JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. szeptember 24.Névnap: Gellért, Mercédesz
    
 
Hónapok
MÁRCIUS 27. – SZÍNHÁZI VILÁGNAP
WORLD THEATRE DAY
 
Színházi világnap (Az animációkat a Color Plus Kft. készítette)

Színházi világnap (Az animációkat a Color Plus Kft. készítette)

1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. Ezen a napon köszöntik a színészeket.



A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központja
Magyar színházi portál
SZÍNHÁZ
(gyűjtőoldal)
Csontváry Kosztka Tivadar: A taorminai görög színház romjai
(festmény)

Színházi plakát a londoni metróban (Anglia) (fotó: Bánkeszi Katalin)

Színházi plakát a londoni metróban (Anglia) (fotó: Bánkeszi Katalin)

Az antik színház
(oktatási segédlet)
Szabó Lőrinc: Shakespeare és lírikus versenytársai
(részlet)

Shakespeare-t ismerjük. Legnagyobb lírikusa és drámaírója az emberiségnek. A németeknek és nekünk, magyaroknak, másfél évszázada szinte saját klasszikusunk. A képhez azonban, amely bennünk róla kialakult, túlságosan hozzátapad a nagyság mellett az egyedüliség fogalma. Shakespeare-t általában égbe nyúló, magányos szirtnek gondolja a nagyközönség. Pedig ő csak legmagasabb csúcsa egy egész hegyrendszernek. Ez a szellemi hegyrendszer a XVI. századbeli angol lírai és drámai irodalom.

Somlyó György: Shakespeare-hez
(részlet)
Egy évfordulójára rendezett fogadáson
Mit mondjunk rólad, aki a teremtés
fele vagy magad? s lehetsz oly szerencsés,
hogy emléked él mindnyájunk között…
Viszki-szódát iszunk tiszteletedre,
kis csoportokban, illendőn csevegve,
s majszolunk „lóhátonsült ördögöt”.
Juhász Gyula: Shakespeare estéje
(részlet)
A kandallóban sírnak már a gallyak,
Künn a tarlókon kárognak a varjak,
Nyárnak halála: árnyak élete.
Violás alkony, opálos színekkel,
Nézi a néma, nagy, magányos Ember:
Szívében kong, bong a Téli rege!
Juhász Gyula: Shakespeare halála
(részlet)
A tiszteletes elteszi a kártyát,
Az öreg bíró fapipára gyújt.
Mind Vilmos mester ajkait csodálják
És cseng a szó és visszacseng a múlt.
S a mester egyszer csak a földre réved
És hirtelen szívéhez kap keze
És szemei, ez áldott, drága fények,
Mint a kilobbant fáklyaláng szene.
„Mi az barátom?” – kérdezi a csaplár
És hangja, mint hordók szádája zeng.
Ő asztalára hajtja sárga arcát
És szól:
 
– „A többi néma csend.”
Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz
(részlet)
Kenyért keresni színészek leszünk,
Nem a művészet szent szerelmiből,
S haladni nincsen semmi ösztönünk.
„Pártolj, közönség, és majd haladunk,”
Mond a szinész: és az meg így felel:
„Haladjatok, majd aztán pártolunk;”
És végre mind a kettő elmarad.
Nem is hiszem, hogy a szinészetet
Becsülni fogják, míg ez befogad
Minden bitangot, gaz sehonnait,
Kik a világnak söpredékei,
S itten keresnek biztos menhelyet.
Barátom, ez fájt énnekem s neked,
Ez keseríte minket annyira.
Az isten adja, hogy minél előbb
Akképen álljon szinmüvészetünk,
Amint valóban kéne állnia.
Petőfi Sándor: Színészdal
(részlet)
Minden müvészetek
Fején a korona:
A mi művészetünk,
Ellen ki mondana?
Mi szép, mi szép, mi szép
A mi föladatunk!
Legyünk büszkék reá,
Hogy színészek vagyunk.
Petőfi Sándor: A tintásüveg
(részlet)
Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,

Petőfi Sándor levele Szeberényi Lajoshoz
(részlet)

Édes Barátom!

Tudod-e, mi vagyok? Színész. – Hiába, naturam expellas furca etc. De most már örökre az vagyok, az maradok, e jelszóval: áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell. Oh, barátom, annyi írnivalóm volna, s nem tudom, mivel kezdjem? A sok között mit írjak? Emlékszem rá, hogy Pápán létemkor írtam neked november elején, de már nem jut eszembe, mit. Megírtam-e akkor, mint ütött ki dolgom, s mivé valék leendő? – Tehát miután minden tervem az ott maradhatás ügyében dugába dőlt, s fájdalom- és örömtelt szívvel értem Fejérvárra, hogy Szabó József igazgató (derék) társaságában felvétetém. Örömmel mentem oda, mert a pálya várt rám, melyért élek, melyért lélegzem – de fájdalommal is, mert tudtam, hogy e lépés villámcsapás lesz szüleimnek. – Mindenre elkészültem. – És azóta színész vagyok, s noha igen parányi lény még a színpadon, de reménylem, egykor nem leszek utolsó; mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent célokkal, oly eltökéléssel, annyit áldozva lépett a színpadra, mint én!

Petőfi Sándor: Egressy Gáborhoz
(részlet)
Egészen más a színész végzete.
Lekötve csügg ő egy rövid bilincsen –
Ez a jelen; csak erre számolhat,
Mert a jövőhöz semmi köze nincsen.
Ha a jelennek biztos fövenyébe
Le nem bocsátá híre horgonyát:
Elmegy nevével az idő hajója,
És menni fog az örökléten át.
Vakon mért tartja a sors korodat,
Hogy meg ne értsen? nemzetem művésze!
Avagy – kivéve egy-kettő talán –
Méltányolólag, lelkesedve néz-e?
Születtél volna boldogabb hazában,
Hol érdemeknek kedvezőbb az ég:
Dicsőségednek fényes ragyogása
Egy félvilágra elsugárzanék.
Petőfi Sándor: Bucsú a szinészettől
(részlet)
Szép élet a szinészi élet,
Ki megpróbálta, tudja jól,
Bár ellene a balitélet
Vak órjásának nyelve szól.
Hogy én lelépek a színpadról,
Szívem nagyon, nagyon beteg –
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!
Igaz, hogy ottan a rózsának
Sokkal nagyobb tövise van,
De oly rózsákat, mint ott nőnek,
Máshol keresni hasztalan.
Mindezt szivemben igazolják
Két évi emlékezetek.
Isten veled, regényes élet!
Kalandok, isten veletek!

Fekete Sándor: Petőfi, a vándorszínész
(részlet)

E torzító beállítás leleplezése természetesen nem ment fel bennünket a fizikai adottságok érdemi vizsgálatától, hiszen itt valóságos problémáról van szó. Az alak és a hang – mint ismeretes – az antik színpadon (az álarc, a koturnus és a hangerősítő miatt) nem számított a színészség főfeltételének; ma szintén nem döntő, hiszen nemcsak színész, hanem még énekes is lehet reszelős hangú (gondoljunk például Armstrongra!). Petőfi korában azonban más volt a helyzet. Nyilván túloz kissé Farkas Ferenc, amikor azt írja, hogy akkoriban „a színész legfontosabb kelléke az volt, hogy szép ember legyen”, de a kor valóban makacsul érvényesülő igényét túlozza el. Ha a reformkori közönség szemében Lendvay felette állt Egressynek, akkor ebben nem kis szerepet éppen Lendvay hódító, „fashionable” megjelenésének kell tulajdonítanunk.

A borzasztó torony. Képek a magyar vándorszínészet világából
(részlet)
Hogyan hangzott Kótsi Patkó János szájából, a nagy monológ?

HAMLET: Lenni? nem lenni? ez tehát a kérdés. Annak-é nemesebb lelke, aki a megmérgesedett csillagzatok csapkodásait békével eltűri, vagy annak, aki az ínség seregei ellen felfegyverkezik, s ellenkezve ér véget? – Meghalni – elalunni – semmivel sem több; s ezzel az elalvással lelkünk gyötrelmeinek s az élet megszámíthatatlan nyomorúságinak határt vetni. Oly vég ez, melyet buzgóan kellene óhajtanunk. – Meghalni – elalunni. – Elalunni? – talán álmodni is! – Ez ám a göcs! Mert micsoda álmok jöhetnek majd reánk halál álmunkban, minekutána már a gázolásból kivergődtünk, ez az, ami bennünket tartóztat. Ez az az elmélkedés, amely reábír, hogy magunkat egy ily hosszú élet nyomorúságainak alája vetjük. Mert ki állaná ki különben az újabb-újabb ostoroztatást, az üldözők feneségét, a bosszantását a kevélyeknek, a megvetett szerelem aggódásait, a késedelmes igazságot, a negédségeket a nagyoknak, s azokat a döféseket, amelyeket a tűrő jámbor érdem az esztelenségtől szenved, ha egy kis hegyes vassal azt viheti véghez, hogy a halotti harangot megkondítsák? ki akarna inkább egy ilyen sanyarú élet terhe alatt pihegni, tikkadni? De a titkos sejdítése annak a halált követő valaminek (egy utazó sem tért vissza még azon esmeretlen tartományból!) elrémíti a lelket, s arra veszi, hogy inkább szenvedjünk kínokat, melyek már rajtunk fekszenek, mintsem újaknak siessünk elikbe, melyeket még nem esmérünk. Így tesz a lelkiesméret bennünket gyávákká; így oszlik széjjel az eltökéllett végezés eleven színe az elmélkedés halavány fénye előtt, s feltételeink, melyek nagyok és nemesek, megfordítják folyamatjokat, s megszűnnek hatni. Csendesítsd magadat… A szép Ofélia? Nimfa, emlékezz meg minden bűneimről esedezésedben!

(III. felvonás, kilencedik kijövetel. Kazinczy Ferenc fordítása)

Az első nemzeti színház (A Vörösmarty Mihály c. diafilm részlete)

Az első nemzeti színház (A Vörösmarty Mihály c. diafilm részlete)

Rohn Alajos: A régi Nemzeti Színház belseje (fotó: Gottl Egon)

Rohn Alajos: A régi Nemzeti Színház belseje
(fotó: Gottl Egon)

Szigligeti Ede összeállítás
Szigligeti Ede és felesége síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Szigligeti Ede és felesége síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Arany János: Az agg szinész
(részlet)
A nézők csoportja hazaszéled innét,
Egykedvűn felejti mosolyát vagy könnyét,
És a hosszu dráma, melyben szinre lépék;
A nagy játékrendből ki lesz hagyva, végkép.
Székely György, Kerényi Ferenc, Gajdó Tamás: Magyar színháztörténet
A magyar színháztörténet kezdetei
(diafilm – Neumann-ház)
Madách Imre: Az ember tragédiája
(részlet)
Tizenegyedik szín

A BÁBJÁTÉKOS

     Csak erre, erre, kedves jó urak,
     Mindjárt kezdődik az előadás.
     Mulatságos komédia nagyon,
     Szemlélni, mint szedé rá a kigyó
     Az első nőt, ki már kiváncsi volt,
     S mint vitte ez csávába akkor is már
     A férfiút. – Láthattok fürge majmot,
     Mi méltósággal játssza emberét,
     Láthattok medvét táncmester gyanánt.
     Csak erre, erre, kedves jó urak! –

Madách Imre (A Madách Imre c. diafilm részlete)

Madách Imre (A Madách Imre c. diafilm részlete)

Paulay Ede összeállítás
Paulay Ede (A Madách Imre c. diafilm részlete)

Paulay Ede (A Madách Imre c. diafilm részlete)



Paulay Ede síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Paulay Ede síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

A magyar dráma és játékszín története I.
(diafilm – Neumann-ház)
A magyar dráma és játékszín története II.
(diafilm – Neumann-ház)
A magyar dráma és játékszín története III.
(diafilm – Neumann-ház)

Szabó Lőrinc: Jászai Mariról
(részlet)

A Nemzeti Színház épp ekkoriban újította fel Az ember tragédiájá-t, kézenfekvő volt tehát, hogy Madách darabjának első előadásairól beszélgessünk. 1882-ben ugyanis Jászai volt Éva, az első Éva a Tragédia – vagy ahogy ő ejtette: a Tragődia – premierjén.

– Megbocsát, de nagyon utálom ma magát, kedves fiam – csóválta fejét –, nagyon utálom, amiért ilyesmivel jön hozzám. Igen, én alakítottam Évát, mikor először adtuk Madáchot a Nemzetiben. Paulay igazgató egy nap megfogott a színház udvarán: „asszonyka, nézze, nagy tervem van: előadom Az ember tragődiájá-t! Az Évát magának szántam. Szép lesz, örül neki?” Meglepetésemben nem tudtam válaszolni. Panaszolta is később az igazgató Prielle Kornéliának: „különös asszony ez a Jászai: nekiadtam az Évát, s még csak fel se csillant a szeme!” Pedig hát, tudja, ez azért volt, mert én minden új szerepemtől rettenetesen megijedtem. Ekkor is szörnyen féltem: én és Éva? Hiszen ez esténkint tíz külön alakítást kíván! Paulay talán még nem ismert eléggé, s azért hitte, hogy én olyan veszett színésznő vagyok, aki megnémul ekkora hír hallatára.


Józsa Judit: Jászai Mari (1850-1926) színésznő, a nagyasszonyok nagyasszonya (kerámiaszobor)

Józsa Judit: Jászai Mari (1850-1926) színésznő, a nagyasszonyok nagyasszonya (kerámiaszobor)

Babits Mihály: Jászai Mari halálára
(részlet)
Mint a munkás, ha elállítja gépeit
gyásza jeléül: állítsd el titokzatos
szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha
kitagadott Orestes, mert Elektra tünt
az alvilágba, nővéred, ki gondosan
ápolt és dajkált, áldozott és siratott
 
és siratott…
De te éltél, Orestes, s láttad homlokán
a csillagot, amilyen nem égett talán
koldus korunkban senki másnak homlokán;
a csillagot, mely hit volt, fenség, és kemény
magasságok dacával izzó tiszta fény:
hiába már! a csillag elhúnyt, s nincs remény!
 

Jászai Mari (A Katona József c. diafilm részlete)

Jászai Mari (A Katona József c. diafilm részlete)

Jászai Mari síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Jászai Mari síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Jászai Mari síremlékének részlete (fotó: Legeza Dénes István)

Jászai Mari síremlékének részlete
(fotó: Legeza Dénes István)

Somlyó György: Jászai
Ha mégegyszer láthatnánk fejedelmi
fájdalmad, hallhatnánk félelmetes
haragod, mit nem fog fel hanglemez,
se filmszalag, mivel együtt remegni
szívünknek módja többé sose lesz…
Villamosság, rezgés, mágnes ezernyi
s mindig több modern varázslata őrzi
utódaid képét, bűvöletes
mosolyokat, remek sikolyokat.
Mégis tiéd a jobb rész, Boldogabb!
ki láthatatlanul is mindig itt vagy,
te népdal, akit szájról szájra lop
az idő, örök visszhang tömör illat,
mit szét nem szórnak szeles századok.
Jékely Zoltán: Márkus Emília néném!…
(részlet)
Töredék
Márkus Emília néném!
Íme a bánatos őszben
hajdani kis palotád!
De hol van a kertből a szobrod?
Talán az a kémény,
mely füsttelen ódalg a barna tetőn?
Kaptál-é többet, mint
korodbeli cifra hetéra –
megbecsülésben?
– Nem – szólala keserün. –
S mondjam-e, mit ér a,
mit ér az egész,
az ezernyi szerep, százmillió szó,
Ofélia, Júlia, Melinda –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – beste utókor!
 

Hidegkúti út, 1979. november 15.

Márkus Emília összeállítás

Márkus Emília síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Márkus Emília síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Juhász Gyula: Medgyaszay Vilmának hódolattal
(részlet)
Mit mondjak rólad, hisz, ha énekelnék,
Miként te, akkor könnyebb volna tán,
Hangodban minden bús vágy, édes emlék
Fölcseng s mi csüggünk szíved sóhaján.
Mosolyos könny vagy és könnyes mosoly vagy,
Kis életünk nagy arany tükre te,
Kiben fény és árny szivárványba olvad
És földereng szépség igézete.
Kosztolányi Dezső: Színésznő
(részlet)
Miért sikoltoz?
Miért rántja le a csillagokat?
Miért gyújtja föl a szobát?
Miért hazudja azt, ami nincsen?
Lángot evett
s ábrándokkal vajúdik.
Tombolva, kacagva
vérben szüli meg a sorsod, a sorsom.
Szent kettősség titkos csodája.
Szeretőnk, anyánk.
Babits Mihály: Galáns ünnepség
(részlet)

Medgyaszay Vilmának

Nincs galánsnak szeri-száma:
csupa sikk e hercig dáma,
karcsu mint a minarét:
illik néki a minét.
Rechtsre perdül, linksre fordul,
spicce van tán némi bortul:
tempót íme mégse vét,
illik néki a minét.
Mint vázájábul, kibimbul
dagadozó krinolinbul
s műredőkben veti szét –
illik néki a minét.
Medgyaszay Vilma síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Medgyaszay Vilma síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Juhász Gyula: Vojtina új ars poéticája új költőkhöz
(részlet)
Csákányt az ős hazugságok falára,
De az örök szépség legyen tabu,
Az érckolosszus is ledől, hiába,
De Hamlet él, míg él a mélabú.
Csak verselő írónak szól e versem
S csupán költőnek, annak, aki vall,
Mert hozzád közöm – Isten látja lelkem –
Nincs semmi, tisztes drámai ipar.
Darabcsinálók, tantiémvadászok,
Kiknek hazája széles e világ,
Kiket a művelt csőcselék sovárog
Tapsolva kéjjel talmi holmiját.
Weöres Sándor: Arcjáték-próba
(részlet)

 

Színházba járni – vajjon korszerű még,

A film és televízió korában?

Vagy csak a múlthoz kapcsolódó hűség?

Arcjáték-próba egy tükrös szobában?

Juhász Gyula: Vojtina új levele öccséhez a drámaírásról
(részlet)
Ha írógép van s színigazgató,
Ki darabodat elfogadja és lesz
Közönség, aki beveszi, mi kell még:
Csekélység habbal, szóval a darab!
A tárgyát úgy válaszd meg gondosan,
Körültekintőn, hogy egész világon
Mehessen, még ha itt el is bukik,
Nem árt, ha a szereplők magyarok,
Csak angolul ki tudják mondani
A nevüket, mondjuk mister Braun,
Miss Ilona. Lehet víg, szomorú
A darabod, de vége jó legyen!
Csak semmi szociális, nemzeti,
Csak szerelem, jólét és semmi más!
Nem mondom, egy kis bátor szókimondás
Nem árt, de csak módjával, mert utána
A közönség még vacsorázni óhajt
S elég tragédia maga az élet
S elég tragédiát írt már a Sekszpír!
Fő, hogy modern légy! És a technika
Minden vívmányát fölhasználd vigan!
Lendvay Márton síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Lendvay Márton síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Kabos Gyula rajongói oldal
Blaha Lujza síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Blaha Lujza síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Színészkönyvtár
A régi Nemzeti Színház megidézése (fotó: Legeza Dénes István)

A régi Nemzeti Színház megidézése
(fotó: Legeza Dénes István)

Szalay Zoltán: Psota Irén, 1979
(fotó)
Szalay Zoltán: Latinovits Zoltán, 1976
(fotó)
Nemzeti Színház (fotó: Legeza Dénes István)

Nemzeti Színház
(fotó: Legeza Dénes István)

Szalay Zoltán: Nemzeti Színház, 1965
(fotó)
Szalay Zoltán: Gobbi Hilda, 1965
(fotó)

Gyurkovics Tibor: A színész – meztelen
(részlet)
(Egy dalocska ürügyén)

A színészt felöltöztetik.

Megszületik, mint egy ember. Botorkál, megy, mendegél, elbukik az óvodában, az udvaron, fölkel, továbbmegy, dúdol, reszket, alábbhagy, aztán kivirul, beleszeret kisgyerekekbe kisgyerekként, felnő, nagyosodik, kamaszhatárra érkezik, visszafelesel, legyint, belebolondul, józanodik – aztán megszületik. Akkor már színész.

Persze, járhat főiskolára, idomíthatják, kibújik az idomítás alól – azt hiszem, az a jó, ha kibújik az idomítás alól. Legtöbbször az a jó színész, aki a főiskola alatt használhatatlan. Vagy nagyon használható?

Mindenesetre meztelenül születik, mint szokott az ember. Jaj a felöltözötteknek! Vannak, akik az anyaméhből cilinderrel vagy parasztszoknyában buknak elő – sosem lesz belőlük színész. Kész kis cilinderesek, kész kis parasztszoknyások. Figurák. Látunk ilyet rengeteget. Jókat, rosszakat – figurák.

A színész meztelenül születik, mint a poronty. Kiteszik a küszöbre. (Régi hasonlatom, hogy költő és színész egy tőről fakad – ki befelé, ki kifelé. De biztos, hogy poronty. Biztos, hogy kiteszik a küszöbre. E nélkül a meztelenség nélkül nincs színészet – anyaszült meztelenség nélkül –, ahogy költészet sincs. Aki nem meztelenül születik a világra, abból se színész, se költő nem lesz. Gyakorolja bár a hivatását.)

Aztán felöltözik.

Saját, ideges belső lénye szerint hártyavékony én-ruhát vesz, önmaga páncélvékony lényegét magára dermeszti, magára olvasztja. És aztán erre veszi föl a ruháit. Ebben a meztelen páncélban benne van a szelleme, csontjai, alkata, hangja, ráforradt énje. A civil ember is felnőttnek akar öltözni – a színész önmagával öltözködik fel: hogy sok ruhát kibírjon a vállain.

Somlyó Zoltán: Az alvó színház
(részlet)
A kulcsot félretette már a portás,
mély csendbe csukva csüng a vaslakat…
Járókelő: kit erre sürget útad,
halkan bocsásd az aszfaltra sarúdat,
mert szent álom van a tető alatt…
Itt aluszik nagy álomszarkofágon
a klasszikus, a csengő szócsalád:
a szívdobbantó, lélekfojtó dráma,
amely körül, mint ódon aranyráma,
a magyar rím csorgatja óborát…
Pócs Péter: Színházi plakátok
(grafika)
Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 87. Dráma a tenger fenekén
(részlet)
Dráma a tenger fenekén
Mégis ő vitt el, ez a nagymama
vitt el először színházba. Csoda
volt a sok plüs, a királyi terem,
a nagy ragyogás. Ünnepélyesen
viselkedtünk. Milyen kitüntetés,
hogy én ilyen szépet láthatok, és
hogy, ím, beavatnak valamibe,
ami csak a nagyoké! Semmi se
maradt bennem seb, tüske, fájdalom:
boldog voltam… A páholyban nagyon
szorultunk; én hátul álltam, s alig
értettem a színészek szavait,
de a Dráma a tenger fenekén,
– ez volt a darab – a sok kép, a fény,
a vízfüggönyön átködlő világ
úgy megbűvölt, hogy szemem-szám elállt,
s azóta is – negyven esztendeje? –
köröttem ring a tenger feneke.

Józsa Judit: Szeleci és bonczonádi Szeleczky Zita (1915-1999) az emigrációs magyarság vándor színésznője  (kerámiaszobor)

Józsa Judit: Szeleci és bonczonádi Szeleczky Zita (1915-1999) az emigrációs magyarság vándor színésznője (kerámiaszobor)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal