Szent Brúnónak (1030 körül–1101 okt. 6.) a német származású paptanárnak, a karthauzi rend alapítójának itt következő legendája érdemes a figyelmünkre. Még reimsi tanár korában történt, hogy egyik híres tanártársa elhalálozott, és Brúnó ott volt azok között, akik a háromnapos halotti zsolozsmát énekelték. Amikor első ízben felhangzott e sor: Responde mihi – „Válaszolj nekem”, a halott felült a ravatalon, és rémülten felüvöltött: „Hívnak az igazságos bíró, Isten elé!” – majd élettelenül visszahanyatlott. A másnapi zsolozsmázásnál a mondott sornál megismétlődött a jelenet. A halott felült, s azt üvöltötte kétségbeesetten: „Elítéltek Isten igazságos bíróságán!” A harmadik nap a történtek újfent megismétlődtek: „Kárhozatra ítéltek Isten bíróságán!” – ordította a hulla a halálra vált sokaság fülébe a túlvilági figyelmeztetést. Brúnó állítólag ennek az élménynek a hatása alatt választotta az életre szóló magányt. Bizonyosra vehetjük viszont, hogy névünnepének dátuma okán kapcsolódott éppen őhozzá ez a kegyes célzatú rémtörténet: Brúnó napja, október 6-a még éppen bévül esik a holtakon ítélkező Mihály nyolcadán.

Új lakásom szerény s egyszerű. Talán még emlékszel a házra; midőn a múlt őszkor velem idejövél, megálltunk küszöbén. A kápolnában, mely mellette áll, éppen délre harangoztak, s a karthauzi, ki itt a kolostornak sáfárkodik, imádkozva ment fel s alá a fák alatt. Ha most jönnél, a küszöbön én lépnék elédbe, s ha velem körültekintenél e határon, talán elhinnéd, hogy városaitokon kívül is vannak helyek, hol élni lehet. Itt legalább fák vannak, tiszta ég, messze kilátás, láthatárunkban a bércek sötét fenyvesei feketéllnek, előttem a zöld völgyben szétszórt egyes házak között nyájak legelnek; itt jól érzem magamat.