JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2017. december 13.Névnap: Luca, Ottília, Lúcia
    
 
Hónapok
DECEMBER 17. – SZENT LÁZÁR
 
Szent Lázár - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza
                        Dénes István)

Szent Lázár - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (Fotó: Legeza Dénes István)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

Az evangéliumokban két Lázár szerepel. Egyikőjük a bethániai nővérek, Mária és Márta fivére, akit négy nappal a halála után Jézus föltámasztott (Jn 11,1–44). Középkori legendája szerint föltámasztása után Lázár soha többé nem nevetett, s leélve sanyarú életét egy karácsony előtti nyolcadnapon (dec. 17-én) halt meg. Ez a nap máig Lázár neve napja. A másik, a középkorban szentek közé iktatott Lázár, a gazdag és a szegény ember példázatának fekélyekkel borított koldusa (Lk 16,19–31). A későbbi hagyományban a két alak eggyé olvadt. Szent Lázár a sírásók, koldusok és bélpoklosok védőszentje volt. A róla elnevezett gyógyító lovagrend, a jeruzsálemi Szent Lázár lovagjai (akik az addigra túlságosan harciassá vált Johannita lovagrendből váltak ki) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142), és alázatból eleinte bélpoklosokat választottak nagymesterüknek. A bélpoklosok házait, később általában a járványkórházakat, róluk nevezték el lazaretumnak, lazaretnek. A „Szent Lázár szegényei”, illetve „lázár” elnevezés, mellyel általában a társadalomból kiközösített leprásokat illették, idővel minden nyomorékra, mankóval, bottal járóra, koldulásból élőre kiterjedt.

Ismeretlen 18. századi festő: Lázár feltámasztása
(festmény)
Vaszary János: Lázár feltámasztása
(festmény)
Fadrusz János: Szegény Lázár
(festmény)


Emléktábla az egykori Logod község Szent Lázár lovagrendi templomának helyén (fotó: Vimola Ágnes)

Emléktábla az egykori Logod község Szent Lázár lovagrendi templomának helyén (fotó: Vimola Ágnes)

Biblia – Jn 11,1–44 - Lázár feltámasztása
Szent István Társulati Biblia

Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: "Uram, akit szeretsz, beteg." Ennek hallatára Jézus azt mondta: "Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia." Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: "Menjünk vissza Júdeába!" Mester - felelték a tanítványok -, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?" Jézus így válaszolt: "Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága." Aztán így folytatta: "Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem." "Uram, ha alszik, akkor meggyógyul" - felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: "Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!" Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: "Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!" Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. Uram - szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked." Jézus megnyugtatta: "Feltámad testvéred." Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon." Jézus így folytatta: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?" Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön." E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: "Itt a Mester és hívat." Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Mária találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: "Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem." Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. "Hova tettétek?" - kérdezte megindultan. "Gyere, Uram - felelték -, és nézd meg!" Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: "Nézzétek, mennyire szerette!" Némelyek azonban így vélekedtek: "Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?" Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. Hengerítsétek el a követ!" - szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: "Uram, már szaga van, hiszen negyednapos." Jézus így felelt: "Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?" Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem." E szavak után hangosan beszólt: "Lázár, jöjj ki!" S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: "Oldjátok fel, hogy tudjon járni.

Biblia – Lk 16,19–31 - Lázár feltámasztása
Szent István Társulati Biblia

Volt egy gazdag ember. Bíborban és patyolatban járt, és mindennap nagy lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Örült volna, ha jóllakhat abból, ami a gazdag ember asztaláról hulladékként lekerült. De csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt, hogy a koldus meghalt, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag ember is, és eltemették. Amikor a pokolban kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és kebelén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam - felelte Ábrahám -, emlékezzél csak vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig a gyötrelem. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy akik innét át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám - mondta újra -, küldd el legalább az atyai házba. Van még öt testvérem, hadd figyelmeztesse őket, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. De az erősködött: Nem hallgatnak, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy el valakit, bűnbánatot tartanak. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek."

Lázár feltámasztása
Tóth Sándor: Akit segít az Isten
(tanulmány)

Pázmány Péter művei
(részlet)

A boldogságban uralkodó szentek nem alábbvaló renden vannak a kárhozott lelkeknél; de amaz elkárhozott gazdag könyörge az ő atyjafiaiért: miért nem könyöröghet tehát Lázár is az ő atyjafiaiért? Hogy pedig ez az gazdag és Lázár históriája nem példabeszéd, hanem ugyan valóban lött dolog, sokan a régi szentatyák közül nyilván tanítják; és csak abból is megtetszik, hogy mikor az Írás valami példabeszédet hoz elő, nem nevezi neveken az embereket, mint itt Krisztus Urunk nevén nevezi Lázárt és Ábrahámot.

Szepsi Csombor Márton összes művei
(részlet)

Ezek męgh czak az ö ió akaroioktol ez világtól büntettenek megh, miczoda hasznát végyek világhi tündökléseknek halálok után meg mutattya az Lázárnak gazdaghia, ki sok vigh lakási, fris öltözeti, gyönyörüsęghi után, mene örök gyalázatra. Mert ugyan-is, ninczen diezösęges gyözödelem ahól ninczen testbéli gyötrölem, ez életnek hát diczössęge, az örök életnek kissebsęghe, ez életnek gyalázattya az örök életnek iutalma.

Bálint Sándor Ünnepi kalendárium
(részlet)

A Debreceni-kódex rövidre fogva életét külön is elmondja: soha az utána nem nevete, hegy feltámada. Mindönképpen az szent apostoloknak és Uronknak életök szerént jár vala. Nagy kemény életöt viselvén, karácsony napjának előtte nyolcadnapon kimúlék Úrban ez velágból.

A dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd (Lukács 16, 19 – 31) koldusa nem azonos vele. A későbbi hagyományban azonban a két alak eggyéolvad.

Lázár bethániai sírja a szentföldi zarándokok előtt máig nagy tiszteletben áll. Lázár a középkorban egyébként a sírásók, bélpoklosok védőszentje. Hajdanában könyörögni szoktak hozzá istenítéletek alkalmával, továbbá jó időjárásért is.

A Szent Lázár lovagjai (fratres S. Lazari de Jerusalem) a Szentföld bélpoklosainak ápolására kötelezték magukat (1142). Alázatból eleinte bélpoklost választottak nagymesterüknek.

Európában gyökeret verve, hazánkban is megtelepedtek, de keveset tudunk róluk. Jelentőségüket az újkorban elvesztették. Emlékezetüket a járványkórházak lazarethum, lazarett neve máig őrzi.

Sztárai Mihály: História...
(részlet)
Bánjatok hát könyörülettel
Megalázkodva a szegényekkel,
Nehogy a gazdaghoz hasonlón, lelketek
Lázár lelkiért Pokol kapja meg.
Jékely Zoltán: Lázár halála
(részlet)
Apokrif példázat
De hogy az éjjel sáncából kiszálla,
megborzadott a vigadók szive,
elszéledt Lázár sok korhely hive
s a városvégen, ím, egyedül álla.
S most érezé csak istenigazában,
mi is történt: hogy él, hogy él!
Arcát nyaldosta finom kerti szél,
s feje felett madárka szólt a fában.
Palánkról rózsás ág ereszkedett le.
S mint rongy a bokron, Lázár fennakadt
vad illatán. Rossz szíve megszakadt,
s meghala. Most már mindörökre.
Juhász Gyula: A föltámadt Lázár
(részlet)
Uram, bocsásd meg, hogyha vétkezem,
De ez az élet nem kell már nekem.
Elhagytam egyszer és jó volt igen
Aludni sírom áldott méhiben.
Hallgattam, hogy a fű nő zajtalan,
Ó, a síroknak mély nyugalma van.
Reményik Sándor:A feltámadt Lázár litániáiból
(részlet)
2
Uram, aki feltámasztottál,
Le látod rajtam
A síri gyolcsokat.
Im, könyörögve kérlek,
Ne engedd, hogy elbízzam magamat,
S elkápráztasson nagy kerted, az élet.
Nagyon mélyről jövök,
Nagyon bűnös vagyok,
Nagyon tied vagyok.
Nagyon-nagyon hatalmadban vagyok.
Kis fényes porszem a sötét világon,
Kis gyertyaláng roppant karácsonyfádon –
Csak ez vagyok.
Megtapasztaltalak,
Tudom, ha akarod,
A sorssal, vagy önnön bűnös kezemmel
Kis lángomat, ahogy meggyujtottad –
Elolthatod
Ady Endre: Lázár a palota előtt
(részlet)
Ősszel és szomorúan jön meg
Az öreg Lázár a Bibliából
S a gazdagok félve köszönnek.
Lázár lélegzik, lépdel, hallgat.
Látatlanul vele érkeznek
Régi, nagy, béna, ős hatalmak.
Lázárnak néha melle hördül,
Szeretne egy nagyot kacagni,
De a szája sírásra görbül.
Nemes Nagy Ágnes: Lázár
Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.
Csorba Győző: Lázár feltámadása
Még néhány perce aggok aggja
most csecsemő
a fény a nappal újra új neki
motyog:
„Űrben űr-ölben űr-zenében
puhaságban végtelenségben
szomjatlanul éhetlenül
vonzatlanul löketlenül
felsőbb alsóbb forróbb erősebb
rendbe fogva törvénybe fogva
magam nélkül aprócska részként
minden után semmi előtt
középen csak középen – –
És most:
kopogás éhszomj külön út
a szabad akarat csapása
megint magam
minden előtt
szélektől szélekig többnyire szélen
én nem akartam
nincs mit köszönnöm
a parancsért mások jajongtak
lebegés helyett botlani megyek
s az arcokon öröm
nem értem”
Rákos Sándor: Apokrif a feltámadásról
(részlet)
Márta a serény Márta szorgosan
szervezi szertartássá a csodát
Mária Lázárt átöleli sírva
lelke súgására szája imát tördel
a Mester oldalt ül egy kőrakáson
Lázárt titkos erő feléje vonja
szeme rányílik és dermedt tudással
egymás értetlen arcába merednek

SZOCIÁLPOLITIKA
(gyűjtőoldal)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal