Csak egy-két nap, és a sötétség meg a világosság örökös harcában az utóbbi húzza a rövidebbet. Szeptember 24-én az éjszaka hossza tavasz óta először haladja meg a nappalét. E fordulópont körül minden ünnep, emléknap jelentőségteljes. Szeptember 22-én ülte meg a régi katolikus egyház kedvelt szentjének, Móricnak a neve napját. Móric (Mauritius) katonaszent volt, Róma keresztény hitű thébai (egyiptomi) légiójának parancsnoka. A legenda szerint Galliában, 287-ben, császári parancsra végezték ki hitéért összes katonájával együtt. Ausztria és Mantova patrónusa, az olasz és a német reneszánsz művészeinek kedvelt modellje, az égi légiók közül szeptemberét vezényli Mihály főangyal keze alatt. Szerecsenként ábrázolják – neve azt jelenti: „mór” (görög mauron = „fekete”) –, talpig vértezetben, jelvényével, a szardíniai Szent Móric-rend vörös keresztjével. Mint jelvénye is mutatja, a sötét bőrű Móric katonatársával, az aranyhajú Györggyel párban áll. György a világosság győzelmét hirdeti, Móricnál bőrének színe és vértanúságának időpontja ad naptári értelmet a thébai légió értelmetlen halálának.
Ekkor Szent Móric szólásra emelkedett, és többek között ezeket mondta: „Köszöntelek benneteket, akik Krisztus hitéért mindannyian készen álltok a halálra. Azért tűrtem el, hogy bajtársaitokat lemészárolják, mert láttam, hogy készen vagytok szenvedni Krisztusért, és hű maradtam az Úr parancsához, aki ezt mondta Péternek: »Tedd hüvelyébe kardodat!« (Jn 18,11). Mivel immár bajtársaink tetemei sáncolnak körül és társaink vérétől piroslik ruhánk, követjük őket a vértanúságba. Ha tehát tetszésetekre van, ezt üzenjük a császárnak: »A te katonáid vagyunk, császár, és az állam védelmére ragadtunk fegyvert. Nincs közöttünk árulás, nincs bennünk félelem, de Krisztus hitét semmiképpen el nem hagyjuk!«” Amikor a császár ezt meghallotta, újból megparancsolta, hogy tizedeljék meg őket. Ennek megtörténtével Exsuperius zászlóvivő megragadta a zászlót, és bajtársai gyűrűjében mondta: „Dicsőséges vezérünk, Móric bajtársaink dicsőségéről szólt; zászlóvivőtök Exsuperius sem azért ragadott fegyvert, hogy ellenálljunk; vesse el jobbunk a testi fegyvereket, s erényekkel fegyverkezzék fel. Ha tetszésetekre van, ezt üzenjük vissza a császárnak: »A te katonáid vagyunk,
császár, de Krisztusnak szolgái, amit nyíltan megvallunk. Neked tartozunk a katonai szolgálattal, neki az ártatlansággal; tőled vettük fáradozásunk zsoldját, tőle életünk kezdetét, és minden gyötrelmet készen állunk érte elviselni, és az ő hitét soha el nem hagyjuk!«”
Ekkor a gonosz császár megparancsolta hadseregének, hogy zárják körül az egész légiót, és egyetlen ember se szabadulhasson ki. Bekerítették hát Krisztus katonáit az ördög katonái; istentelen kezükkel mészárolták, lovaik patájával megtiporták őket. Így szentelték föl őket Krisztus drága vértanúivá. Az Úr 280. esztendeje táján szenvedtek vértanúhalált.
Tiszteletét kezdetben a dinasztiák és az arisztokrácia, majd az első millenniumtól kezdve a feudális nemesség, püspökök és monasztikus szerzetesrendek is terjesztik. Kétségtelen, hogy Móric jellegzetes erényei: a kötelességteljesítés és önfeláldozó hűség a koraközépkor arisztokratikus társadalomszemléletét, a kezdődő lovagvilág eszményeit is kifejezte.
Hivatása magyarázza, hogy Móric sokfelé a katonák, fegyverkovácsok, késesek védőszentje lett. Nem világos, hogy miért folyamodtak hozzá podagra és gyermekek bélpoklossága, fülbántalmai ellen. Talán azért, hogy a szellemként fölfogott betegségre a segítségül hívott vitéz katonával akartak ráijeszteni.
Szent Móric kultuszának legfontosabb közép-európai forrása Niederaltaich bencés monostora. Tisztelete innen sugárzott az újonnan megkeresztelkedett Magyar- és Csehországba.
Ismeretes, hogy Szent István a bakonybéli monostort Móric tiszteletére alapította, aki a szász uralkodóháznak, Gizella királyné nemzetségének volt családi patrónusa. Niederaltaichból népesítette be: a szerzetesek között volt sógora, Günther is, aki viharos ifjúság után Móric altaichi oltárára helyezte világi vitézségének jelképeit. Néhány évig Szent Gellért
is idevonult lelki magányba.
Meg kell említenünk, hogy a középkorban a lovagi kard megáldásánál György és Sebestyén mellett, Móricot is segítségül hívták. Móricnak a Szent Kereszt szögével ékesített lándzsáját a hagyomány szerint Szent István királyunk kapta Ottó császártól nászajándékba.
