JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A magyar repülőgép-tervezés egyik úttörője, MELCZER TIBOR (Békéscsaba, 1879. máj. 5. – Budapest, 1936. júl. 2.) a bécsi és a budapesti egyetemen is szerzett gépészmérnöki diplomát. Rövid tanársegédi működés után a Bécs melletti Fischamendben létesített repülőgép kísérleti állomáson vállalt munkát; itt sajátította el a repülőgépek tervezésének elméletét, illetve építésének gyakorlatát. Budapestre visszatérve Bánki Donát tanszékén lett tanársegéd és részt vett a repülőgép stabilizátorokkal kapcsolatos kutatásokban. Amikor 1914-ben megalakult a Magyar Lloyd Repülőgép- és Motorgyár Rt. Aszódon, őt hívták meg főmérnöknek. Irányításával olyan sikeresen tervezték át a licenc alapján gyártott, német DFW B1 típusú kétszárnyú, kétüléses gépet – lényegesen egyszerűbb és könnyebb szerkezetet kialakítva –, hogy az Aspernben rendezett versenyen ez a gép emelkedett a legmagasabbra, 6170 méterre és három világrekordot értek el vele. 1918-ig további 18 típus tökéletesítésében vett részt. Melczer szabadalma szerint réteges falemez borítású, nagy szilárdságú szárnyszerkezettel is építettek gépeket, továbbá létrehoztak egy hárommotoros – akkor óriásnak számító – gépet is. 1919-ben megbízták a Tanácsköztársaság polgári légügyi hivatalának megszervezésével. Ekkor írta tanulmányát Zsélyi Aladárral együtt A nagy aeroplánok kérdése címmel, amelyben húszüléses utasszállító gépek építésének lehetőségei is szerepelnek. Mivel a trianoni döntés értelmében az aszódi gyárat 1922-ben felszámolták, Melczer a Műegyetemen folytatta pályafutását. A repülőgépekkel kapcsolatos statikai számításokat majd a Repülőgépek elmélete és szerkesztése című tárgyat tanította. Híressé lett tanítványa volt idősebb Rubik Ernő, valamint Vasy Géza; utóbbi Melczer előadásait foglalta össze egyetemi jegyzetté; ez lett a repülőgép-tervezés első magyar nyelvű szakkönyve.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal