Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

MÁNDY ANDOR (Budapest, 1891. szept. 23. – Budapest, 1972. aug. 24.), Kandó Kálmán életművének folytatója, a vasút villamosításának tökéletesítésében kimagasló eredményeket elérő mérnök-feltaláló.

Gépészmérnöki oklevelét a charlottenburgi műegyetemen szerezte, majd 1920-ban a Weiss Manfréd-gyár szerkesztő mérnöke lett, 1921-1959 között pedig a Ganz Villamossági Gyárban működött. 1950-től a Budapesti Műszaki Egyetem előadója, később címzetes egyetemi tanára volt. Műegyetemi előadásaihoz készült a Nagy villamosgépek című jegyzete. A Kossuth-díjat 1957-ben kapta meg, 1958-ban szerezte a műszaki tudományok doktora címet, a szakma pedig Zipernowsky Károly-emlékéremmel tüntette ki.

Tevékenysége úgyszólván a villamosgép-gyártás egész területére kiterjedt. Több új gépsorozatot fejlesztett ki (FH típusú középteljesítményű motorok, hengeres forgórészű szinkron generátorok, szinkronozott aszinkron motorok stb.). Szakmai szempontból a legnagyobb eredményeként tartják számon, hogy Kandó Kálmán munkásságát folytatva továbbfejlesztette a fázisváltós mozdonyt. Ehhez kapcsolódik az a szabadalma, amelynek alapján csúszógyűrűs vontató motorokkal és fázisváltóval kapcsolt (külön hajtómotor nélküli) periódusváltóval készültek a Magyar Államvasutak villanymozdonyai. 1946-ban jegyezték be egy másik jelentős szabadalmát, amely a turbógenerátorok kereszttekercses forgórészére irányult. Ezzel a találmányával az addigi teljesítmény határát több mint háromszorosára, azonos méreteknél a gép kihasználását 25-40%-kal növelte. Az Egyesült Villamosgépgyárban a nagyobb, zárt motorok melegedésének mérésére új módszert dolgozott ki.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók a hajózás és a vasút történetében; Magyar életrajzi lexikon; Évfordulóink 1991. MTESZ)