JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. szeptember 21.Névnap: Máté, Mirella
    
 
Hónapok
JÚLIUS 1. – SEMMELWEIS IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA – 1818 – A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY NAPJA
 
Semmelweis Ignác (A Semmelweis Ignác élete c. diafilm részlete)

Semmelweis Ignác (A Semmelweis Ignác élete c. diafilm részlete)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A gyermekágyi láz okának és gyógymódjának felfedezője, SEMMELWEIS IGNÁC (Buda, 1818. júl. 1. – Bécs, 1865. aug. 13.) tabáni kereskedő családból származott – szülőháza ma az ő nevét viselő Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. 1844-ben avatták orvosdoktorrá, pályáját a bécsi szülészeti klinika asszisztenseként kezdte. Elsőként mondta ki, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem bomlott szerves anyagok okozta fertőzés következménye. A fertőzést a boncolást végző szülészorvosok maguk viszik át a vizsgálat során a nőbetegekre. Hamarosan rájött a hatásos védekezésre: erőteljes kézmosást kell végezni klórvizes, azaz klórmeszes oldatban. Sajnos, módszerének népszerűsítését eleinte nem szakcikkek publikálásával tette, hanem leveleket írt Európa számos szülészeti klinikájának orvosaihoz. Csupán egy előadássorozattal lépett nyilvánosan kollégái elé 1850-ben, a bécsi orvosegyesületben. Módszerének helyességében még közvetlen munkatársai is kételkedtek, a gyermekágyi halálozások számának radikális csökkenése sem bizonyult elég meggyőzőnek. Semmelweis csalódottságában Pestre költözött; itt a Rókus kórház főorvosa, majd 1855-től a szülészet és nőgyógyászat professzora lett. A rendszeres publikálást ebben a fontos témában csak 1857-ben kezdte el a Markusovszky által megalapított Orvosi Hetilapban. 1861-ben terjedelmes monográfiát írt a gyermekágyi láz okáról és megelőzéséről, azonban széleskörű hatást nem ért el vele; a gyermekágyi láz itthon és külföldön számos kórházban változatlan hevességgel pusztított.

Semmelweis türelmét vesztve egyre hevesebb támadásokat indított az értetlen szakma ellen; újabb „körlevelei”-ben egyenesen gyilkosoknak nevezte módszerét nem alkalmazó kollégáit. Végül elméje elborult, nyomasztó körülmények között, zárt osztályon fejezte be életét, állítólag a durva bánásmód miatt kapott sérülésekből kialakult szepszis következtében. Halála után eljárása átmenetileg feledésbe merült, a közben fellépő Lister módszere terjedt el, a karbolsavas fertőtlenítés utólagos alkalmazása a műtéti beavatkozásoknál. Manapság a két eljárás kombinációját alkalmazzák.

Semmelweis Ignác nevét ma múzeum és emlékérem is őrzi. Életútját legbehatóbban az egykori szülőházából átalakított múzeum belső és külső munkatársai tanulmányozták, s hagyatékát, tárgyi és írásos emlékeit is ott őrzik. Díszsírhelye is ott található. Munkásságát az utóbbi években legrészletesebben Benedek István és Antall József dolgozta fel.


Semmelweis Ignác portréja
(rajz)
Stróbl Alajos: Semmelweis Ignác emlékmű
Semmelweis Ignác tudományos publikációi
(bibliográfia)
Semmelweis Ignác szobra - Budapest (Fotó: Legeza Dénes István)

Semmelweis Ignác szobra - Budapest (Fotó: Legeza Dénes István)

Dr Paulin Ferenc: Semmelweis emléke
(cikk)
Kapronczay Katalin: Semmelweis Ignác emlékezete Itáliában a XIX. század végén
(tanulmány)
Semmelweis Ignác
(szócikk)
Dr Antall József: Semmelweis Ignác életútja 1818–1865
Lénárd Sándor: Ember a világ végén
(részlet)

 

Kisfiú koromban egy téren játszottam, melynek sarkából egy fehér márványférfi nézett le a gyerekekre. Rövid körszakállával, bajuszával anyám családi albumjának nagybácsi figuráira hasonlított. Egy nagyon furcsa – két nagyon furcsa - neve volt: „Semmelweis” és „Ignác”. Nem lovagolt, mint más szoboralakok, szobra alapján sem volt oroszlán, hanem kisgyerekek. Ha megkérdeztem, miért kapott szobrot az a bácsi, azt hallottam, hogy mert a kézmosást ajánlotta.

Nem láttam be, miért kapott ezért szobrot, örök dicsőséget. Minden bácsi, néni, nevelőnő ajánlotta a kézmosást. A felnőttek rendszerint akkor ajánlották, amikor éppen a legjobb játékban volt az ember.

Csak sokkal később tanultam meg, miért állt ott Semmelweis Ignác szobra... és megértettem, hogy a szobor túlélte püspökök, tábornokok, tengernagyok képmásait, és tovább mosolyoghatott, amikor a többi talapzaton üres székek, csizmák vagy semmi sem maradt.

 



Semmelweis Ignác síremléke (fotó:Legeza Dénes István)

Semmelweis Ignác síremléke (fotó:Legeza Dénes István)

Raphael Johann Steidele: Magyar bábamesterség

Fejes Endre: Előszó 1.
(részlet)

Semmelweis óta nem halnak meg tömegesen gyermekágyi lázban az asszonyok. Ebben az esetben az értetlenség, szűklátókörűség eredménye mindössze annyi, amennyien előtte haltak meg fölöslegesen.

A máglyán elégetett kuruzsló asszonyra gondolok, aki néhány perccel azelőtt, hogy meggyújtották talpa alatt a máglyát, elmondta bíráinak titkát. Az egyetlen varázsszert, amelyhez folyamodott. Varázslata annyi volt, hogy szerszámait ugyanúgy megfőzte használat előtt, mint az ételét. Így tiltott beavatkozásainak nem voltak halálos áldozatai akkor, amikor a szülésbe sokan belehaltak.

Nem ő tehetett arról, hogy az ítélkezők kíváncsisága nem terjedt tovább. Nem töprengtek összefüggéseken.

Mit tettek?

Kiadták a történelem folyamán oly sokszor kiadott parancsot: gyújtsák meg a máglyát. S evvel, csupán evvel az egyetlen ítéletvégrehajtással halálra ítélték azok nagy részét is, akik Semmelweisig gyermekágyi lázban meghaltak.

Tudom, kegyetlenül hangzik, de még ez az ítélet sem végérvényesen akadályozta meg, hogy véget érjen a halálsorozat. Egy ideig biztosította még hatalmát éretlenség és értetlenség. Majd varázslatból tudomány lett, gyakorlati megoldás.

Hosszan lehetne sorolni, mi mindent kellett többször megtalálni, amíg az emberiség a saját érdekében mégiscsak hajlandó volt elfogadni.

De végül, sok fölösleges szenvedés, áldozat árán, végül mindig sikerül.

Ez azért vigasz. De csak a tudomány számára.

Hubay Miklós: Magyarokra egykor jellemző hősiesség – magyarokra ma jellemző deheroizálás

A L’Espressóban hosszú cikk Semmelweisről. Abból az alkalomból, hogy olaszul is megjelent Céline életrajzi regénye, s hogy az olasz tévé vetíteni kezdett egy új olasz Semmelweis-filmet. Ezelőtt Olaszországban nemigen ismerték. Az orvosnövendékek, akiket a riporter megkérdezett, hogy hallották a nevét, ilyesmit feleltek: – Semmelweis? szélsőbal merénylő… Brecht írói álneve stb.

A hetilap cikke – tanulmánya inkább – a semmelweisi sajátos hősiesség összetevőit elemzi. A természettudományos pozitivizmus és a romantika keverését. Lényegesnek említi a független gondolkozásnak azt a szenvedélyét, amely rebellis magyar hozománya volt Semmelweisnek Bécsben. A cikk írója sajnálkozik azon, hogy a filmben nincs magyar táj és pesti városkép – hozzátartoznék, írja.

Céline Semmelweis-életrajzát remekműnek tartja az olasz recenzens. A nácizmusba tévedt francia író ezzel a könyvvel megváltotta magát. Ha Céline a mennyország kapujában bebocsátást kér – írja a L’Espresso – csak annyit kell mondania arra kérdésre, hogy ki kopog: „egy francia orvos, Courbevoie-ból, aki a Semmelweis-könyvet írta.” Mert ha mégoly esendő volt is, az emberi kultúra egyik legnemesebb jelenségét közvetítette számunkra.

Mindezt csak azért írom le ilyen részletesen, mert ugyanezen a héten jelent meg egy hazai lapban kritika Száraz György Semmelweis-darabjáról.

Az elismerések közt a kritikus nem mulasztja el megemlíteni, legnagyobb dicséretként: „semmi hősiesség, brávó!”

A magyar közönségnek tehát nem kell félnie, hogy rabul ejti őt a színházban valamilyen divatjamúlt emelkedettség.

EGÉSZSÉG


Hygeia - Budapest, Zugló (Fotó: Legeza Dénes István)

Hygeia - Budapest, Zugló (Fotó: Legeza Dénes István)

Németh László: Negyven év
(részlet)

 

Tájékoztató pályámról és munkásságomról

 

Betegségem első heteiben az orvosok 1957/135-ös vérnyomást mértek. 135-ös diasztolés nyomás: súlyos prognózis. A füredi kórházban – az 56-os izgalmak után – még 270/180 is szerepelt a törzslapomon. S a betegség tizenegyedik évében még mindig élek, s nemcsak élek, egyre többet dolgoztam is, hatvanharmadik évemben alig kevesebbet s tán rosszabbul sem, mint a harmincharmadikban, a Tanú idejében. S mindezt olyan izgalmak, lelki megterhelések közepette, melyekben az egészséges hipertóniát kap. Azt persze bajos bizonyítani, hogy ha megmaradok az orvosok kiszabta vérnyomáscsökkentők mellett: mi lett volna a sorsom. Énnekem azonban semmi kétségem, hogy művem jó egyharmadát a Levelek-ben leírt küzdelem mentette meg. Optimista, minthogy az utóbbi évben egy állítólagos agyvérzésen kívül két szemfenéki vérzésem is volt: nem lehetek. S bár azok kivételes megterhelésnél következtek be, nem lehetetlen, hogy az erek jóval lassabban, de ennél a kezelésnél is tönkremennek. De ha így lenne is, egyetlen munkámra nem vagyok olyan büszke, mint erre, és semmi sem értette meg úgy velem a Pest utcáin futkosó, állapotos nőket megszólító Semmelweis szenvedéseit, mint az a tudat, hogy nagy áron szerzett tapasztalatom én sem tehetem betegtársaim áldásává, annak ellenére, hogy mint a legfrissebb belgyógyászatokból látom, a hipertónia kórtana ma sem sokkal világosabb, mint a gyermekágyi láz volt az ő korában.

 

Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év / 40. Egészség
Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni, hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyilt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!… Vagy csak
képzeltem?… Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindre futotta belőled…
Nem is érzek most sem eget, se földet:
mindenek szive, mindig nélkülözlek.
Szabó Lőrinc: Egy orvos halálára
(részlet)
Ilyen fájdalmat, önzőt, igazit
 
érzek, mikor eszembe jutsz:
rajtam babrálnak öreg ujjaid,
 
pedig már moccanni se tudsz:
orvosom voltál, megszerettelek,
s egyszer rád bíztam élő testemet.
Rád bíztam, ahogy addig senkire,
 
hogy vágd, hasítsd a húsomat,
s néztem, hogy nyílik gyógyitó sebe
 
s hogy vérzik a késed alatt:
neked nem is volt operáció,
nekem az volt, nagy, szívdobogtató.

Gyurkovics Tibor: Sport a halálig!
(részlet)

Az orvos a vizsgálóasztalra dőlve aludt. A nővér gyöngéden megérintette a karját.

– Doktor úr… Doktor úr…

Meggyvágó doktor nem mozdul.

– Doktor úr…

– Mi van? Mi van? – riadt föl Meggyvágó, s ködös szemmel néz körül. – Győztünk?

– Nem… Nem hiszem… Egy beteget hoztak.

– Pont most…? – az orvos elnyűtt, bamba arccal meredt maga elé. – Nem bírom… Nővérke, megkértem, hogy senkit… Senkit ne eresszenek be. Összeesem. Tudja, hogy félórát se alszom már naponta… Nem is látok – a szemét dörzsölte.

Reményik Sándor: Az orvos
(részlet)
Egy képet láttam drága, öreg úrnak
S nagy orvosnak a szobája falán:
„Jézus, az Orvos.”
Ül az ágyszélén szelíd-komolyan.
Az ágyban fekszik egy beteg leány.
Csak ül és fogja a leány kezét
És néz rá hosszasan,
Tekintetében gyógyító erő,
Áldás és béke van.
A nagy orvos, a drága öreg úr
Azóta elpihent.
De emlékéből, mint a fali képből
Sugárzik az erő
S leszáll a szívemre a csend.
Csokonai Vitéz Mihály: Egy orvosnak sírverse
Itt fekszik, aki által
 
Sokan feküsznek itten.
Illyés Gyula: Egy orvosnak
Köszönöm, doktor. Ça Va! (Es geht!) S ha megy, menjen! – a szem, a fül,
fog, nyelv, egyéb, ha tépi már az Eb: a vad
 
Cerberus, akitől élő nem menekül! –
 
Csak ez maradjon: a csukló s az agy
 
közt, ez a forró drót; csak tollamat
 
mozgathassam eleven részemül –
 
Csak adhassam odakintre hirül,
 
mint megy a harcunk ittbelül –
 
Csak az őr-ösztön legyen ugyanaz! –
 
Míg minden vadfogakra nem kerül.
Csokonai Vitéz Mihály: A híres Rácz Sámuel úrhoz
(részlet)
Uram! örvendez a magyar
Haza, hogy a mostani
Aesculap fiait hallja
Magyar hangon szólani;
Hogy görög-módi ruháit
Hippocrates letette
S magyar köntösre váltotta
S már azt is megszerette.

Karinthy Frigyes: Miért nem megyek orvoshoz?
(részlet)

gégészhez azért nem megyek, mert mindenféle hosszú tárgyakat dugdos az orromba és ahelyett, hogy elismerné, hogy ez kellemetlen, folyton csúfol közben, mint aki érthetetlennek találja ezt az affektálást, hiszen nyilvánvaló, hogy ennél nincs nagyobb kéjmámor;

sebészhez azért nem megyek, mert folyton azt mondja, hogy ne féljek, holott nekem egyetlen vigasztalásom, hogy félek – továbbá azt mondja, hogy nem fog fájni és fáj, ahelyett, hogy azt mondaná, hogy fájni fog és mégse fájna;

fogászhoz azért nem megyek, mert megyek ugyan, de az előszobában elmúlik a fájás és gondolom, majd holnap megyek, de nem is ide, hanem ahhoz, aki nem piszmog el egy évig, amikor a díjak következtében már lesz ugyan mivel harapni, de nem lesz mit;

röntgenológushoz azért nem megyek, mert a csontvázamat és vesémet látja, de a kabátomat nem s így nem adja meg a kellő tiszteletet;

urológushoz azért nem megyek, mert többnyire roppant vicces emberek és oda nem tartozó dolgokat mondanak magánügyeimre vonatkozóan, továbbá véleményeket fizikumomról, mint a szabó, aki mértékvétel ürügye alatt lekritizálja az alakomat;

gyomorspecialistához azért nem megyek, mert többnyire komor emberek, nem hagynak magukkal vitatkozni, mindent jobban akarnak tudni nálam és nem hajlandók például megérteni, hogy az ember ebéd és vacsora tartamára igazán felfüggeszthetné a diétát, ha különben betartja;

idegorvoshoz azért nem megyek, mert aznap mikor mennem kellene, éppen nagyon ideges vagyok és ilyen idegállapotban nem bírom az orvost – és végre;

pszichoanalitikushoz azért nem megyek, mert három hétig egyebet se csinál, mint hogy kielemzi belőlem, hogy miért nem akarok pszichoanalitikushoz menni, mint az egyszeri tanító, aki azt mondja Mórickának: Móricka, warum bist du nicht gekommt, mire Móricka teljes joggal felelheti méltatlankodó hangon: Herr Lehrer, ich bin doch dó!

Karinthy Frigyes: Miért megyek orvoshoz?
(részlet)

azért megyek orvoshoz,

mert orvoshoz menni, hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni előkelő dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;

mert műveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy művelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belső forrósága, kétoldali fülhallása és középfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;

mert roppant művelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam, ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székről az a műveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az ő megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásomból kiderül, hogy mennyivel jobban értek a dologhoz, mint ő;

mert, ha nő vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szőkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;

mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;

mert ezzel az orvosnak be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét…

Kosztolányi Dezső: [A doktor bácsi]
(részlet)
A doktor bácsi.
 
Áldott aranyember.
Világító, nyugodt szemei kékek.
Komoly szigorral lép be a szobába,
szemébe nézek és csöppet se félek.
Borzongva érzem biztos újjait,
ha kis, sovány bordáimon kopog.
Ősz bajusza a fagytól zuzmarás,
hideg kezén arany gyűrűsorok.
Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,
keserűt, édest, sárgát vagy lilát.
Orbán Ottó: A klinikán
(részlet)
„Orbán Ottó, 53 éves…”,
ez volt a neve a munkadarabnak, amit munkalap kíséretében
megtapogattak, megforgattak, átvilágítottak.
Látogatóba egy ősz hölgy járt hozzám,
az őszülő, pizsamás, tizenkettő-belőle-egy-tucat beteghez.
Dsida Jenő: Kórházi emlék
(részlet)
Fehér ágyon
feküdtem,
némán szenvedő
emberek közt.
Június volt,
a nyitott
ablak párkányán
madarak
csicseregtek.
Kosztolányi Dezső: A vad kovács
A vad kovács, a szenvedés
sötét pöröllyel döngöl engem,
szikrázva visszanézek és
kormos dalát ővéle zengem.
Beh jó nekem, hogy nem kell élni,
csak az üllőre ráalélni,
engedni szépen, mit se tenni,
csak fájni így és várni, lenni.
Verj, vad kovács, világfutóvá,
érzéstelenné és meredtté,
tökéletessé és tudóvá,
kemény, fájdalmas műremekké.
Szabó Lőrinc: Műtőben
(részlet)
A golyvás nyak, mint dagadt sárga tök,
nyilt a gyors kés s hat gumikéz mögött,
majd – (uj tolókocsi!) – zsíros hasat
metszett néhány mesteri mozdulat
párolgó üregekké. „Ha nagyon
émelyegsz, lépj meg”, súgta doktorom. –
De maradtam. Oly szívdobogtató
volt a küzdelem és oly megható
az (egyébként nem becsült) életért,
fogyó kinért, nyerhető percekért,
s oly szép, bár nem értettem, az egész
véres és tiszta együttműködés,
villámtudásé s halk szerszámoké,
hogy húsz perc mulva gördűlt (kifelé!)
a beteg… Az én hunyt szemem pedig
más hősöknek idézte tetteit…
Melyik volt szebb?… Már ennek sincs nyoma…
Elmúlt? – El! – Akár a marne-i csata!

Bertha Bulcsu: Kórházi elégia
(részlet)

Vannak kiélezett helyzetek, amikor hirtelen minden leegyszerűsödik. Kórházba kerültem, és megoperáltak. Ettől kezdve a magyar társadalomnak csak egészen szűk szeletét, pontosabban metszetét láthattam, s erre kellett (lehetett) figyelnem, ezzel a látvánnyal, élménnyel tölthettem fel akkumulátoraimat. Eleinte sivárnak tűnt ez az élmény, aztán óráról órára elfogadhatóbbnak, szinte érdekesnek. Eltartott egy darabig, amíg az infúzió csordogált belém, mire elvitték a kiürült üvegeket, lebontották a fölém magasodó szerkezetet, mire érzékelni kezdtem, hogy bejöttek, kimentek, hoztak valamit, beszélgetnek velem. Eleinte lebeg az ember, csak később, amikor megszűnik az érzéstelenítő injekciók hatása, ütődik a földhöz, s borítják el a hazai realitások. Anarchikusnak tűnt a kórház, tisztasága kétesnek, bár a párnák, melyeken feküdtem, habkönnyűek és tiszták voltak. Később ráébredtem, hogy az ország egyik legtisztább kórházában fekszem. A rendetlenségérzésem valószínűleg abból táplálkozott, hogy már a kivizsgálások idején is talicskákat, malteros ládákat és iparosokat láttam a folyosón. Akkor éppen a személyzet tusolója, vécéje romlott el, de mire bekerültem, a női osztály vizesblokkja is félig-meddig tönkrement. Ráadásul beázott a kórház első emeleti szintje. Egyébként az utolsó tíz évben, amilyen egészségügyi intézményben (rendelőintézetben, kórházban, szűrőállomáson) csak megfordultam, mindenütt rossz volt valami. Omladoztak a falak, elromlott a röntgen, hiányzott valamilyen segédanyag az EKG-hoz, elfogyott az érzéstelenítő, a megfelelő méretű injekcióstű, a fogtöméshez való pekmesz. Mindenütt mesterek, segédmunkások bizonytalankodtak a lépcsőházban vagy a folyosókon. Sajnálatosan még rangos és nagy kórházakban is ez a kép fogadta a beteget. Mindezek ellenére működnek a kórházak és intézetek, s az orvosok meggyógyítanak bennünket. Most is ez történt, igaz, egyházi szóhasználattal élve a műtő sacrosanctus, ott mindennek rendben kell lenni. És rendben volt, dr. G. T. főorvos megoperált, bonyodalmak és gyógyszerek nélkül gyorsan gyógyultam. – A látszólagos anarchiából kibontakozott a rend, nővérek, orvosok felügyeltek rám, ahogy a többi betegre is. Kis vizit, nagy vizit… Reggel, délután, este váltották egymást, mindenki megnézett, megkérdezett. Az orvosok között volt olyan, aki éjszaka ügyelt, aztán reggel dolgozott tovább, majd újra ügyelt, anélkül hogy hazament volna.

Juhász Gyula: A 13-as ágy
(részlet)
A nagy kórházba vittek engemet be,
Hol a fehér csönd altató, szelid,
Hol Ágoták, Beáták és Clarissák,
Kötözgetik az Élet sebeit.
A nagy kórházban végre béke hullt rám
Sok vereség és vergődés után:
Nem bántott barna bánat, szürke kétség,
Egy gonosz emlék jött velem csupán.
De ő is szépen elcsitult a csöndben,
Mely bársonyos és mint a párna, lágy,
Tán legboldogabb pihenőm te voltál,
Ingyen vaságy, te tizenhármas ágy!
Juhász Gyula: Kórház előtt
Kórház: előtted halkabban megyek
És szalutál a szívem csendesen,
Ó, én is voltam vérező beteg
És fölsajog még néha a sebem.
De benned árva hősök fekszenek,
Bús vértanúk, sebük szent, mint a Grál,
Mely ott ragyog a bűn és gyász felett,
Hogy diadalt ne üljön a Halál.
EGÉSZSÉG
(gyűjtőoldal)
KÓRHÁZ
(gyűjtőoldal)

Hubay Miklós: Amikor a két „kultúra” egymásra talált
(részlet)
(Fejezetek a magyar amnézia történetéből)

Háromoldalas interjú Béres Józseffel, keserves küzdelmeiről a kádári időkben, hogy elfogadtassa megváltónak ígérkező cseppjeit. Emlékszem én is, micsoda düh és hahota kommentálta az Aczél Györgyhöz közelálló orvosi és újságírói körökben a Béres-cseppeket. A kuruzslás, a fehér ló áldozás, a sumér-magyar rokonság jelenségkörébe utalták. De emlékszem arra is, hogy milyen önkéntes hívei támadtak a Béres-ügynek a legnagyobb költők és filmrendezők körében. Messziről láttam csak, de szívszorítóan szép harc folyt. Még Olaszországból is követni lehetett hősi fordulóit… Kósa nem tudom, hány órás filmje, amely oly izgalmas és meggyőző volt, hogy kár lett volna akár egy métert is kivágni belőle. De csak titkos vetítéseken lehetett látni. Vagy ott se. Most olvasom Nagy László naplóját. Megrendítő, hogy mennyire eltölti őt is Béres cseppjeiért az aggodalom, a harci kedv. Mintha az életét tenné rá.

Vincze Zoltán: Gyógyszerkutatás és gyógyszergyártás

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal