JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. május 22.Névnap: Júlia, Rita
    
 
Hónapok
MÁJUS 21. – PADÁNYI-GULYÁS JENŐ SZÜLETÉSNAPJA – 1900
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A magyar népi építészet jelentős szakértője, PADÁNYI-GULYÁS Jenő (Técső, 1900. máj. 21. – Billings, Montana, USA, 1982. nov. 8.) a budapesti műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. Tervezői gyakorlata mellett egész élete során foglalkozott írással, folyóirat szerkesztéssel. Több fontos műve jelent meg a magyar népi építészetről: A Fertő vidék népének építészete (1937), Magyar falusi építészet (1939), A népépítészet jelentősége (1942). Magyarországon számos magánlakóház mellett az angyalföldi református templom, a Lónyay utcai református gimnázium (Tóth Imrével), a Hunnia Filmstúdió és a kelenföldi autóbuszgarázs tervezése fűződik a nevéhez. 1945-ben az Egyesült Államokba emigrált; itt szintén sokat publikált tervezői gyakorlata mellett. 1958-ban létrehozta a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét, melynek első elnöke lett. 1963-ban megalapította a Studies for a New Central Europe című folyóiratot.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal