JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


MAGYAR GÁBOR (Kiskunfélegyháza, 1842. jan. 10. – Budapest, 1912. aug. 5.): tanár, piarista szerzetes, iskolaigazgató és közéleti személyiség.

1859-ben belépett a piarista rendbe. Tanári oklevelét a pesti egyetemen szerezte 1869-ben, földrajz-történelem szakon. Tanított a piarista rend gimnáziumaiban Tatán, Nagykanizsán, Kecskeméten, Szegeden. 1899-ben Szegeden főigazgatói címet kapott. Utóbb a magyarországi piarista rend tartományfőnöke volt. A szegedi Dugonics Társaság egyik megalapítója volt.

T. K. M.: Szeged
(részlet)

 

Dugonics ház

 

Dugonics Andrásnak jutott az a szerencse, a mi az ő rendtársai közül csak nagyon kevésnek, hogy ugyanazon házban tölthette élte végnapjait, melyben gyermekkori boldog óráit; ugyanazon helyen halhatott meg, a melyen született. Ez a ház, pedig áll Szegednek fölső városában, a minoriták templomának a terén. Akkor fényképezték ezt le, midőn 1876-ki évben Dugonicsnak szobrot emeltek a reál-tanoda előtt. A ház előtt áll akkori gazdája, Körösi József feleségével együtt. Fejök fölött látható egy márványtábla a falba illesztve, melyre Magyar Gábor akkori szegedi főgymnasiumi igazgató e szavakat vésette: E házban született, élt és halt meg Dugonics András. 1740–1818.”

 

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal