JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. február 19.Névnap: Zsuzsanna
    
 
Hónapok
FEBRUÁR 21. – NEMZETKÖZI ANYANYELVI NAP
 
Kazinczy Ferenc (A Kazinczy Ferenc c. diafilm részlete)

Kazinczy Ferenc (A Kazinczy Ferenc c. diafilm részlete)

Banglades javaslatára az ENSZ 1999-ben február 21-ét NEMZETKÖZI ANYANYELVI NAPpá nyilvánította. 2000-ben ünnepelték először. 1952-ben Bangladesben az urdut nyilvánították az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengáli. Február 21-én Dakkában a diákok fellázadtak az intézkedés ellen. Ekkor a rendőrség és a tüntetők összetűzésbe keveredtek, öt diák meghalt. A bangladesiek akkor az anyanyelv napjává nyilvánították a napot.




Édes Anyanyelvünk folyóirat

Nemes Nagy Ágnes: Anyanyelv
(részlet)

De hát miért is van annyiféle nyelv a világon? A költő csak néz és csodálkozik. Nem, nem gondol a nyelvek kialakulásának oly homályos őstörténetére (vagy élettanára? lélektanára, filozófiájára?), csak a saját mesterségére gondol. Hiszen ő – a versíró – érzi legerősebben a nyelvvel élők között egy-egy kifejezés másképp-nem-lehet-jét, mozdíthatatlan evidenciáját, szavakba horgonyzottságát. Mindig újra kínos tapasztalat rájönnie, hogy a költői evidencia anyanyelvi határig tart. Mért is hívhatják az asztalt table-nak, ha asztalnak hívják? Mért hívhatják másképp a hattyút, a vért, a jobbra csavaró borkősavat? Hány nyelv férhet el az emberiség tudatában? Vagy ne kérdezzük ezt? Ne kérdezzük, hogy hány angyal férhet el egy tű hegyén?

Halotti beszéd
(Benkő Loránd olvasata)
(Pray-kódex, 1200 körül)
Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk. Isa pur es chomuu vogymuk.
Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüküt, Ádámut, és adutta
vola neki paradisumut házoá. Es mend paradisumben volou gyimilsiktül
mundá neki élnie. Héon tilutoá üüt igy fa gyimilsétül. Gye mundoá
neki, meret nüm eneik. „Isa, ki nopun emdül oz gyimilstüül, halálnek
haláláal holsz.” Hadlává holtát terümteve istentül, gye feledevé.
Engede ürdüng intetüinek, és evék oz tilvut gyimilstüül, es oz
gyimilsben halálut evék. Es oz gyimilsnek uly keserüü volá vize, hogy
turkukat migé szokosztya vola. Nüm heon mugánek, gye mend üü fojánek
halálut evék. Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es
leün halálnek és pukulnek fesze es mend üü nemenek. Kik ozuk? Miü
vogymuk. Hugy és tiü láttyátuk szümtükkel. Isa és nüm iggy ember
mulchottya ez vermüt. Isa mend ozchuz járou vogymuk Vimággyuk uromk
isten kegyilmét ez lélikért, hugy jorgossun üü neki es kegyiggyen es
bulsássa mend üü bünét. Es vimággyuk szent achszin Máriát és boudug
Michael archangyelt és mend angyelkut, hugy vimággyonok érette. Es
vimággyuk szent Péter urot, kinek odutt hotolm oudonia es ketnie,
hugy ougya mend üü bünét. Es vimággyuk mend szentüküt, hugy legyenek
neki segéd uromk szine eleüt, hugy isten iü vimádságuk miá bulsássa üü
bünét. Es szoboducha üüt ürdüng ildetüitül es pukul kinzotujátul, es
vezesse üüt paradisum nyugalmábeli, es oggyun neki münyi uruszágbelé
utot es mend juoban reszet. Es keássátuk uromkhuz chármul: Kyrie
elesion!
Szerelmes brátim! Vimággyomuk ez szegin ember lilkiért, kit ur ez
napun ez homus világ timnücébeleül mente, kinek ez nopun testét
tümettyük, hogy ur üüt kegyilméhel Ábraám, Izsák, Jákob kebelében
helhezje, hugy birságnop jutva mend üü szentii es ünüttei küzikün
jou feleül jochtotnia ileszje üüt. Es tiü bennetük! Clamate ter:
Kyrie eleison!
Halotti beszéd és könyörgés
(részlet)

Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté először Isten a mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki a paradicsomot házul. És a paradicsomban való minden gyümölcsből, monda neki, hogy éljen, csupán egy fa gyümölcsétől tiltá el. De mondá neki, miért ne egyék. "Bizony, amely napon eszel azon gyümölcsből, halálnak halálával halsz."




Halotti beszéd és könyörgés
(kézirat)

Ómagyar Mária-siralom
(részlet)
Világ világa,
virágnak virága,
keserüen kinzatul,
vos szegekkel veretül!
 
Uh nekem, én fiom,
ézes mézüül,
szégyenül szépségüd,
vírüd hioll vizeül.
Dugonics András egykori szülőháza helyén álló iskola Szegeden (fotó: Vimola Ágnes)

Dugonics András egykori szülőháza helyén álló iskola Szegeden
(fotó: Vimola Ágnes)

Dugonics András emlékére - Emléktábla Szegeden (fotó: Vimola Ágnes)

Dugonics András emlékére - Emléktábla Szegeden
(fotó: Vimola Ágnes)

Arany János: Álom – való
(részlet)
Lesz-e költő, ki az édes anyanyelven
Rólatok korának csudát énekeljen?…
Vagy elszórnak majd az éjszaki vad szelek,
S idegen nép tombol hamvaitok felett?
Vagy nem lesz, aki egy könnyet ejtsen rátok:
Ősi hajlékában ég meg ősz apátok,
S kis testvéreitek, amint térdepelnek,
Martalékul jutnak a játszó fegyvernek?
Reményik Sándor: Az ige
(részlet)
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
Füst Milán: A magyarokhoz
(részlet)
Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is.


Jékely Zoltán: Nyelvőrzés
(részlet)

Az anyanyelvbe való kapaszkodás szózatát ebben a korszakban Reményik Sándor versben fogalmazta meg, s ez ott visszhangzott az iskolai önképzőkörök és művelődési egyletek előadótermeiben. „Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, / és áhítattal ejtsétek a szót! / A nyelv ma néktek végső menedéktek, / a nyelv ma tündérvár és katakomba…”

Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és a lélekről
(részlet)

Magyarul: Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magyar vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatok meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.

Kosztolányi Dezső: Ha más nyelven…
(részlet)

Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok – fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjairól, gorombáskodni a pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot könnyebben mennek más nyelven. Szerelmet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.

Kosztolányi Dezső: Lélek és nyelv
(részlet)

 

Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. A többi nyelvből kisebb-nagyobb adagot bírunk el, mint az orvosságból. Ami túl van ezen az adagon, az már nem gyógyít: mérgezést okoz.


Johann Gottfried Herder(fotó: Vimola Ágnes)

Johann Gottfried Herder
(fotó: Vimola Ágnes)

Csoóri Sándor: Kosztolányi példája
(részlet)

Ki az közülünk, kortárs magyar írók közül, aki Kosztolányi szenvedélyes figyelmével fordulna nyelvünk állapota felé? Nyelvművelő tudóst, tanárt, szakembert szépszámút ismerek, de írót, Kolozsvári Grandpierre Emilen kívül, senkit. Sütő András ugyan írt egy bibliás című, gyönyörűséges könyvet: Engedjétek hozzám jönni a szavakat, de ez a mű sokkal inkább a kisebbségben élő magyarság sorsregénye, mint anyanyelvünké. Egy vízözönre készülő író bárkanaplója, melybe Noé módszerével egy szorongatott nép veszélyeztetett szavait gyűjti össze. S mindazt, ami a szavak körül csapong, vergődik, felhősödik és világít. Azt is mondhatnám, hogy Sütő könyve egy örvénylő lázbeszéd, riadóztató röpirat, amely kimondatlanul is arra akar rádöbbenteni bennünket, hogy az erdélyi magyarság nyelvét fenyegető veszélyek minden magyar anyanyelvét is fenyegetik. Mert a sújtás, amely őket éri, véraláfutásos nyomokat hagy mindnyájunkon.

Illyés Gyula: Mariska hazát választ
(részlet)

Mariska atyja izgatottan emeli fel fejét, s tekint a kocsiba. Fölkel. Hirtelen átérzi, mit jelent ez a pillanat.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a helyzet magaslatán áll. Vannak értesülései, régtől tudja, hogy azt a fajta a hangot, amely az imént Mariska ajkán úgy hangzott el, mint amikor az ember a hegedűn megpendíti a d-húrt, de már fogja is le, ezt a komoly s mégis nyílt és eleven a hangot, a kétezermillió emberi lény közül jelenleg csak mintegy tizenhárom millió képes ebben a zengő formájában, az ádámcsutka e leheletnyi rezzentésével így kiejteni. Sokféle a van az á és az o közt terjedő nagy skálán. Ez az a, a nyögésnek és a csodálkozásnak ez a cseppnyi szólama csak a magyaroké, erről ismerszenek ők.

Csoóri Sándor: A teremtő nyelv
(részlet)

Mert ha igaz, hogy a történelem mindnyájunk önarcképe – elmondhatjuk ezt az anyanyelvről is. Az asszony egyéni följajdulásában a történelemé is kicsordul, amely a szavakat kölcsönözte neki. Idézett mondatában a falak nem pusztán a látható falak, nemcsak egy parasztszoba falai. Egyúttal a láthatatlanok is: a bezártság, a tehetetlenség ütközői. Az ártatlanságból való kitagadás képzete sem a valláserkölcs fogalmával függ csak össze, hiszen az ilyen sűrűségű nyelv sosem a töredékes, az egyetlen élménybe zárt sorsot, hanem a teljes embert fejezi ki. S nemcsak az egyedit, de a közösségit is. Néha egyetlen mondatba sűrítve össze egész életét.

Gergely Ágnes: Kozmopolita
(részlet)
Mert a halál rád törhet mindenütt.
Az alattomos szereti az idegenség
burkát. Elvétett lépéseidre
otthonos fény derül majd. Talán
még anyanyelved sem bizonyul
kapaszkodónak. Hades több lesz,
mint a hazád volt egykoron.
Márai Sándor: Halotti beszéd
(részlet)
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell

A New York-i Hétvégi Magyar Iskolának ajánlom

húszéves jubileuma alkalmából, 1979

Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,
tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.

Hubay Miklós: A nyelv szklerózisa ellen
(részlet)

Kopik a szív, romlik a szem, romlik a fül hallása – idegeinek és érzékszerveinek az elhasználódásával kezd kiszakadni az ember a világból. S ráhagyja, hogy falak épüljenek körülötte. De semmilyen öregedési folyamat nem olyan gyors, nem olyan végzetes és nem produkál olyan visszafordíthatatlan tüneteket, mint az, amely nem is személy szerint minket, hanem a beszélt és írott nyelvet, anyanyelvünket – legelemibb kommunikációs eszközünket – támadja, szürkíti színeit, rozsdásítja s csorbítja a kifejezések élét, kiszívja a szavaknak azt a savát-borsát, amely hatékonnyá tette őket, még a valósággal szemben is.

A nyelv ereje a használatban állandóan őrlődik. Ugyanaz a szerelmes levél, amellyel harminc évvel ezelőtt még meg lehetett hódítani egy dacos leányszívet, ma legfeljebb csendes röhögésre ingerelné a címzettet.

Jókai Anna: El a kötelekkel
(részlet)

A nagy szavak kora elmúlt. Félek, a kis szavaké is letűnőben.

Mi az, ami a miénk? Az ember sokszor transzcendenciába hajló öngyötrése. Vagy nagyon is földi gyötörtetése. Az anyanyelv; az egyetlen – a koponyánkon kívül –, amit nem lehet pótolni mégoly ügyes szervátültetéssel sem. Az ember csak nyomorék lesz, de az író, ha a nyelvét elveszik, idegenre cserélik, belehal. Miénk még a birkózó, nyers életkedv és az érett haláltudat. A kutatás-keresés. A gyermeki „miért”. A felnőtt „miképpen?”. Talán az isteni „így, ezért”…

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
(részlet)

A magyar irodalomba tévedve föl kellett figyelnem valóságos helyzetemre, miszerint nem erdőbe, hanem bokorba születtem, az anyanyelv diribdarabjai közé, ahol minden, amiből a legkisebb költőnek is föl kellene ruházkodnia: csupa maradvány, foltnak való, szalagvég, elhullajtott kacat. Téli estéken Arany Toldija tartott ébren, azzal a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve, szavamat vesztettem. Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés, végét vetvén az iskolai dolgozatírás boldogságának. A világ teremtésének bibliai homálya vett körül és a bizonytalanság: a vásár végére születtem-e vagy az elejére?

Szabó Lőrinc: A műfordítás öröme
(részlet)

Ezért szeretem a jó műfordítókat, a népek lelkének tolmácsait. Nélkülük vak és süket maradna az emberi érdeklődés majdnem mindarra, ami a költészetből kívül esik a nyelv határain. Nyelvtudás nélkül persze mindenre az maradna. Ha nem volna kulcsunk az idegen nyelvekhez, úgy élnénk a földön, fajunk, népünk és nyelvünk magányába zárva, és ugyanakkor kisebb-nagyobb közösségek bábeli zűrzavarában, ahogy az állatfajták élnek.

Csoóri Sándor: Találkozásaim az anyanyelvvel
(részlet)

Arra, hogy a kokast kakasnak, a szómát szalmának, az ustort ostornak, a föcskét fecskének is mondják, tizenkét éves korom tájt döbbentem rá végérvényesen. Akkor, amikor a hat osztályt kijártam, s elkerültem hazulról. S hogy valaki a nyílt utcán, nagy csődület előtt, nem lepökte, hanem csak leköpte haragosát, erre is ugyanakkor.

Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat
(részlet)

Valóban: a véletlen műve, hogy milyen közösségbe születik bele az ember. Közösségi, anyanyelvi kötöttség és individualista nihilizmus vitájában ez manapság gyakorta elhangzik. Egyszerű igazság a kivetettség magányának védelmében is. De nem a kivetemedettségében, amitől Lászlót a sorsa megóvta. Mikes példának okáért kivetett volt, számkivetett – Rodostóban. Magad, minden jel szerint, a kivetemedettséget választod inkább – helyben, félórányira Fehéregyházától. Tudom, megírták már: Petőfi, a trónra emelt népiségével, valóságos nemzeti szerencsétlenség. Ugyanígy Mikes a prózában. Őt a hóhér kötele várta; téged, mint mondád, a finnugor háló madzagja szorongat. Ő Zágont sírta vissza, rabságában a szülőföld aranybilincsét. Annak a hangjaiból teremtett irodalmi nyelvet. Nyelvet csupán? Magatartásbeli modellt a reánk bízottak dolgában. Avultság? Te Zágont parentálod el, miután Herder doktor úr diagnózisáról értesültél: Mikes nyelve rövidesen kimúlik az árnyékvilágból. Kötött hangsúlyával, túlterhelt két magánhangzójával – e, a –, orrhang híján, rettenetes mondattanával nem bírja sokáig. Rokonai sincsenek, akik fölkarolnák. Annál több az elbitangolt fia, lánya, unokája. Némely helyen csak indulatszavait tartják meg – házi használatra; szülők családi perpatvarához, hogy a gyerekek ne értsék, melyik hová küldi a másikat. Hol hallottam ezt? Valahol az Atlanti-óceán partján. Ha túl távoli a példa: a Szajna közelebb van. Mikes egyébként képzeletbeli édes nénjét Párizsban is megválaszthatta volna. Persze ha véletlenségnek tekinti magát; ha világra jövetelének esetlegességét összetéveszti a választás tökéletes szabadságával. De úgy látszik, nemcsak a száműzetés magányának mert a szeme közé nézni, hanem egy vészterhes kötőszóénak is, mely így hangzik: következésképpen. A véletlen műve lehet, hogy a tengerbe zuhanok. De hullámai között már nem a véletlenben, hanem a vízben találom magam. A víz törvényeinek hatalmában. Akárhogy is vesszük: tetemes különbség. László, ez a csöppnyi véletlenség, ha már ide született közibénk, a puszta létével bömböli: következésképpen szavaitokat, szavaimat – világunk teljességét –, vagyis a jussomat kérem. Ha szavainak számát nézem: Arany János Nagyszalontán állítólag huszonháromezret kapott; szegényebb házból József Attila majdnem ugyanannyit. El is számolt vele mindkettő becsületesen. Az utolsó névelőig. Azzal is, ami egyiknek a torkában rekedt, másiknak a vérébe fulladt a vonatkerekek alatt. Engedjétek hozzám jönni a szavakat…

Báróczi Sándor: A védelmezett magyar nyelv
(részlet)
vagyis a deákság mennyire szükséges voltáról való kettős beszélgetés

Mit mondjok rólatok, ítélő bírák, és rólatok, ország kormányozói; kik született nyelvünket, mindkét részről, számkivetésben küldöttétek? Hát az igazság nem hangoztathatja-é maga szent szavát a magyaroknak is szájában; hát a fenyíték és jó rendtartásról tett rendelések érthetetlenekké lesznek-é, mihelyt szorgalmatossággal tanult nyelven nem közöltetnek a néppel? Mit mondjok végtére rólatok, az Úr szőlőjében fáradhatatlanul szorgalmatoskodó egyházi rendek; kik noha minden nap olvassátok az Írásban, hogy az Istennek.minden népből, nyelvből és nemzetségből vagynak elválasztatjai, mégis született nyelvünknek hátrahagyásával, a deáktól függesztitek fel a magyaroknak idvességeket; kik noha tudjátok meg írva lenni, hogy: a pokolnak kapuji erőt nem vésznek rajta, mégis, Ti, kicsinhitűek, előre reszkettek azon, hogy a magyar nyelv béhozása mellett, az egész keresztény anyaszentegyház is fog omlani? Mit szóljak, még egyszer, tirólatok, mindnyájatokról, kik a magyar névvel kevélykedni nem átalljátok, mégis nyelvét megvetitek, szégyellitek, számkivetésbe külditek!

Ottlik Géza: Minden megvan
(részlet)

Talán, talán ez nem volt jó felelet, gondolta Jacobi. Noha talán csak azért felelt így, hogy a „talán” szót használhassa. Igazában azonban már nem ezt gondolta Jacobi. A civilruhás, úgy látszik, elvesztette a türelmét, legyintett, bánja is ő, lediktált két nyilatkozatot, és szavatosságot kért a hegedűstől valamire. Ennélfogva Jacobi azt gondolta igazában, hogy akkor már tudnia kellett olvasni, amikor a kelmefestő kirakatában öröktől fogva meglevő hosszúkás háromoldalú fahasábon feltűnt neki egy új szó. Az üzlet egy sarkon volt, néhány házzal odébb, mint ahol laktak. Nem volt különösebben érdekes. De a kirakat közepén, elöl, egy politúrozott háromszögletű hasáb volt lefektetve, s ez állt rajta: Millner H. és Fiai – Szavatossággal Fest Tisztít.

Talán, talán hallotta már a „szavatosság” kifejezést előbb is, de nem tudta, mit jelent. Még később is, amikor másodszor, harmadszor találkozott írásban ezzel a szóval, és próbálta összebékíteni a gyanított tartalmait, eltérő vonatkozásait, még később is homályos, tétova maradt az értelme. Esőkabátot, sátorponyvát hirdettek az újságban egyszer mint szavatoltan vízhatlant. A szavatolás tehát valami ismeretlen tímár- vagy takácseljárás is lehetett: cserzés, pácolás, átitatás egy különleges festékanyaggal vagy zsírral, viasszal? Vagy kártolás, fésűsfonás, szövésfajta? Ennek ellentmondott egy varrógép, melyet a hídon túl, az egyik körúton talált. Rá volt írva az ára és az, hogy kétévi szavatossággal. Elejtette azt a lehetőséget, hogy a csillogó fémmasinát cserzőkádakban, rokkán vagy szövőgépen, vagy akár kemencében szavatolták két évig. De ahogy továbbszaporodtak a szó jelentései, az újabb árnyalatok rendre rárakódtak az elsőre, visszakapcsolódtak Millner H. és Fiaihoz. Az egyik könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt alája írva: „Szavatolok a lady biztonságáért – mondta a derék indián.” A szokatlan szóhasználat, noha nyilván csak az ifjúsági regény fordításbeli sutasága volt, valódi varázslattal és nagy erővel keltette életre az idegen világot, a messzeséget. Innét, máshonnét, a kelmefestő szavatosságába mindenesetre beleivódott, cserződött, pácolódott, fonódott és szövődött sokféle jelentés, kalandos és vitéz értelemárnyalat; mint: salvus conductus, kezesség, kitartás tűzön-vízen át, férfibecsület, adott szó; vagy, kézzelfoghatóbban: menekülés a Cordillerákon keresztül, robogó gyorsvonat a szakadék fölött, a hajótörött és elveszett édesatya megtalálása egy lakatlan szigeten.

A bátor indián nem volt többé elválasztható Millner M. és Fiaitól, s ahogy ő a képen, meztelen bronz felsőtesttel, fegyvertelen laza eleganciával feltette a lábát a sziklafokra, Jacobi is megszokta, hogy – ha néha megállt barátjával a kelmefestő kirakata előtt egy percre, ámbár ez ritkán történt meg, mert majdnem minden egyéb dolog érdekesebb volt ennél, de ha mégis megálltak, talán csak puszta szórakozottságból, beszélgetésbe merülve –, megszokta, hogy a jobb lábát feltegye a kirakat alatti lépcsőfokra, gépies mozdulattal.

Ábrányi Emil: Magyar nyelv
(részlet)
Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
  Ajkára vón, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
  Őrző oltárrá válik a kebel.
Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,
  S erős, szilárd, mint hősök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
  S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!
Minden, mi fejben vagy szívben fakad,
  Tőled nyer pompát, színdús szavakat.
Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,
  Mint egy király az ünneplő bibort!
        Bír-e más nyelv úgy epedni,
        Annyi bájjal, annyi kéjjel?
        Olvadóbb, mint lant zenéje
        Holdvilágos, langyos éjjel,
        Mely virágot s dalt terem,
        Mikor ébren semmi sincs más,
        Csak a fák sötét bogán:
        Hangos, boldog csalogány
        S boldog, néma szerelem...
[Meguntam gyönyörű Győrnek...]
Meguntam gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat,
Mert a Duna, Rába, Rápca rákja rágja lábomat.
[Hátamon a zsákom...]
Hátamon a zsákom,
Zsákomban a mákom.
Kilyukadt a zsákom,
Kihullott a mákom.
Aki szánja károm,
Szedje össze mákom!
Reguly Antal (A Híres magyar utazók, földrajzi felfedezők c. diafilm
                        részlete)

Reguly Antal (A Híres magyar utazók, földrajzi felfedezők c. diafilm részlete)

Kempelen Farkas (A Híres magyar feltalálók, híres találmányok c.
                        diafilm részlete)

Kempelen Farkas (A Híres magyar feltalálók, híres találmányok c. diafilm részlete)

Tüskés Tibor: Illyés, a nyelvápoló
(esszé)
Molnos Angéla: Az élet értelme, közösségtudatunk, nyelvünk és a lelki egészség
(tanulmány)
Farkas László: Az Internet és a nyelv
(konferencia előadás)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal