Vid, másként Vitus, Vida ifjú ókeresztény vértanú, a középkor végének kedvelt pártfogója, a Tizennégy Segítőszent egyike.
Mesébe hajló legendáját az Érdy-kódex mondja el. Már tizenkét éves korában megtagadja atyjának, hogy a bálványokat imádja. A fejedelem parancsára ütlegelni kezdik. A poroszlók, de az uralkodó keze is megbénul és csak Vid imádságára gyógyul meg. Vigasságtevők, szép leányzók hiába próbálják Videt hitétől eltántorítani, sőt utána angyalok szolgálnak neki. Angyal tanácsára tanítójával, Modestussal és dajkájával,
Crescentiával elhajózik és egy lakatlan pusztában száll ki, ahol keselyű táplálja őket.
A császár fiát ördög szállja meg és azt erősítgeti, hogy ki nem megy, amíg Vid ki nem űzi. Fölkeresik, csakugyan elfuta őtőle az gonosz szellet. A hálátlan császár mégis bálványimádásra akarja kényszeríteni, majd az ellenkező Videt börtönbe veti. Itt az éjszakai sötétségben a tömlöcöt nagy világosság árasztja el, a láncok pedig maguktól esnek le róla.
Ezután a császár égő kemencébe, katlanba vetteti, mesterével együtt, ahol szurokban és ólomban főzik őket. Innen is épségben jönnek ki. Vid megharcol a sárkánnyal is. A császár megkínoztatja őket, mire hatalmas égiháború támad. A bálványok és templomaik elpusztulnak, sokan szörnyű halállal meghalnak, a császár eszét vesztve menekül.
Videt és társait angyal ragadja el: és íme egy szép folyóvíz mellett vannak... és itt adák meg Úristennek ő drágalátos lelkeket.
Vitus neve az ‚élet’ (vita) szóból ered. Ágoston az Isten városáról szóló könyvében az élet három fajtáját különbözteti meg: az aktívat, azaz a tevékeny életet, a nyugalmasat, azaz a szemlélődő élet szellemi nyugalmát és azt, ami e kettőből tevődik össze. Az életnek e három fajtája megvolt benne. Avagy Vitus annyi, mint ‚erény’ (virtus), azaz ‚erényes’ (virtuosus).
Modestus annyi, mint ‚középen álló’ (stans in medio), vagyis ‚az erény közepén álló’. Minden középutat megtestesítő erényt két szélsőséges bűn fog közre, így az okosság szélsőségei a ravaszság és együgyűség, a mértékletességé a testi vágyak beteljesítése vagy önmagunk teljes elhanyagolása; a bátorságé a gyávaság és vakmerőség; az igazságosságé a kegyetlenség és az engedékenység.
A Szent Vítus székesegyház - Prága (fotó: Urbin Luca)
Vitus (Vid néven) a szlávok között különösen népszerű (l. prágai Szent Vitus székesegyház). A szlovének ma is a nyári napforduló szentjének tekintik. A szlovénokkal szomszédos göcseji nép szerint Vid napján a rákok kijönnek a folyó partjára. A hiedelem eredetileg azt jelenthette, íme, itt van Rák hava.
Vitus a már emlegetett nyavalyatörés, a vitustánc (latin chorea Sancti Viti) elleni segítőszent volt. A középkorban valóságos járvánnyá dagadó tánctébolyt hívták jánostáncnak, Szent János táncának is, mivel a betegség a nagy napforduló ünnepen, Szent Iván-napkor járt pogány eredetű tűztánc alkalmával tömegesen szedte áldozatait. A vitustánc elnevezés tehát közvetve arra utal,
hogy a szent napja a középkorban Európa-szerte nyárközépi ünnep volt. Vitus kilétét illetően az a legfigyelemreméltóbb mozzanat – talán ez is növelte kultuszának jelentőségét –, hogy Szent Vitus szláv neve: Szveto Vid egybecseng a pogány balti szlávok egykori főistenének, Szvantovitnak a nevével, és a szent kultusza a nyugati szlávok földjével határos észak-német corvey-i
apátságból terjedt el Európában a IX. század végétől kezdődően.
