JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
DECEMBER 12. – TELKES MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA – 1900
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A napenergia-hasznosítás kutatója, az első nap-ház tervezője, TELKES MÁRIA (Budapest, 1900. dec. 12. – Budapest, 1995. dec. 2.) a budapesti tudományegyetemen szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát. 1924-ben nagybátyja, a clevelandi magyar konzul vitte magával Amerikába, ahol kevéssel halála előttig élt és dolgozott. Először a clevelandi városi klinikán helyezkedett el; itt egy fényelektromos készüléket szerkesztett, amely alkalmas volt az emberi agy energia kisugárzásait regisztrálni. 1939-től a massachusetts-i Technológiai Intézet tanáraként a Nap energiájának hasznosításával foglalkozott. 1948-ban tervei alapján építették fel az első napenergiával fűtött kísérleti házat Doverben, Boston közelében.

A ház egy 3 méteres üvegfala mentén a Nap felmelegítette a levegőt, amelyet azután glaubersót (nátrium-szulfátot) tartalmazó tartályok közé fúvattak. A só elnyeli a hőt, és amikor hőmérséklete meghaladja a 32,38 Celsius fokot, a kristályok megolvadnak. Lehűléskor az olvadék újra kristályosodik és a felvett olvadási hő úgynevezett kristályosodási vagy dermedési hőként felszabadul.

Első napházát továbbiak követték. 1950-ben az intézet őt nevezte ki a napenergia hasznosításával foglalkozó kutatások élére. Napenergiával működő desztilláló berendezést is szerkesztett, amellyel a tengervizet ivóvízzé lehetett alakítani. A napenergia-utánpótlás ingadozásának ellensúlyozására hőtárolókat tervezett. Megoldotta a hideg tárolását is és az épületek klimatizálásánál szintén a hőtárolás elvét alkalmazta.

Összesen 39 szabadalom feltalálója volt; az utolsót 90 éves korában jegyezték be. Meghalni hazajött – 95 éves korában hunyt el.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal