JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 16.Névnap: Csongor
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


ROLLER MÁTYÁS (Üröm, 1840. szept. 13. – Budapest, 1898. nov. 8.) tanító majd egyetemi tanársegéd a Pest megyei Ürömben született 1840-ben. Tanítói oklevelet szerzett, majd hat évi tanítás után, 1864-ben állását feladva beíratkozott a Polytechnikumba, ahol önerejéből, sok nélkülözés közepette, de kitartó szorgalommal a gépészmérnöki kart végezte el. 1868-ban, közvetlenül oklevelének megszerzése után már tanársegédként alkalmazták; e két éves időszakban fordult érdeklődése a csillagászat felé. 1870-től polgári iskolai igazgatóvá nevezték ki, de tudományos tevékenységét ezután is folytatta. Főként üstökös pályákkal, üstökös statisztikával és földrajzi helymeghatározásokkal foglalkozott. Elsőként mutatta ki a rövid periódusú üstökösök fél nagytengelyének bolygó távolságok szerinti csoportosulását (üstökös családok). Részt vett Magyarország földmágneses felmérésében. Számos közleménye jelent meg az Akadémiai Értesítőben (pl. A bolygók befolyásairól az üstökösök járására, 1870; A naprendszer tovamozdulásáról az üstökös pályákból ítélve, 1870), illetve a Természettudományi Közlönyben (pl. A Volga folyam jégviszonyai, vízállása és az erdőirtások, 1870; Az évi középhőmérséklet és a halálozások, 1872). Jelentősebb könyvei: A métermérték a háztartásban és kereskedésben (a Pallas Nagylexikon mértékegységekkel foglalkozó szócikkét is ő írta), Könyvviteltan illetve Alkalmazott geometria (tankönyvek a polgári iskolák számára).

Roller Mátyás 1898. november 8-án hunyt el Budapesten.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal