JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. augusztus 19.Névnap: Huba
    
 
Hónapok
MÁJUS 1. – SZERB ANTAL SZÜLETÉSNAPJA – 1901
 
Szerb Antal síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Szerb Antal síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

SZERB ANTAL (Budapest, 1901. május 1. – Balf, 1945. január 27.): író, irodalomtörténész.

A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd egy évig Grazban nyelvet tanult. 1924-ben magyar–német–angol szakos tanári és doktori diplomát szerzett a budapesti egyetemen. Hosszabb-rövidebb időt Párizsban töltött, valamint Olaszországban, Londonban volt tanulmányúton. 1925-től budapesti középiskolákban tanított. 1932-ben elnyerte az Erdélyi Helikon magyar irodalomtörténet megírására közzétett pályázatának első díját. Az 1934-ben megjelent Magyar irodalomtörténettel országos hírnevet szerzett. 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották. 1935-ben, majd 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, s még ugyanabban az évben a szegedi egyetem magántanárává habilitálták. Szellemi műhelyének tekintette a Kerényi Károly körül kialakult, klasszika-filológusokból álló baráti társaságot is. 1938-ban házasságot kötött Bálint Klárával. Az 1930-as évek végén kapcsolatba került a Vajda János Társasággal, irodalmi előadásokat tartott a Magyar Rádióban. 1941-től kezdve alkotói tere egyre szűkült: rádióelőadásai elmaradtak, 1942-ben Magyar irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt. A Magyar Csillag, az Ezüstkor, a Magyar Nemzet, az Új Idők még közölte írásait. 1943-ban, majd 1944 júniusában behívták munkaszolgálatra. Fertőrákosra, onnan Balfra vitték. Embertelen körülmények között halt meg, jeltelen tömegsírba temették.

A szülői házból hozott irodalom- és művészetszeretet, tudománytiszteletet és igényességet megerősítették piarista tanárai (Sík Sándor, Schütz Antal), íróbarátai (Halász Gábor, Hevesi András, Sárközi György, Szabó Lőrinc stb.) és „legjobban tisztelt” mestere, Babits Mihály. Forrongó és lázadó fiatal költők és írók (Juhász Vilmos, Faludi János, Sárközi György, Szabó Lőrinc) „Barabásoknak” nevezett körében talált rá első szellemi közösségére. Zolnai Béla egyengette útját a szellemtörténeti irányzathoz tartozó tudósok Minerva köréhez.

Az 1930-as években írt esszéinek tárgya az angolszász irodalom és regényelmélet. Életművének jelentős állomása volt a kortárs nyugati próza kísérleteit összefoglaló Hétköznapok és csodák (1936) megjelenése. A korabeli angol, amerikai, német, francia stb. regény egészét mutatja be. Munkája előkészítése, megalapozása volt a nagy összefoglalás, A világirodalom története (1941) megírásának. Tudatosan támaszkodott Babits Mihály Az európai irodalom története című könyvére. A világirodalmat ő is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentőségű írók és művek országhatárokon és évszázadokon átemelkedve megtermékenyítik és irányítják egymást. Gondolatmenete stílusok és történelmi korszakok egységeire épül. A hatalmas ismeretanyag rendszerezésének kialakítására a nagy mestereken kívül hatással volt Spengler történetfilozófiája. 1941 utáni kisebb esszéi (Goethe, Hölderlin, Gogol) mellett kortárs magyar írók, költők (Rónay György, Fodor József, Kassák Lajos, Örkény István stb.) műveiről írt kritikákat.

Versei a lázas útkeresés, a szándékos meghökkentés „Barabás-programjából” születtek. A pályakezdő évek (1921–1923) novelláinak stilizált történetei a történelmi múltba vagy a népmesék időtlen világába vezetnek. Az 1930-as évek szépírói termésének nagy részében (A Pendragon legenda,1934; Szerelem a palackban, 1935; Utas és holdvilág, 1937) szűkül a témakör, eltűnnek a látványos történelmi ihletések, helyére mindinkább a „csodák”, a misztikus borzongások lépnek, és egy lírai önarckép kedves iróniával megrajzolt vonásai bukkannak fel. Első hosszabb lélegzetű szépprózai műve, A Pendragon legenda a detektívregény, a kísértethistória, az esszéregény különös ötvözete. Az elfojtott legbelsőbb rejtelmekhez vezető utazásélmény a motívuma az Utas és holdvilág című regényének. A királyné nyaklánca (1941) című munkája, a szépirodalom és a tudomány különös ötvözete.

Száz vers (1944) című antológiája görög, latin, angol, amerikai, német, francia, olasz stb. költők verseinek eredeti szövegét és magyar fordítását tartalmazza.

Szerb Antal: Utas és holdvilág
(részlet)

De beszéljünk Ulpius Tamásról. Egy nap leesett az első hó. Alig vártam, hogy vége legyen az iskolának, és bekapjam az extraebédet, rögtön rohantam fel a Várba. A hó különösen nagy passzió volt nekem, és az, hogy hóban a városrészek egészen mások, olyannyira, hogy el is lehet tévedni az ismerős utcák közt. Sokáig csavarogtam, azután kimentem a Bástyasétányra, és bámultam a budai hegyek felé. Egyszerre megint megnyílt mellettem a föld. Az örvény ezúttal annál plauzibilisabb volt, mert csakugyan magaslaton álltam. Minthogy akkor már többször találkoztam az örvénnyel, nem voltam annyira megrémülve, sőt bizonyos flegmával vártam, hogy majd már újra összenő a föld, és az örvény eltűnik. Így vártam egy ideig, nem tudnám megmondani, meddig, mert ilyenkor éppúgy elhagyja az embert az időérzéke, mint álmában vagy szeretkezés közben. De annyi bizonyos, hogy ez az örvény sokkal tovább tartott, mint az előzők. Már besötétedett, és még mindig örvény volt. Ez a mai örvény nagyon makacs, gondoltam. És akkor rémülten vettem észre, hogy az örvény növekszik, hogy már csak mintegy tíz centiméter választ el a szélétől, és az örvény lassan-lassan közeledik a lábam felé. Még néhány perc, és végem, lezuhanok. Görcsösen belekapaszkodtam a korlátba.

És azután csakugyan elért az örvény. Lábam alól kicsúszott a föld, és ott lógtam az űrben, kezemmel a vaskorlátba fogózkodva. Ha a kezem elfárad, gondoltam, le fogok esni. És csendben, rezignáltan, imádkozni kezdtem, készültem a halálra.

Akkor arra eszméltem, hogy Ulpius Tamás áll mellettem.

– Mi bajod? – kérdezte, és vállamra tette kezét.

Az örvény abban a pillanatban elmúlt, és én összeestem volna a fáradtságtól, ha Tamás meg nem fog.

Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára
(részlet)

Uram, igen tisztelt Idegen, mindenekelőtt arra kell nyomatékosan kérnem, ne hallgasson az ujságírókra és a jeles megfigyelő tehetségekre, akik azt fogják Önnek mondani, hogy a pesti ember ilyen meg olyan. A pesti ember, akiről ők beszélnek, éppolyan, mint minden más kereskedő, ha nincsen pénze. Mit érdekel az egy Marslakót? Általában az emberek, hát fontosak az emberek a városban? Párisban csak az emberek utálatosak és érdektelenek. Én a várossal akarom Önt megismertetni, azt hiszem, a házak az igazán lényegesek. De talán nem is a házak: az utcák egymásrahajló erotikája, melyben néha erő fejeződik ki és olykor grácia, a forgalmak hőfoka talán, a közterek és a szobrok éghajlati viszonyai, az autóbusz-számokkal kapcsolatos irodalmi asszociációk vagy valami ilyesmi. Hisz Ön ért engem.

Nemes Nagy Ágnes: Budapesti séták
(részlet)

Magától értetődőnek találtam, hogy Szerb Antal olyan, amilyen. Hogy kedves, hogy szellemes, hogy mindent tud. Hogy ötpercenként lehet nevetni azon, amit mond, és tízpercenként elcsodálkozni. De még azokat a tulajdonságait sem tudtam ritkaságként felfogni, amelyek pedig kivételes ritkaságok (sajna): a természetességét, öniróniáját, tapintatát. Bámulatra méltó mérsékletét, amellyel nem tekintette önérzeti kérdésnek, hogy másokat feszélyezzen. Mit mondanak erről a fényképei? Semmit. És mit mondanak erről a szavak? Semmit. Nem olyan arc volt, akire egy megmerevített kép, egy kisarkított mondat jellemző lehet. Csupa mozgás volt az arca, kis mozgás, árnyalatos mozgás, villogó szemüveg a pici arccsontok és a nagy homlok között, mosoly, hunyorgás, apró, ironikus szájrándulások. Egyetlen szobrot ismerek a képzőművészetben, amely emlékeztet rá, nem, nem a vonásaival, hanem a légkörével: Houdon Voltaire-jére gondolok. Ennek a hasonlatnak örülne, hiszen az ő kedves 18. századából való, aztán röstelkedne, ugyan, ugyan, ne használjon ilyen nagy hasonlatokat, hiteltelen lesz; de én nem úgy értettem, szabadkoznék, én csak az arcot szeretném, a légkört…

Szerb Antal feleségének, Bálint Klárának
(részlet)

De vajon kikelünk-e az Alvilágból? Hangulatom egyre hánykolódik remény és csüggedés közt. Nagyon türelmetlen vagyok. Most már két hete nem vagyok munkában, csak fekszem a szalmazsákomon, ami jobb, mint dolgozni, de az idegeimnek ez sem tesz jót. Általában micsoda megviselt embert fogsz visszakapni!

Én nem tudom, vannak itt alakok, akik nálam is aggódóbbak, de azok már komoly idegbetegek. A legtöbb ember nem veszi ennyire szívére a dolgokat. Ma egy jóformán idegen bajtárs azt mondta nekem, hogy csendességben én viszem a rekordot, tegnap pedig valaki egy viccet mondott, mire én nevettem, mire ő azt mondta, ez kitűnő vicc lehet, mert engem még nem látott mosolyogni.

Fő dolog, hogy te maradj helyeden, és ne kockáztass semmit. Az idő végeredményben mégis nekünk dolgozik, csak megéljük.

És mégis, mégis én vagyok a normális, csak én többet veszítek, mint ők, mert szépen és értelmesen éltem, és nekem jobban hiányzol te, mint nekik az ő feleségük.

Jékely Zoltán: Találkozás
(részlet)

Szerb Antal emlékének

 
Így szólítottam, hogy a szürkület
és a zöld Hold árnyát elémvetette:
– Szervusz, Tónika! Tudom, hogy megöltek.
Áruld el: milyen a halál?
Ajánlod-e, hogy igyekezzünk élni,
vagy fogjunk hozzá létünk perceit
a nemlét végtelenségével felcserélni –?
S két fülemile-szólalás
között így hangzott a tanács:
– A halál szörnyű ez idő szerint;
a testi lét emléke egyre int
s bár a cihelődés is egyre tart,
messze még az elysiumi part!
Nyirkos mélyben a motozó tudat
az elvesztett fonál után kutat;
kezeim a múltamat úgy matatják,
mint a gyermek esti fűben a labdát,








Szerb Antal
(összeállítás)
Novák Attila: Álomvilágban
(esszé)
Szerb Antal: Utas és holdvilág
Nemes Nagy Ágnes: Életképek, 1944-ből
(részlet)

Kedves Ágneske, és mindez ráadásul elég hamar kellene nekem. Ha szép kis írásával leírja a verseket, azt hiszem, nem is kell legépelni, csak arra kérném, hogy a papirosnak csak az egyik oldalára írjon.

Amennyiben valami nehézség merül fel, hívjon fel telefonon; talán péntek este is otthon vagyok, de szombat délután minden valószínűség szerint, továbbá vasárnap délelőtt.

Egyébként úgy hírlik, és nagyon bízom benne, hogy rövidesen leszerelnek bennünket.

Ágneske, tudom, hogy nagy és unalmas feladatot rovok Magára, röstellem is, de mit csináljak… Elnézését kérem és

Budapest, 1943. X. 6.

kezét csókolom

Szerb Antal

Nemes Nagy Ágnes: Két történet
(részlet)

Azt hiszem, délibábos elgondolás volt ez, de hát mi reménykedtünk. A nyüzsgés alkalmas volt arra, hogy üldözöttek, szökevények megbújhassanak benne. Mi úgy kerültünk a Margit körúti lakásba, hogy Lengyel Balázs, akkor karpaszományos szakaszvezető, egy sokszorosan és saját kezűleg átjavított szabadságos levéllel tartózkodott akkor már Pesten. Egyrészről evvel óvatosan kellett élni, lehetőleg nem a saját lakcímén, másrészt, és ez volt a fontosabb, mi akkor már megállapodtunk Szerb Antallal, hogy amikor ő elhagyja munkaszolgálatos kötelékét, hozzánk fog költözni. Ehhez kellett a lakás. Már készen voltak a hamis papírjai. A kérdés az volt, hogy mikor hagyja ott azt a bizonyos köteléket; ettől bizony sok függött. Beköltöztünk tehát a Margit körúti lakásba, amelyet egy nyugatra távozott családtól béreltünk. Szép lakás volt, az Átrium mozinak, a mostani Május 1. mozinak a háza, maga a ház is jól épített, és kellemes a szobaberendezés. Egyetlen nagy baja volt, színültig volt poloskával. Azt maga nem tudja elképzelni, hogy mennyi féreg volt ott, konvojban mászkáltak a bútorok tetején. A régebbi időkben sokkal több volt a féreg a városi lakásokban, mint ma, poloska, svábbogár, bolha is olykor, nem voltak meg a mai rovarirtók. De az nem volt normális, nem illett össze a lakás általános színvonalával az a féreginvázió. Tudja, valahogy úgy hatott, mint valami apokaliptikus féregeső, mintha valaminek a jele vagy szimbóluma lett volna. Hogy mit csináltam én abban a lakásban? A válasz kezdetben józannak látszik: főleg takarítottam. Persze hogy takarítottam, irtottam a poloskákat.


[…]

Azon a novemberi délelőttön, a munkaszolgálatos karszalag nélkül (amit letettek), látva, hogy milyen örömmel fogadjuk őket, meg a mi fiatalos bizakodásunktól egy kicsit fölpezsdülve, mondhatni, szinte vidámak voltak. Amikor elbúcsúztunk tőlük, frissen futottak le a lépcsőn. Egy magasabb sovány (Halász Gábor), egy kisebb sovány (Szerb Antal) dübörgött le ott a bakancsában; pulóverükben, rövid kabátjukban olyanok voltak, mint a kocsikísérők, mint egy teherautó ebédszünetes személyzete. Akkor láttam őket utoljára.

Lengyel Balázs: A mai magyar líra
(részlet)

Szerb Antal fejti ki Magyar irodalomtörténetében, hogy költészetéből „hiányzik a hagyományos lírai tematika: a kormozgató eszmék, vallás, haza és társadalom éppúgy, mint a szerelem, a tavasz és a természet”. Vagy talán inkább úgy igaz: mindez megvan benne, de csak érdeklődésének második körébe szorítva. Az elsőben, legfőbb ihletőként, az életszeretet áll, mely az emlékekben (a múló világ), és a halál-érzésben (a múló én tényében) kapott alkotásra-ösztönző sebeket. Mert Kosztolányit a romboló idő tette költővé. A múlt újjáteremtésében és az illanó jelen megrögzítésében: az idő művészi „megfékezésében” ismerte fel a kifejezés legméltóbb feladatát.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal