JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
DECEMBER 31. – SZENT SZILVESZTER PÁPA – "SZILVESZTER"
 
Szent Szilveszter pápa - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom
                        (Fotó: Legeza Dénes István)

Szent Szilveszter pápa - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

December 31-e az év utolsó napja és I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Bár ő maga nem túl jelentős személyiség, uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. A római birodalom akkori uralkodója, Nagy Konstantin császár nemcsak hogy felhagyott a keresztények üldözésével, intézkedései az egyházat egyenesen az állam első intézményévé emelték.

(…)

A néphagyomány és a városi folklór óév-búcsúztató szokásai viszont egyszerűen az év fordulójához kapcsolódnak. Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár. Ilyen volt a magyar nép szokása szerint az óévet jelképező szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), egy öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása (!) a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások.(A szilveszter-éji körúti „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások túlélő tanúi.

Szent I. Szilveszter pápa
SZILVESZTER
(gyűjtőoldal)
Fáy Gábor: Jóslások szilveszterre – Szórakoztató babonaságok
(ismertető)
Radnóti Miklós: Szilveszter és újév között
(részlet)
(Este)
Tűnik ez az év is, hűvösen mosdik meg
utána a lélek és fagyosan kéklik
s már színéről emlékszik
az évre, csak mint a gyermek úgy
és újat nem köszönt, mert nem vár semmire,
a piros szabadság tán nem jön el soha,
számára csak mostoha
év lehet ez és tétova táj.
Tarjányi Béla: Ez még nem a vég
(esszé)
Dr. Cserháti Sándor: Óév este
(jegyzetek)
Tompa Mihály: Bucsú az ó évtől
(részlet)
Hogy már egyszer valahára
Neked is végbucsút mondunk!
Elmehetsz Isten hirével,
Nincs egymással semmi dolgunk!
Sok csinyt tettél, szökve mégy el,
Meg sem várva a viradtát,
Csak condráid hagyva rajtunk:
Emléked, – s az ócska naptárt.
A tavasz szép volt te benned:
Felszökkent a bunda ára;
A rózsának ajka éjjel
Ráfagyott a violára;
Annyi volt a sánta gólya,
Ki elhullt a sima jégen!
A sirásó- meg a papnak
Nem volt annyi pénze régen.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)

A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött. Ezt az elkülönülést talán a protestáns pasztoráció is tudatosította.

Szilveszter a polgári év utolsó napja, az új esztendőnek pedig vigíliája.

Dömötör Tekla: A népszokások költészete
(részlet)
Az óévtől való búcsúzás

Az óévtől való búcsúzást az ó- és újvilág sok népe lármázással, zajkeltéssel ejti meg. A zajkeltés oka sokféle lehet, pl. a gonosz, a régi kiűzése, eltávolítása, vagy más mágikus ok, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Az óévtől való búcsúzásnak lármás szokása még hazánk fővárosában is él a mai napig. Hazánk egyes területei a szilveszteri lármázást a törökökkel hozzák kapcsolatba.

Hajdúszoboszlón pl. azt mesélik, hogy ez az évbezáró szokás a török háborúk idejére megy vissza. A férfiak hadbavonultak, és az asszonyok és gyermekek által lakott Hajdúszoboszló felé a török éppen az év utolsó napján közeledett. Az asszonyok akkor meghúzták a harangot, összeverték a tepsiket, és az így keletkezett zajjal félrevezették, megrémítették a törököket. Ezért azóta is, minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.

„Szoboszlón a gyerekek, suhancok és legények pergőkkel, kolompokkal, csengőkkel, dudákkal, ostorokkal s mindenféle más eszközökkel felszerelve összegyűltek a piacon s itt, valamint az utcákon járkálva rettenetes zajt csaptak. Közben lövöldöztek is. Ezekhez járult még a torony, az ablakok kivilágítása, csillagszórók, világító rakéták lövöldözése.

A szájhagyomány szerint a szokás a törökvilág eseményével függ össze. Nevezetesen 1660. december 31-én török martalócok támadták meg a várost. A szoboszlói hajdúk nemcsak visszaverték a támadást, hanem még űzőbe is vették a rablókat. Közben beesteledett s sűrű köd ereszkedett. Az otthonmaradtak féltek, hogy a vitézek a sötétben nem találnak haza, ezért csaptak nagy lármát, harangoztak, kivilágították a tornyot s az ablakokat. Más változat szerint a török támadás elől a város határában levő nádasban elbújtatott asszonyok és gyerekek sikoltozása és kongatása azt a hitet keltette a támadókban, hogy a Szoboszlót védők nagyon sokan vannak s a megrémült törököket a várost védelmező néhány vitéz visszaverte, sőt elkergette Kaba felé. Hogy aztán ezek visszataláljanak, ezért a toronyba lámpát tettek. A szokás a kántálással együtt ma is megvan.”

Petőfi Sándor: Az év végén
(részlet)
Indulsz, pályavégezett év,
Menj… de várj, ne menj magad,
Sötét van a másvilágba'.
Jó lesz egy kis égő lámpa:
Vidd magaddal dalomat.
Reviczky Gyula: Télen
(részlet)
Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak.
Lágy szemfedője hólepel,
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.
Arany János: Szilveszter-éjen
(részlet)
A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sirba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kivan, – nincs egy nap híja se –
Bohó, ki többet is remélt!
[Új esztendő, vígságszerző …]
Magyar népdal
Új esztendő, vígságszerző
Most kezd újulni.
Újulása víg örömet
Szokott hirdetni.
Tompa Mihály: Az esztendő végén
(részlet)
Mint habja a sebes folyónak
 
Sietve zúg alá,
És nincs erő, mely a lezajlót
 
Visszafordítaná:
Nap nap után elment, betöltve
 
A megszabott határt,
S mi érezzük, hogy életünkből
 
Egy év megint lejárt.
Ágh István: Újesztendei várakozás
(részlet)
Megkönnyebbült lélekkel fogadom
a naptári öregkort, ezt is megértem
annyi kétség, baljóslat ellenére,
már nem fújom Szilveszter éjjelén,
révült ördögűző, a papírtrombitát,
ám azt se firtatom, hogyan s mitől
vészeltem át az önpusztító időt,
a heveny és idült bajokat, s miféle
hajlam, kedvező csillagok következtében.
[Adjon Isten füvet, fát, …]
Magyar népdal
Adjon Isten füvet, fát,
Tele pincét, kamarát,
Sok örömet e házban,
Boldogságot hazánkban
Ebben az új évben.
Elmondám. Nincs bundám,
Mert nem hagyott nagyapám.

Csorba János: Bár emlékezete maradjon meg...
(részlet)

Az év utolsó estéjén olyan komolyak voltak, mintha egyike talán haraggal vagy csalódással búcsúzott volna az ótól, másik meg mintha sajnálta volna megválni attól. Így vetettek véget a székiek az óévnek, és kezdték jókedvvel, kevés babonasággal az újévet [CD/15]. Amikor megszólalt a falu harangja éjfélkor, avval egy időben hatalmas lárma volt az egész faluba. Ostorcsattogatás, csengettyű, juhharangszóllás, mások pléhedényt zörgettek, sípoltak, furulyáltak. Voltak akik nagy harangot kötöttek a berbécs nyakára, az meg ijedve bőgett, és szaladgált az utcán, nagy harangját rázva. És amíg ezekkel köszöntötték az új esztendőt, a templom harangja meg temette az óesztendőt.

Addig az eladó leányok nagy buzgalommal főzték a gombócukat. Ettől akartak felvilágosítást kapni, hogy sikerül-e a farsangon a férjhezmenetel. Mégpedig olyanformán, hogy egy kicsi cédulára írták a nevét, akire számítottak, és ha a gombóc főzés közben feljött a víz tetejére, akkor sikerült a számítás.

A család lehetőleg egyben [együtt] szereti, hogy érje az új évet. Utána az emberek, csoportokba gyűlve, szívesen kártyáznak hajnalig [nyerősdit: a huszonegyest]. És akkor minden ember még virradat előtt sietett a kútra vízért. Így tartották, újév reggelén aranyos a víz a kutakban. Így is hívták: aranyosvíz. És még annyi, hogy nem tartották szerencsésnek, ha az új évben asszony látogatta meg a házat. Ezért az asszonyok újév délelőttjén nem is igen mentek látogatóba.

Jókai Anna: Kezdet vagy folytatás
(részlet)

Megint Szilveszter van. Ismét vége egy nehéz évnek. De volt-e nekünk könnyű évünk? A háború vége felé tobzódó, „úgyis mindegy” haláltánc, a „Csak egy nap a világ” divatos dallamára. 1944–45 szilveszterén ágyúdörgés, rom rom hátán, életveszély. Utána tápászkodás, éhség s hamar szárnyukat vesztett remények. Kedvetlen, sótlan szilveszterek. 1956–57 fordulóján dermedt némaság, félelem. Azután a hatvanas-hetvenes évek áleufóriája, a kollektív nemzeti memóriazavar, tudatszűkülés terméke: az össznépi utcai banzáj. Éjfél után ellepték a közutakat az emberek, hömpölygött a tömeg, a közvetítő kamerák előtt összecsókolózott Jancsi-Juliska és a vasorrú bába, gonosz óriás a hét kicsi törpével, jaj de jó, hogy élünk, hogy valahogy mindig meg lehet úszni, hurrá, van felettünk fedél, van mit ennünk, s ami még fontosabb, van mit innunk, olcsó sör, házi bor, szovjet pezsgő, Lánchíd brandy… Nagy a feje, búsuljon a ló! Rikácsoltak a trombiták, a színes papírkígyókat egymás arcába fújtuk, ihaj-csuhaj, sose halunk meg! Csak nem töprengeni, csak nem gondolkozni, nehogy szégyellni kelljen magunkat, hogy belenyugodtunk: inkább a közeli egytállencse, minthogy az üdvösséget sirassuk, hiszen véleményszabadság, nemzeti önállóság, saját létfilozófia úgyis elérhetetlen, akkor hát miért ne örüljünk legalább annak, ami van… Aki ezeken a szilveszter éjszakákon körülnézett az országban, csupa boldog embert látott; csupa boldogembermaszkot. A rideg januári hétköznapokban aztán szemétre kerültek a nevető álarcok, az összelapított trombiták, a papundekli keménykalap; kipukkadtak a luftballonok, leszakadtak a lampionfüzérek, a konfetti pöttyöcskéit a rongyszőnyegből kikefélték. Folytatódott a sivár élet, a napi küzdelem, a szürkeség. Én a kötelező vigasságtól mindig is viszolyogtam; a szilveszter inkább az elmúlásra emlékeztetett, és a belső számvetés ideje volt. Nem kívántam a masszába vegyülni. Egyetlen szokásra gondolok csak némi nosztalgiával vissza. Az uniformizált lakótelepeken a tizenkettedik óraütés után, a Himnusz elúszó hangjainál kinyíltak az ablakok, erkélyajtók, és égő csillagszórók repültek a sötét éjben; emelettől földszintig, s csak lassan hamvadtak el a sziporkák a fagyos földön vagy a vastag hóban. Ebben a gesztusban még élt valami szeretet; zajtalan szépség, összekötő üzenet, gyermeki bizakodás.

Pilinszky János: Az újév küszöbén
(részlet)

A számadás és a tervezés napjai egybeesnek az óév végén és az újesztendő küszöbén. Mert bár együtt forgunk a kozmikus idővel, szívünk és szellemünk túlcsap a napóra mutatóján. Számadásunkkal és reményeinkkel szabadon közlekedünk abban, ami elmúlt és abban, ami el se érkezett még.

A föld haldoklása rólunk szól és nem rólunk egyszerre. A mi életmódunkhoz viszonyítva a tél csak viszonylagos halál, de a tavasz is csak átmeneti föltámadás. Mi valójában kívül állunk a „puszta időn”; együtt úszunk vele, de mégse egészen. Míg a mindenség a szakadatlan mulandóság jegyében él – mi halandók és halhatatlanok vagyunk.

E valódi és feloldhatatlan feszültségből született egész kultúránk és minden imádságunk. Abból, hogy itt vagyunk, s mégse vagyunk egészen itthon a földön.

Az esztendő küszöbén ezt a tényt számadásainkban és reményeinkben se szabad elfelednünk. Különben alapjaiban tévedünk. Adjuk meg hát az időnek, ami az időé, s az örökkévalónak a maga halhatatlan részét.

Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkettő”

Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”.

Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.

A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő.

Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk tőle.

Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.

Csoóri Sándor: Tizenkét szívdobbanás
(részlet)

Tisztelt nézőink! Honfitársaim! Barátaim! Tegnap éjfélkor száz- és százmilliók koccintották össze poharukat a földön. Az emberiség nagyobbik része így búcsúzott el az örökre elsüllyedő ’93-as évtől, s így köszöntötte az újat: 1994-et.

Nem tudom, nekünk, földlakóknak van-e közösebb élményünk ennél a pillanatnál? Mintha a szilveszteréj tizenkét kimért óraütése ismerősebb, drámaibb és testvéribb visszhangot ébresztene bennünk, mint a vallások, mint a filozófiák és emberi történelmünk bármilyen más megnyilvánulása. Ezek ugyanis szétválasztanak és megosztanak minket, de az a tizenkét szívdobbanás, amely egyszerre juttatja eszünkbe születésünket és halálunkat, mindnyájunkat összeköt.

Nagy vereség, hogy csak annyi időre, amennyi alatt az esztendők átveszik egymástól a stafétabotot és lezajlódik az idő alakváltozása, lélekcseréje.

Voltak, akik lehajtott és voltak, akik magasba táncoló fejjel tanúskodhattak ennél a pillanatnál. Vidáman, karneváli pezsgődurranás közben vagy szabadjára engedett pogány szomorúsággal.

Szabó Magda: A Danaida
(részlet)

Katalin Mecseren sosem volt sehol újesztendő éjszakáján, az óév utolsó napja templomban és elmélkedésben telt, csak Dániel szökött el ilyenkor valami ürüggyel hazulról. Elek másmilyen ünnepre vágyott, nem szentimentálisra, csak nem hívta meg senki; aki véletlenül nem szerette, nem kívánkozott utána, aki meg igen, annyira tisztelte, hogy fel se tételezte, éppen az ő társaságára szorulna, hát Elek mindig otthon ült ilyenkor nagy rosszkedvűen. A pezsgőt, amelyet megvett, ketten itták meg Anyucival, Katalin nem szerette, éppen csak belekóstolt, hallgatta, de nem mulatott az Anyuci örömére bekapcsolt rádió-kabarén. Elek nem meghatott, hanem nyugati decembervéget szeretett volna, vígsággal, társasággal, tánccal, konfettivel, Anyuci hajlott volna rá, ám Katalin irgalmatlanul rájuk zúdította a minden évben azonos ünnepi fogásokat, a muszáj-örömet meg a harangzúgást. Valahol belül persze mindhárman féltek az ünneptől, amely a szokottnál is meztelenebbül megmutatta életüket és viszonylataikat. Katalin évekig magában kereste a hibát a légkör hiányáért, úgy gondolta, az asszony kötelessége volna, hogy oldottabb legyen a hangulat.

Szabó Lőrinc: Szilveszteri köszöntő a Nemzetiben
(részlet)
Szabad egy percre, néhány szóra?
Tizenkettőt ütött az óra
s az első perc az uj év szinpadán
engedelmükkel beszélni kiván.
 
A percnek a szája
 
én vagyok
 
és mert mindenki
 
tudja, hogy
 
mily ingatag
 
és csalfa a nő,
 
férfiruhában
 
állok elő:
 
Mindnyájukat
 
köszönteti
 
együtt s külön
 
a Nemzeti;
 
legyen a jövő
 
csupa szerencse
 
a siker csillaga
 
álljon felette,
 
hozzon mindenből
 
jobbat, szebbet,
 
(bántsuk egymást
 
kevesebbet,) –
 
Csorba Győző: Régi szilveszter
(részlet)
Tombola volt s tánc hajnalig.
Ternó, kvaternó…, porcelán-
bögrét és káposztagyalut
nyertem, s parasztlegény-barátaimmal,
mikor magunk maradtunk,
eljártam egy kesergőt.
Aztán meg szürkület felé
újévet indultunk köszönteni.
Egy ifjú párhoz vitt első utunk.
A férj – kevéssel azelőtt legény –
pajtásunk – ádáz bömbölésre
eresztett csak be.
eresztett csak be.A szobába törtünk.
Az asszony két fonatba bontott
hajával, pislogó szemével ágyban
maradt, és csöppet sem látszott örülni.
Cigánydalt ordítoztunk, bort kerestünk.
A férj hosszú alsóban futkosott,
míg nem került elő ital.
Csoóri Sándor: Szilveszteri tánc
(részlet)
Megint egy év. Megint tizenkét
óraütés utoljára. A kristályok
tisztulnak tovább, mint a lassan
kivilágosodó szőlőszemek. Az éjféli
szél is komolyodik, de vannak, akik
foszló papírtrombiták recsegésében
befőttesüvegek celofánján
táncolnak égő gyufaszállal.
Lobog a hajuk, a kezük, a nyakkendőjük
és szerelemtelenül is ott forgatják
maguk körül az elmúlt évszakokat.
Csorba Győző: Szilveszter délutánján
(részlet)
Az utcákon és tereken
s egyéb nyilvános helyeken,
kül- és belterületeken
hirdetni kéne nyakra-főre:
hogy még idén van, nem jövőre.
Illyés Gyula: Fogyó időben
Ritkábban, egyre hatalmasabban
dobban a szív az évben.
dobban a szív az évben.Holnap
Szilveszter! S azután? – Mélyebbről,
messzebbről, mind melegebb múltból
bőgnek máris a barmok az esti
ködben a kútnál.
 
Új, új – beh új – Újév
vár ridegen lent most a laposban. Szánon
szálltunk rá valaha! Emlékszel? Amidőn
új lehetett még az idő. Megújult
– leánydaltól – még a remény; meg
esztendőszámra a hit! Most csak a köd,
meg a nyirkosság. Ha volna is éppen:
mire volna a hó jó?
mire volna a hó jó?Egyre szűkülnek
a határvonalak köröttünk, a riadt
nép fülelésében: a közelgő
 
ágyudörejben.
Somlyó György: Szilveszterhez
(részlet)
Ki irdatlan kezedben egyre pergeted
 
a csörgő, tarka-szalagos
év karikáját s véle-rángó életünk,
 
ó, gyermekkedvű óriás,
Szilveszter! hozzád újra visszaérkezünk.
 

Tersánszky Józsi Jenő: A szilveszteri malac
(részlet)

Ott ülök a Szilveszter-estét megelőző nap a két öregemmel, ebéd után. Azt már mind tudom, hogy halkülönlegességek, rák és torta és gyümölcs és pezsgő olyan mennyiségben és minőségben van már megrendelve a Szilveszter-esténkre, hogy ezeknél már csak a házhoz hívott négytagú dzsessz, egy jobb karmesterrel az, ami drágább. Pedig alig lesz vendégünk más, mint a szűkebb család.

De aztán a két öreg arról kezd vitázni, hogy vajon a Szilveszter meglehet-e malacsült nélkül vagy sem?

Illetve anyám azt vitatja, hogy a malacsült már rég nem divat! Ellenben nyerni szoktak élő malacot, és behoznak élő malacot lokálokba, hogy szerencsét hozzon a megérintése, és persze borravalót kapjon, aki körülhordja Szilveszterkor.

Apám nem tágít. Ha senki se, ő egyedül malacsültet akar enni!

Nos, rendben van! De erre mind a két öreg egy véleményre jut abban, hogy Szilveszter előtt a hentesek irtózatosan felemelik a malac árát.

Hallatlan! Ötszáz pengőbe is belekerül talán nekik ez az este. És a világ legkomolyabb fölháborodásával tárgyalják, hogy a húsipar kilónként tíz, sőt húsz fillért is emel a malacon Szilveszter előtt.

Hubay Miklós: Kaccenjammer

A szilveszteri műsorokra a készülődés a televíziók életében mindig nagy apparátussal és önbiztatással folyik. A közönség is olyan felcsigázott lelkiállapotban várja ezt a műsorát, mint a spanyolok a bikaviadalt. Sör és pezsgő mellett láthatja egy ország elvérezni kedvenceit. S aztán az újév első óráiban már mindenki tudja, hogy a svindli most se sikerült. Hiába volt a sok humor-, show- és esztrádszakértő, a patentírozott politikai bátorság, a mindenről informált intimpista, a rossz arcú önmutogató: fából vaskarikát csinálni ezen a szilveszteréjszakán sem sikerült. Közízlésünk szomorúan alacsony nívója – hiába cifrázzák akárhogy is – ilyenkor mindenki számára nyilvánvaló lesz.

Egy nép néz tükörbe: ez volnék én? – kérdi döbbenten.

Mint egy Melinda, akivel hevítőt itattak, hogy élvezzen, és élvezett is a szerencsétlen…

Jékely Zoltán: Óesztendő éjszakája
(részlet)

Óesztendő éjszakáján történt a római magyarok szállásán, a béke utolsó esztendejében.

Éjféltájban már javában állt a bál. Gramofonlemezről cigányzene szólt, s a divatos műdal hangulata a gyengébbszívűeket és gyengébbízlésűeket sírva vigadásra csábította, egykettő kitermelte belőlük a külföldi műmagyarkodás pózait. Szegény távoli hazájuk úgy jelent meg nekik, mint valami csábos, szép valószínűtlenségektől hemzsegő idegenforgalmi prospektus. Egy tagbaszakadt ösztöndíjas hölgy könnybe lábadt szemmel, félárbocra eresztett szemhéjjal parlandózta a Piros pünkösd napján kezdetű „tősgyökeres” nótát, bámulta cigarettája füstjét, mintha lelke ugyanakkor kies hazai tájakon ringana. A csinosabb nőkkel olasz katonatisztek és egyetemi hallgatók táncoltak, tüzesek és bátrak voltak az olasz-magyar barátkozás jegyében. Az asztalokon finomabbnál finomabb eledelek, drága hazai és itáliai borok csendéletei tarkállottak.

Kormos István: Egész évben Lucázás
(részlet)
Meghalt december, hótalan s jegetlen,
a Széna térig szemtelenkedének
Nagykovácsiból náthásan a varjak,
csókafostos Üllői-uti fák
siratják Kosztolányi lombjait.
Jászolában Jézus már gőgicsél,
elvástak Szilveszter rongy trombitái,
ködölhet ez az újév reggele,
lecsusszant torkomon az első fekete.
Szakonyi Károly: Tél
(részlet)

Öt perc múlva tizenkettő. Most tíz percre ki kellene húznom a telefonzsinórt, gondolta. Nem tette meg mégsem. – A te idődben még nem volt telefon – mondta Niklaynak. De nem keresett mentséget. A lábára nézett, zokniban állt a szőnyegen. Rosszul érezte így magát. Poharát letette, s megkereste a cipőjét. Az ingét is megigazította, a nyakkendőjét is. Keze ügyébe készítette a pezsgős üveget, visszaült a lila karosszékbe. Igyekezett egyenes derékkal ülni.

Várta az éjfélt. Niklayval akart koccintani.

Weöres Sándor: Újévi jókívánságok
(részlet)
 Pulyka melle, malac körme,
     liba lába, csőre -
 Mit kívánjak mindnyájunknak
     az új esztendőre?
 Tiszta ötös bizonyítványt,
     tiszta nyakat, mancsot,
 nyárra labdát, fürdőruhát,
     télre jó bakancsot.
 Tavaszra sok rigófüttyöt,
     hóvirág harangját,
 őszre fehér új kenyeret,
     diót, szőlőt, almát.
Weöres Sándor: Öröknaptár
(részlet)
Küszöbön már az újév.
Topog. Csizmájáról havat ráz.
Arcát csuklyája rejti el,
nem látni, zord-e vagy mosolygós,
nem tudni, mit hoz most és sohatöbbé,
nem vélni, mit visz mindörökre,
kérdéseimre nem felel.
Illyés Gyula: Szilveszterezés köszönetéül

Tolnába

Reggelre varjak pokla szállott.
Rongyolódott az éjszaka.
Hó váltotta meg a világot.
Nyikorgó dal kisért haza.
Nagy László: Víg esztendőkre szomjas
(részlet)
Bálterem ez a világ, csillagok fürtje csillár,
leng az űrbeli szélben, fehéren felizzik már.
Emberiség, ma táncra hívott a mámor, járjad,
borral mulass, a sós vért örökre megutáljad.
Ami volt: temető az, táncos láb alá dermedt,
nem járja át az elme soha e tornyas vermet.
Táncos láb alatt kincsek s romlott vacakok tára,
csak isteni képzelet vehet itt mindent számba.
Rákos Sándor: Elmetszések
(részlet)
Két szilveszteri vers
2
fordul az év fordul meg/
int egy
hátra se néz itt/
hagy bennünket
s ahogy az új év/
ülhet ó
régi rossz is ép/
ülhet jóvá?
valamikor jósok jós/
igéi
tudtak nem tudhat/
ót megidézni
Nagy László: Adjon az isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Babits Mihály: Ősz és tavasz között
(részlet)
Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az újra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen…

Kaffka Margit: Csendes válságok
(részlet)

Minden fény kialudt e percben, vaksötétben, elnémulva maradt mindenki a helyén, riadtan, mintha minden áram és minden kapcsolat, érzés, szív, érdek és inger egyszerre szakadt volna meg. „Itt az újév!” – zengett akkor különös-komolyan, tisztán a Kató szava odaát. Egyszerre zuhogva tört elő a felfakadt vidámság. „Bravó, ez ügyes volt!” – kiáltották, és mindenki mozgolódva, nevetve tapogatott a sötétben. Az ő művészetbe finomult, sohasem féktelen szabadosságuk könnyedén ujjongott fel e tréfán. „Elég már!” – szólt Hedvig az ajtóközbe lépve, noha igazában nem féltette az ő vendégeit semmi durva szertelenségtől. Mikor újra kigyúlt a fény, észrevette, hogy csak ő állt egyedül, pártalan támaszkodva meg az ajtófélfának.

Szilveszter/Újév
(idézetek)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal