolgozás felé fordult, az iparosodás európai megindultával felismerte ezeknek az iparágaknak várhatóan növekvő lehetőségeit. Az 1470-es években először Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített csurogtató olvasztást alkalmazó kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam-menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta a Besztercebánya környéki rézbányákat, majd a pécsi püspöktől bérbe vette a Garam-menti rézbányákat. A vállalkozások fejlesztését a tőke hiánya akadályozta; ezért kapcsolatba lépett Fugger Jakab augsburgi bankárral és 1495-ben szerződést kötöttek, mely szerint a Fugger bankház pénzzel támogatja a rézbányák kiaknázását. A szövetséget házasságok is erősítették. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy még további bányákra is kiterjesztették, például Nagybánya környékén.

Thurzó nagy gonddal irányította a bányászatot. Szabályozta a kutatást, a bányaművelés módját és a kitermelés szüneteltetését vagy abbahagyását. Az ércszállítmányok útjának biztosítására külön szervezetet hozott létre. Körmöcbányán 1496-ban elsőként alakították meg „társláda” néven a munkások önsegélyező szervezetét, amelyhez a tulajdonos is hozzájárult. Thurzó János olyan tekintélyre és elismertségre tett szert, hogy Ulászló király 1498-ban körmöci főkamaragróffá nevezte ki és felmentette az ércben beszedett bányaadó fizetése alól. A Thurzó-Fugger vállalkozás 1495 és 1504 között virágkorát élte: 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, a bányavállalat termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, sőt, Antwerpenen át Portugáliába is szállították.

Thurzó János tevékenységéről két forrásból értesülhetünk. I. Zsigmond lengyel király történetírója és titkára kortársként így írt róla: „… nagy szorgalma révén a külföldiek előtt is híressé vált… számos szellemes találmány maradt utána”. Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében, az egyik első műszaki szakirodalmi forrásban név szerint említi Thurzót, a besztercebányai üzemet ábrán mutatja be, amelyhez részletes magyarázatot fűz.

Thurzó halála után a bányát a Fuggerek irányították, de már nem személyesen, hanem intézők, gondnokok révén, akiknek kezén a nagyszabású vállalkozás egyre jelentéktelenebbé vált.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Életrajzi Lexikon)