JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 19.Névnap:
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A szegedi szalámigyártás jeles alakja, PICK MÁRK (Szeged, 1843. dec. 12. – Szeged, 1892. máj.11.) cseh-morva kereskedő nem az első gyártó volt Szegeden, hanem egy 1841-től élő hagyomány folytatója. A dél-alföldi városban elsőként Rolando Péter olasz cinköntő gyártott szalámit, majd sertéskereskedők- és hizlalók egész sora foglalkozott ennek a népszerű terméknek az előállításával. Pick Márk először terményüzletet alapított Szegeden 1869-ben, és ezt azután fokozatosan fejlesztette, illetve egészítette ki paprikaőrlő teleppel, paprikakereskedéssel, 1878-ban pedig már szalámikészítésre kért iparigazolványt. A jelentősebb termelés 1885-ben indult el; ekkor már szárító és füstölő is üzemelt. A vállalkozás igen sikeresnek bizonyult: a tiszta haszon évről évre növekedett és egy 15 000 koronás nagy beruházás keretében sor került az addig a város belső területén működő üzem helyett egy felső-tiszaparti telep létrehozására. A szalámitermelés a XX. század első éveiben 300 tonnára emelkedett. A Pick szalámit csak az alapító halála után jó néhány évvel, az örökösök – a vállalkozás folytatói – kezdeményezésére látták el védjeggyel 1917-ben.

Magyar márkák története – Pick-Herz
(ismertető)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal