JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A világhírű paleontológus, NOPCSA FERENC (Déva, 1877. máj. 5. – Bécs, 1933. ápr. 25.) nem folytatott rendszeres egyetemi tanulmányokat, önképzéssel szerezte ismereteit. Már középiskolás diákként eljárt a híres bécsi geológus professzor, Suess előadásaira. Vagyoni helyzete lehetővé tette, hogy ne vállaljon kenyérkereső munkát; ehelyett beutazta egész Európát és mindenhol tanulmányozta a múzeumok őslénytani gyűjteményeit. A paleontológián belül elsősorban az őshüllők: gyíkok, kígyók, krokodilok érdekelték. Két elméletet dolgozott ki: az egyik a dinoszauruszok óriásra növekedésének magyarázatára, a másik a madárrepülés kialakulására vonatkozott. Bár elgondolásait később túlhaladták az újabb felfedezések, munkája nem volt hiábavaló, mert új szempontokat adott, új biológiai szemléletet alapozott meg és új tudományágak – az ősélettan és őskórtan – megjelenéséhez vezetett. Munkái angolul és németül jelentek meg könyvként, illetve tekintélyes szakfolyóiratokban.

Életének érdekes, kalandos része az albánokkal való kapcsolata. Balkáni utazásai során ismerte meg a török uralom alól akkoriban felszabadult albán törzseket. Megírta a vidék geológiáját és néprajzát, sőt, törzsi kapcsolataiban bízva az albán királyi trónra tört, de ez az ambíciója meghiúsult. Az első világháború alatt pásztornak öltözve, hosszú hajat növesztve kémkedett a Kárpátokban.

1925 és 1929 között elvállalta a Földtani Intézet igazgatói állását. Mivel elismert geológus szakértőnek számított, a Trianon után elvesztett nyersanyagforrások helyetti új lelőhelyek felkutatásával bízták meg. Ezen a területen jelentős munkát végzett, azonban a kötöttségeket csak néhány évig tudta elviselni. Lemondva tisztségéről Bécsben telepedett le, majd anyagi helyzetének rosszabbodása miatt öngyilkos lett.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal