JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. május 22.Névnap: Júlia, Rita
    
 
Hónapok
MÁJUS 5. – LÁZÁR ERVIN SZÜLETÉSNAPJA – 1936
 
Lázár ErvinForrás: Digitális Irodalmi Akadémia(fotó: Szandelszky Béla)

Lázár Ervin
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
(fotó: Szandelszky Béla)

LÁZÁR ERVIN (Budapest, 1936. május 5. – 2006. december 22.): író.

Édesapja Lázár István uradalmi intéző, édesanyja Pentz Etelka. A Tolna megyei Alsó-Rácegrespusztán – ahol a Lázár család 1951-ig élt – töltötte gyermekéveit. Iskolába a környező falvakba járt. 1950 októberétől a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanult tovább s 1954-ben ott érettségizett. Felsőfokú tanulmányait az érettségi évében kezdte meg a az ELTE Bölcsészkarán, újságíró szakon. Az Eötvös-kollégiumban lakott. 1956-ban a harmadévesek kötelező szakmai gyakorlatát Nyíregyházán töltötte, majd 1957-ben Pécsre került. Mivel 1959. február 1-jétől az Esti Pécsi Napló újságíróként alkalmazta, az egyetemen ugyanez év decemberében különbözeti vizsgát tett, és tanulmányait magyar szakon, levelező tagozaton folytatta. 1961-ben szerzett magyartanári diplomát.

1959-től 1963-ig dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1964. január 1-je és 1965. március 15-e között a Dunántúli Napló s egyidejűleg a Jelenkor munkatársa volt. Újságíróként igazi műfaja a riport. 1965 márciusában Budapestre költözött: az Élet és Irodalomhoz került tördelőszerkesztőnek, ahol 1971. április 30-ig állt alkalmazásban. Ettől kezdve 1989-ig szabadfoglalkozású író. Közben családjával kilenc évig Pécelen laktak, míg 1980-ban végleg visszaköltöztek a fővárosba.

1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője.

Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, jelenleg választmányi tag. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató” (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.

Gyermekeknek szóló írásaiban valóság és fantasztikum természetes egységet alkot. Az olykor bizarr nyelvi humor, az abszurdba hajló ötletek és a szárnyaló fantázia révén helyük van felnőttirodalomban is.

1964-ben jelent meg Akisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).

Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye mindmáig az egyetlen maradt.

Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen. Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. Gyerekkönyveit számos nyelvre lefordították; Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből Sólyom András filmet rendezett (1983). A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989) valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt. Új mesekötetének címe Hapci király (1998).

A Magyar Rádió Elnöksége I. díjban részesítette a Rádiószínház 1986. évi kishangjáték-pályázatára benyújtott Ó be szép az élet, s minden más madár című hangjátékáért. Hangjátékai A Franka Cirkusz összefoglaló cím alatt 1990-ben kötetbe gyűjtve jelentek meg. Közülük A hang címűt Rózsa Pál zenéjével Sándor János operaszínpadra állította. A legkisebb boszorkány című mesejátékáért 1991-ben megkapta az Új Magyar Hangjáték – 1990 pályázat szerzői díját.

Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.

A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.

Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.

Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként”. Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk joghallgató.

Díjai: József Attila-díj (1974), Andersen-diploma, Művészeti Alap Irodalmi Díja (1980), Állami Ifjúsági Díj (1981), Az Év Könyve-díj (1989, 1996), Déry Tibor-jutalom (1990), a Soros Alapítvány Életműdíja (1992), Az Év Gyermekkönyve (1994), MSZOSZ–díj (1995) és Kossuth–díj (1996).

Lázár Ervin művei a Digitális Irodalmi Akadémiában
Lázár Ervin
(összeállítás)
Lázár Ervin
(összeállítás)

Csukás István: Kurta mese Lázár Ervinről
Kurta mese Lázár Ervinről

Talán kezdjük úgy e kurta mesét, hogy ballag az utcán egy nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú férfi. Lassú medveléptekkel ballag. Vagyis súlyosan, de egy kissé lomhán is. Nem tudni, hova ballag, ő se igen tudja, de ez most nem érdekes. Már estefelé jár az idő, furcsa árnyékok nyújtózkodnak az utcán, s a nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú férfi dünnyög az árnyékoknak. Ezt dünnyögi: „Te árnyék, te ott nagyon hasonlítasz valamire! Vagy valakire! Még nem tudom, hogy mire vagy kire, de mindjárt kitalálom. Mert író lennék, vagy mi a csuda? Ki is találtam, hogy kire hasonlítasz! Énrám hasonlítasz, Lázár Ervinre! De hát úgy nem hívhatlak, úgy engem hívnak. Elnevezlek hát Tejbajszánnak! Vagy Szegény Dzsoninak! Vagy inkább Berzsián szeretnél lenni? Nem, nem, legyél csak Tejbajszán, olyan tatáros képű alak vagy! És legközelebb megírlak az egyik könyvemben!”

Úgy is tett a nagy bajuszú, rozmárbajuszú, harcsabajuszú, lelógó varjúszárnybajuszú író, aki el szokott beszélgetni nemcsak az árnyékokkal, hanem a madarakkal, lovakkal, képzelődő kisfiúkkal, vagy saját képzelt teremtményeivel: Mikkamakkával és Berzsiánnal, Ló Szerafinnal és Aromóval.

Séta után hazamegy, és megírja a beszélgetéseket. Így születtek gyönyörű mesekönyvei, mint például „A kisfiú meg az oroszlánok”, vagy a „Bikfi-bukfenc-bukferenc”, vagy a „Berzsián és Dideki”, és a „Gyere haza, Mikkamakka” vagy a „Bab Berci”.

Neki sok sétát, magunknak még sok könyvet kívánok! Itt a vége, fuss el véle!

Bertha Bulcsu: Lázár Ervin
(részlet)

Önök bizonyára ismerik a külvárosi fűszerüzletek egyik jellegzetes feliratát: „Ital csak utcán át fogyasztható.” Ez jut eszembe most, hogy egyik barátomról valami tisztességeset kellene írnom. Ez az „utcán át” jelzés motoz bennem, mintha jelentősége lenne. – Valóban, aki Lázár Ervint csak felületesen ismeri, azt gondolhatná, hogy sehol sem lakik, „utcán át” él, furcsa, meghatározhatatlan helyzetben. Annyi biztos, hogy az ember legtöbbször szerkesztőségekben, fogadásokon, kávéházak és klubok füstfelhői között találkozik vele, na, és persze az utcán. Ahogy visszagondolok az elmúlt esztendőkre, ennek ellenére mindig lakott valahol. Lakása, ilyen vagy olyan, mindig volt, de otthona csak egy, a szülői ház. Ezt a nagy otthontalanságot hordja izzadt homlokán, csapzott bajsza hegyén, széttaposott cipői ernyedt szomorúságában.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
(részlet)

– Ma fát vágni megyünk – mondta Mikkamakka.

– Csak erősek jelentkezzenek. Egér Elek, ne nyújtogasd az ujjad! Gyenge vagy.

– Ezt rám mondja! – méltatlankodott Egér Elek a szomszédjának, és fél kézzel kinyomott egy fenyőtobozt. – Tapintsd meg a muszklimat!

Történetesen Ló Szerafin, a kék paripa állt mellette. Szégyenlősen lenézett, tekintetével megkereste a szürke avarban szürkéllő egeret, s reszketeg hangon mondta:

– Nem merlek megtapintani, mert belehalsz. Különben tényleg pompás izmaid vannak.

– Na ugye! – mondta Egér Elek, és rátartian beballagott az erdőbe. Mert mégis… favágás.

Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
(részlet)
Bab Berci a városban

Bab Berci hanyatt fekve bámulta a bárányfelhőket. Nagyon elégedett volt. Majdhogynem boldog. Ajaj – gondolta –, ha én ilyen boldogféle vagyok, annak nem lehet jó vége. Na ugye, megmondtam! – Pedig csak egy papírfecnit látott meg odafönn a levegőben. Honnan gondolta, honnan se, hogy ez a fecni véget vet a nyugalmának, nem tudni, de akár hiszitek, akár nem, úgy történt. Éppen Bab Berci lába elé libbent a cédula. Persze üzenet volt rajta. Ez: „Bab Berci, segíts rajtam! L. L.”

Na, szegény Lapázi Lopez, hát elérte a végzet – szomorkodott Bab Berci, mert rögtön tudta, nem lehet más ez az L. L., csakis Lapázi Lopez ellentolvajnagy. Aki azért kapta ezt a magas, tengerészetibe oltott tolvajrangot, mert ő volt a világ egyetlen besurranó tolvaja, azaz, ha úgy adódott, betörője, aki nem vitt, hanem hozott. Azaz cselekményeinek nem károsultjai voltak, hanem hasznosultjai.

Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
(részlet)

A Hörpentőben ültek éppen, a nagy hírű szörpentőben, amelyben kilencvenkilenc-féle szörpöt mért Vinkóci Lőrénc korcsmáros, és most már igen nagy aggodalommal beszéltek az eltűnt Berzsiánról. Mi baj érhette?

– Még hogy baj! – kiáltott fel ekkor Sróf mester. – Oda nézzetek! – Az ajtóra mutatott.

Odanéztek. Ott állt teljes életnagyságban Berzsián. Azaz a teljesnél valamivel kisebb életnagyságban, mert alaposan behúzta a nyakát. Azt várta volna az ember, hogy ezek hárman fölugranak, és a keblükre ölelik. Na de azt várhatta volna az ember! Fölugrás helyett olyan szúrósan néztek rá, hogy a tekintetük helyén viszketni kezdett Berzsián bőre. Nem is mert odamenni hozzájuk, egy sötét sarokba ült, ott gubbasztott. De mindenki csak fitymálva, ellenségesen nézett rá. Még Vinkóci Lőrénc korcsmáros is. Ez jár annak, aki nem köszönti a mesterét a hatvanadik születésnapján.

– Látod, kisfiam – mutatta egy asszony a fiának Berzsiánt –, ez a szőrmók az, aki miatt az a mondás járja, hogy: „Rühelli, mint Berzsián költő a versírást.” És őmiatta mondom, ha nem köszönsz valakinek, hogy: „Úgy köszöntél, mint Berzsián költő a mesterének.”

Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
(részlet)

Árnika hazavitte szegény Dzsonit a harminchat tornyú kastélyba, sínbe tette a lábát – mert nagyon ügyes királykisasszony volt ám –, megmosdatta, megetette, és olyan vidám volt, amilyen még soha. Össze is súgott a várbeli népség: „Nocsak, mi történt a mi Árnikánkkal, milyen jókedvűen jön-megy, mióta itt ez a törött lábú?” Maga Árnika is csodálkozott: „Nocsak, mi történt velem, de vidáman jövök-megyek, mióta itt ez a törött lábú?” Östör király meg csak mosolygott, mert ő aztán tudta ám, mitől jön-megy vidáman Árnika. Bizony Árnika beleszeretett szegény Dzsoniba.

Szegény Dzsoni meg nyögött, nyöszörgött, méltatlankodott. Azt hihetné az ember, a törött lába miatt. Pedig törődött is ő a törött lábával! A szíve miatt nyögött, nyöszörgött, méltatlankodott. Mert a szíve úgy ugrándozott, ficánkolt, mint egy jókedvű kecskegida. Ha Árnika a közelében volt, azért, ha meg elment valahová, azért, hogy mikor jön már vissza. A szíve azt szerette volna, hogy Árnika mindig szegény Dzsoni ágya szélén üljön.

Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
(részlet)

 

A kertbe mentünk. Lábujjhegyen, hogy ne csikorogjon a kavics. A kisfiú időnként hátrafordult, rám nézett, és a szája elé tette az ujját:

– Pszt!

A kert hátsó végében egy régi-régi pajta állt. Faláról nagy foltokban lehullott a vakolat, és fazsindelyes tetejét is jól megtépázta az idő. Nagy, kétszárnyú deszkaajtaja is kopott volt, és töredezett, széles rések tátongtak rajta. Az egyik szárnya kissé előredőlt, mintha el akarna hasalni.

Megálltunk. A kisfiú intett, hogy hajoljak hozzá közelebb, és halkan ezt suttogta a fülembe:

– Nézz be! Itt van az oroszlánom.

Bekukkantottam a résen. A pajtában, kirojtosodott karosszékben egy nagyon öreg oroszlán ült. Orrán fekete keretes pápaszemet viselt, és újságot olvasott.

– A szemüveget csak nagyzási hóbortból teszi föl – súgta a kisfiú –, nincs benne üveg. Különben nagyon rendes öreg oroszlán. Bruckner Szigfridnek hívják.

 

Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
(Kecskeméti Katona József Színház)


Lázár Ervin


Lázár Ervin: A kék meg a sárga
(mese Rudolf Péter előadásában)

Lázár Ervin: Csillagmajor
(részlet)
Az óriás

Úgy érzem, itt az ideje, hogy elmondjam az óriást.

Már a templom és a dézsmaház alkotta közben is legszívesebben futottam volna. Gyakran megesett, hogy az iskolától hazáig vezető öt kilométeres út egy részét futva tettem meg. Lődörgött a hátamon a kimustrált ágytakaróból készült tarisznya, a fa tolltartóban zörögtek a ceruzák. De bent a faluban nem volt tanácsos futni, mert megvadultak tőle a kutyák. Így hát szép komótosan ballagtam Rácpácegres felé. Egészen a falu széléig. Ott aztán rákapcsoltam. Röpködött az ágytakaró-táska, zörögtek a ceruzák meg a rágott végű tollszár.

Mi voltam ilyenkor? Magányos lovas? Száguldó motorversenyző? Vagy kiterjesztett szárnnyal repülő, szabad madár? Nem tudom, csak arra emlékszem, robogtam most is.

Az Erzsébet-dombig futottam, s ott, mint egy villámcsapás, te jó ég, eltévedtem! Innen már látni lehetett máskor a Vódli tanyát, a nagy juharfát Bíró Drinócziék földje végében, de most a megszokott szelíd táj helyén egy égigérő hegy tornyosult.

Eltévedtem.

Lázár Ervin: Csillagmajor
(részlet)
A tolvaj

Már bent vannak a lámpa fénykörében, mindenki döbbenten néz.

Jósvai Jancsi egy ismeretlen, meztelen kisgyerek karját szorítja.

A gyerek rémülten bámul ránk, még a fütyülője is reszket a félelemtől.

Anyám közelebb megy hozzá, a háta mögé néz.

– Apa – mondja elszoruló hangon –, világíts ide!

Apám fölemeli a lámpát, a fény a gyerek hátára esik.

– De hiszen… de hiszen – suttogja anyám.

Látjuk mindnyájan, amit nem mer kimondani. A gyereknek szárnya van. Két borzos, fehér szárnyacska.

– János, engedje el.

Lázár Ervin: A lyukas zokni
(részlet)

Volt egyszer egy lyukas zokni. Új korában nem akárki lehetett, mert előkelő anyagból készült, és hetyke kék minták ékeskedtek rajta. De hát most már megöregedett. S mondom, volt rajta egy lyuk. Amolyan pöffeszkedő, cafrangos szegélyű. Bent laktak egy rozoga szekrény legrozogább fiókjának legalján.

– Azért én szebb vagyok nálad – mondta a lyuk a zokninak.

– Mi – csodálkozott a zokni –, még hogy szebb?! Mitől vagy szebb?

– Mert átlátni rajtam – mondta a lyuk.

– Ugyan – oktatta a zokni –, rajtam éppen az a szép, hogy nem vagyok átlátszó, s nézd meg a gyönyörűséges kék mintáimat!

– És piszkos is vagy – folytatta a lyuk, fittyet hányva az oktatásra –, én bezzeg sohasem piszkolódom be.

Ezen a zokni elgondolkodott.

Lázár Ervin: A lyukas zokni
(mese a szerző előadásában)
Lázár Ervin: A retemetesz
(részlet)

 

Erikán már az ajtóban látszott, hogy szomorú.

– Mi baj? – kérdezte megrettenve Simf.

A kislány előbb megkerülte az asztalt, fölkapaszkodott a szemben levő székre, állát az asztal peremére támasztotta, a tekintetével szép szomorúsághurkokat gubancolt a férfi köré.

– Sírnak – mondta.

Simf előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy kicsodák. Nyilvánvalóan a felülnézetből ábrázolt, szépen kipikkelyezett, bandzsa krokodil, a bombaforma hal, az úthengerrel szétlapított farkas, a csánk nélküli, szögletes ló és persze ő: a retemetesz. Sírnak.

,,Bizonyára valamit elhibáztam – gondolta Simf –, megfeledkeztem valami lényegesről.” Most már az ő szeméből is áradt a szomorúság, rézsút lefelé, éppen a kislány tágra nyitott, szép virágszemébe. Jó szomorúság volt, lilásvörös, fénylett tőle az asztal.

 

Lázár Ervin: A retemetesz
(mese a szerző előadásában)
Lázár Ervin: Pávárbeveszévéd
(részlet)

 

– Turgudsz irgigy bergeszérgélnirgi?

– Nergem.

– Hávát ivígy?

– Ivígy seve.

– Avakovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.

– Bivizovony.

 




Lázár Ervin: Pávárbeveszéd
(mese a szerző előadásában)
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
(meseregény)
Lázár Ervin: A manógyár
(mesék)
Lázár Ervin: A fehér tigris
(regény)
Lázár Ervin: Eredeti üzenet
(rövidprózák)
Lázár Ervin: Berzsián és Dideki
(meseregény)
Lázár Ervin: Csillagmajor
(novellák)
Lázár Ervin: Általános leszerelés
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
(meseregény)
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
(mese)
Lázár Ervin: Az aranyifjítószóló madár
(mesék)
Lázár Ervin: Foci
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
(meseregény)
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
(mesék)
Lázár Ervin: Hét szeretőm
(novellák)
Lázár Ervin: Buddha szomorú
Lázár Ervin: Csacsarkamese
Lázár Ervin: Ha kibírjuk az első három napot...
(rövidpróza)
Lázár Ervin: A ház
(rövidpróza)
Lázár Ervin: Hős voltomról
(esszé)
Lázár Ervin: A kert
Lázár Ervin: A lelenc
Heti születésnapos: Lázár Ervin
(bemutatás)
Lázár Ervin: Mit tanult a király?
Lázár Ervin: Mit üzen az ács?
Lázár Ervin: Egy országban hét esztendeig ásnak egy kutat, és nem tudnak vizet venni
Lázár Ervin: A remete
Lázár Ervin: Rinó. Gyulai Líviusz albumába
Lázár Ervin: Séta
(esszé)
Lázár Ervin: Tízéves irkafirka
Lázár Ervin: Utazás
Lázár Ervin: Üdvözlet az otthonmaradónak
Lázár Ervin: Zárványok
Lázár Ervin: A másik Télapó
Erős Kinga: Életéről mesél... Beszélgetés Lázár Ervinnel
Lázár Ervin: Egyszer csak író lettem
„A legjobb szívű behemót”. Pál Melinda beszélget Lázár Ervinnel
Kavics és csillag. Nádor Tamás beszélgetése Lázár Ervin íróval
Nagy Gabriella: A nagy mesélő valódi és fiktív életrajza. Néhány alaptézis a Lázár Ervin-művek megközelítéséhez
Lázár Ervin
(fotó)
Lázár Ervin 68 éves. Isten éltesse Lázár Ervint!
(köszöntő)
Schüttler Tamás: „Nem a mese van veszélyben, hanem az emberek”
(interjú)
Lázár Ervin: Író úr számítógépe
(esszé)
Pompor Zoltán: „Mindenből mesét csinálok...”. Bevezetés Lázár Ervin meseátalakító módszerébe
Lázár Ervin
(fotók)
Komáromi Gabriella: Lázár Ervin köszöntése 70. születésnapján
Lázár Ervin: Az internet ürügyén
Reisz Ilona: Lázár Ervin
(festmény)
„Barátunk a könyv” – díjkiosztó ünnepség. Vendégünk Lázár Ervin
(fotó)
Lázár Ervin
(ismertető)
Csukás István: Búcsú – Lázár Ervintől
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal