JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 19.Névnap: József, Bánk, Józsa
    
 
Hónapok
 
Kosztolányi Dezső – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

Kosztolányi Dezső – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata, 1931 - Országos Széchényi Könyvtár (fotó: Rónai Dénes)

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ (Szabadka, 1885. március 29. – Bp., 1936. november 3.): író, költő, műfordító, újságíró.

Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, kitűnt az iskola önképzőkörében. 1901. október 26-án a Budapesti Napló közölte versét. 1903-ban néhány hónappal az érettségije előtt kizárták a gimnáziumból. Szegedre iratták át, majd vissza Szabadkára, magántanulóként. Jelesen érettségizett, jutalmul Abbáziába ment nyaralni. Tanulmányait a budapesti egyetemen, magyar–német szakon folytatta. Barátságot kötött Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, állandó szereplője volt Négyesy László stílusgyakorlatainak. 1904-ben a bécsi egyetemre iratkozott át. Októberben a Bácskai Hírlap munkatársa lett. 1905-től rendszeresen írta Heti leveleit. 1905-ben újra a pesti egyetemre járt, de tanulmányait nem fejezte be. 1906-tól a Budapesti Napló belső munkatársa lett.

1907-ben megjelent első verseskötetét (Négy fal között) Ady ironikus kritikával fogadta. 1908-ban Az induló Nyugat szerzője lett. Versciklusa, A szegény kisgyermek panaszai (1910) rendkívül népszerűvé tette. 1913-ban feleségül vette Harmos Ilona (írói nevén Görög Ilona) színésznőt. Megjelent Modern költők című műfordításkötete. 1915-ben megszületett fia, Kosztolányi Ádám. 1919 végén az Új Nemzedék munkatársaként vitatható értékű cikkeket írt e lap Pardon című rovatába. Politikai nézeteinek lehiggadását jelezte, hogy a Pesti Hírlap munkatársa lett. Nero, a véres költő című regényének 1924-i német kiadásához Thomas Mann írt előszót. 1922 és 1924 között írt verseiből alakította ki A bús férfi panaszai című versciklusát. 1924-ben megjelent Pacsirta című regénye, melyet 1925-ben az Aranysárkány, 1926-ban az Édes Anna követett. E regényeivel a magyar prózairodalom legnagyobbjai közé emelkedett. Tevékeny szerepet vállalt a nyelvművelésben, cikkek sokaságában támadta a nyelvhasználat idegenszerűségeit. Novelláiban új hőse jelent meg: Esti Kornélban saját „másik énjét” is ábrázolta.

A Tollban 1929. júl. 14-én megjelent az Ady-revíziót meghirdető írása: Az írástudatlanok árulása (Különvélemény Ady Endréről). Hatalmas vihart kavart, megosztotta az irodalmi közvéleményt. Hajdani barátai – közöttük Babits Mihály – vele szemben foglaltak állást. Az Esti Kornélt (1933) Babits fenntartásokkal fogadta. Hajdani barátságuk megszakadt.

1930-ban a Kisfaludy Társaság tagjai közé választotta, ugyanebben az évben a Magyar PEN Klub elnöke lett.

1933-ban megszületett e korszakának összefoglaló műve, a Számadás című szonettciklus, 1935-ben pedig Számadás című verseskötete. 1933 nyarán jelentkeztek később végzetessé váló betegségének első tünetei. Ez év őszén írta a Hajnali részegséget. 1935-ben megismerkedett a Szeptemberi áhítat ihletőjével, Radákovich Máriával, utolsó nagy szerelmével. 1936 januárjában betegsége ismét súlyosra fordult, Stockholmban kezelték. Tengerszem címmel jelentek meg összegyűjtött elbeszélései. Halála után legjelesebb kor- és nemzedéktársai búcsúztatták. 1936–1940 között összegyűjtött munkái, Szeptemberi áhítat címmel kiadatlan versgyűjteménye, 1940-től 1947-ig a Nyugat kiadásában hátrahagyott művei (1–11) jelentek meg.

Utóélete nem volt zavartalan és nagyságához méltó. 1948-tól hét évig nem jelenhetett meg műveinek új kiadása. Az ötvenes évek irodalompolitikája az ő írásain szemléltette „az erkölcsi normák felbomlását”. 1954-ben jelentek meg Válogatott novellái. A későbbi korszakok irodalomszemlélete igazi helyén, irodalmunk legnagyobbjai között értékeli.

Költészetében A szegény kisgyermek panaszai és utolsó korszakának nagy versei jelentik a csúcsot. Az előbbiben egy európai életérzést fejezett ki nagy művészettel és beleérzéssel; utolsó korszakának alapérzése a részvét és emberség, melyeket felvilágosult racionalizmusa fogott keretbe.

Költői tevékenységének szerves kiegészítői műfordításai, melyekben szabadon csapongott a világirodalomban, nem hűségre, hanem szépségre törekedve.

Regényei és elbeszélései a magyar próza egyik csúcspontját jelentik. Rendkívüli hatást tett irodalmunkra: Márai Sándor, Ottlik Géza, Esterházy Péter tisztelegtek emléke előtt.

Cikkeiben ugyancsak műfajteremtőnek bizonyult: a magyar tárcaírás mestere volt, személyes reflexióival gazdagította a bemutatott élettényeket. Bírálatai a magyar impresszionista kritika kiemelkedő teljesítményei; nagy megértéssel és beleérzéssel elemzett minden művet és jelenséget.

Kosztolányi Dezső
(életrajz)
Kosztolányi Dezső
(szócikk)
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
(részlet)
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerű, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Babits Mihály, Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső (A Juhász Gyula c. diafilm részlete)

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.
Kosztolányi Dezső: Vörös hervadás
(részlet)
Erdő,
dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz,
reád lehellt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány szinébe?

Borbás Tibor: Kosztolányi Dezső - Budapest, Újbuda (Fotó: Legeza Dénes István)

Borbás Tibor: Kosztolányi Dezső - Budapest, Újbuda
(Fotó: Legeza Dénes István)

Kosztolányi Dezső: Októberi táj
Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd
(részlet)
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él
s mint fán se nő egyforma-két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.
Kosztolányi Dezső: Februári óda
(részlet)
Sorsom, mely eddig tétova ködbe bújt,
egyszerre itt van, szőnyeges és meleg
szobámba sétál, mint a farkas,
rám vicsorogva.
Ijedve futnék, ámde hová lehet?
Nincsen menekvés, zörgetek esztelen,
kemény kilincsen és vasajtón
koppan a szándék.
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
(részlet)
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat
(részlet)
Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldusgúnya is,
jaj, hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.
Ágotha Margit: Szeptemberi áhítat – Kosztolányi illusztráció
(grafika)
Kosztolányi Dezső: Rapszódia
(részlet)
Nincs, ahova hazatérjek,
ténfergek, mint a kísértet
éjszaka.
Süt a napfény, mégse látnak,
a magyar a nagyvilágnak
árvája.
Megy az élet, jő az élet,
ebek vagyunk és cselédek,
bolondok.
Jajgatok, de nincs, ki hallja,
vizes a kalapom alja
a könnytől.
Kosztolányi Dezső: A vendég
A nyár bedobta rózsakoszorúját
 
múlt este a nyílt ablakon.
Dalolt. Hajába gaz volt, hervadó háncs,
pár sárguló levél-rongy, kúsza bogáncs,
 
ment és siratta a bús fuvalom.
Valami történt… Künn a kihülő ég
 
hideg könyűktől feketült,
egy idegen jött, fázva és setéten,
cselédlámpással reszkető kezében
 
és nesztelen egy üres székre ült.
Kosztolányi Dezső: Ének a semmiről
(részlet)
Annál, mi van, a semmi ősebb,
még énnekem is ismerősebb,
rossz sem lehet, mivel erősebb
és tartósabb is, mint az élet,
mely vérrel ázott és merő seb.
Szokatlan-új itt ez a köntös,
pár évre szóló, szűk, de göncös,
rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
beh otthonos lesz majd a régi,
a végtelen, a bő, közömbös.
Én is öröktől ebbe voltam,
a semmiségre ráomoltan,
míg nem javultam és romoltam,
tanulni sem kell, tudjuk ezt rég:
eltűnni és feküdni holtan.
Ha félsz, a másvilágba írj át,
verd a halottak néma sírját,
tudd meg konok nyugalmuk írját,
de nem felelnek, úgy felelnek,
bírjuk mi is, ha ők kibírják.
Kosztolányi Dezső: [A játék]
(részlet)
A játék.
 
Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap – óriás aranypénz –
hirtelen ölembe roskad.
Füleki Krisztina: Illusztráció Kosztolányi Dezső A játék című művéhez / gyermekrajz

Füleki Krisztina: Illusztráció Kosztolányi Dezső A játék című művéhez / gyermekrajz

Fialowski Melinda: Illusztráció Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról…című művéhez / gyermekrajz

Fialowski Melinda: Illusztráció Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról…című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: [Mostan színes tintákról álmodom]
(részlet)
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
Kerschner Dorottya: Illusztráció Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról…című művéhez / gyermekrajz

Kerschner Dorottya: Illusztráció Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról…című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: Fák beszéde
(részlet)
Nyírfa
– Héjam fehér, mint a papír.
Megbabonázza azt, ki ír
és hogyha elrontott a hír,
nevem álmodba visszasír.
Izen neked a nyír.
Almafa
– Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
A lombjaim közt almák aranya.
Mindig csak adnék, én, örök anya.
Tar Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Fák beszéde című művéhez / gyermekrajz

Tar Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Fák beszéde című művéhez / gyermekrajz

Kovács Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Kovács Petra: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: Nyárutó
Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan
s csorogni kezd a vére bíbora.
Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem
rég kialudt, halott szivet takar.
Egy kőre dől s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szívében kínok és fájdalmak üszke
s még hallja, amint fújja-fújja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
Tiba Fanni: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Tiba Fanni: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Terdik Éva: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Terdik Éva: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Lakatos Zsófia: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Lakatos Zsófia: Illusztráció Kosztolányi Dezső Nyárutó című művéhez / gyermekrajz

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
(részlet)
Harmadik fejezet,melyben 1903-ban, közvetlen az érettségi után,
éjszaka a vonatban először csókolja szájon egy leány

Most gondolta át, hogy mi történt. Ami itt történt, az tragikus volt és érdekes. Egy csöppet hízelgett is büszkeségének, hogy az iskolapadból – valami véletlen folytán – rögtön az élet legsötétebb gócába került. Többet tanult ebből, mint eddig minden könyvből.

Tavaly más harcai voltak. Egy költeményről az önképzőkörben azt állította, hogy ballada. A vezető tanár a kérdést vita alá bocsátotta, s a tagok véleményének meghallgatása után úgy döntött, hogy az illető költemény nem ballada, csak románc. Ebből ő „azonnal levonta a következményeket”. Leköszönt titkári állásáról, melyet tagtársainak megtisztelő bizalma ruházott rá.

Mennyire fájt ez neki akkor. Most látta, hogy nem is oly fontos. Nem a ballada és a románc a fontos. Az élet a fontos, csak az a fontos. Ez a csók is az élet gazdagságából fakadt, és őt gazdagította. Elmesélni senkinek se lehet, még öccsének se, mert mindenki kiröhögné. De maga előtt már nem szégyellte.

Homo sum – idézte Terentiust – humani nihil a me alienum puto” – s borzongva gondolt vissza erre a didergő csókra. Talán öröme is telhetett volna benne, ha kissé merészebb, és át tudja magát adni teljesen, mert a kéj – úgy sejtette – nem messze lakhat az undortól. Ezt se kell szégyellni. Epicurus non erubescens omnes voluptates nominatim persequitur. Ki is mondta ezt? Valahol a nyelvtan közepetáján van, egy oldalon, felül, kissé balra, példa a participium praesens használatára, tagadó kötőszócskával. Nem szabad pirulni. Semmit se szabad szégyellni. Csillag és szemét a sorsunk.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke
(részlet)
Jaj, mily sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek.
Ó, szent bohóc-üresség,
sziven a hetyke festék,
hogy a sebet nevessék,
mikor vérző-heges még
ó, hős, kit a halál-arc
rémétől elföd egy víg
álarc,
ó, jó zene a hörgő
kínokra egy kalandor
csörgő,
mely zsongít, úgy csitít el,
tréfázva mímel
s a jajra csap a legszebb
rímmel.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
(részlet)
Omelette à Woburn

Esti Kornél Párizsból igyekezett hazafelé a tanulmányéve után. Mihelyt azonban beszállt a harmadosztályos fülkébe, a magyar kocsiba, s megcsapta orrát az ismerős, áporodott szag, szegény hazájának nyomorúsága, úgy érezte, hogy otthon van.

Estefelé lábak, fejek hevertek szerteszét a piszkos padlón, mint valami csatatéren. Amint az árnyékszékbe botorkált, óvatosan kerülgette a szétszórt lábakat, az elgurult fejeket, melyeknek tulajdonosai a fáradtságtól feldöntve horkoltak. Vigyáznia kellett, hogy rá ne lépjen egy szájra, egy orra.

Az alvók olykor fészkelődtek, megkeresték elkallódott tagjaikat valahol a falóca alatt vagy egyebütt, mint majd az utolsó ítélet napján, egy kissé feltápászkodtak, dörzsölgették szemüket, aztán visszasüppedtek abba az elcsigázottságba, melyet még a tengerentúlról hoztak magukkal. Többnyire visszavándorlók voltak, cifra rongyokba bugyolálva, zsákokkal, párnákkal, dunyhákkal. Egy kendős szegény asszony, aki Brazíliából jött, ölében altatta kislányát.

A diák az alkony homályában búsan gondolt arra, hogy ebben a büdös állatseregletben kell töltenie egy éjszakát, aztán még egy napot, míg Budapestre nem ér. Egész úton állt. Lába reszketett. Gyomra émelygett a ruhák kigőzölgésétől, a savanyú kőszénfüsttől.

Este nyolckor berobogott vonatja a zürichi állomásra. Kikönyökölt az ablakon, magafeledten szemlélte a hegyeken elszórt várost, a játékházaknak rémlő villákat, melyeknek ablakjaiban idilli, fényes lángocskák lobogtak. Délután esett az eső. A levegő tiszta volt, párátlan, áttetsző, mint az üveg. Egyszerre ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy leszálljon, s csak holnap reggel utazzék tovább.

Nemes Nagy Ágnes: Ízlésváltozások a Kosztolányi-vers körül
(részlet)

Lámpással kell keresni olyan magyar versolvasót, aki ne szeretné Kosztolányit. Ha váratlanul elhangzik a neve valahol, minden arcon átfut egy kis derű, mintha ki-ki egy kedves, családi emlékére gondolna, vagy egy friss, tengerparti utazásra. Népszerűsége intim, személyes, és hogyne volna az, hiszen maga volt a személyes szeretetreméltóság, két lábon járó cáfolata annak a fel-felmerülő lélektani elméletnek, miszerint a művészet kompenzáció, hogy a művész életbeli hátrányait, fogyatékosságait egyensúlyozza művével; a mi költőnk körül – legalábbis egy időben – semmi efféle árnyék, a mi költőnk szép, nagy tehetségű, daliás, családjának becegyereke, női karokkal koszorúzott, férfibarátsággal övezett, elitsiker és közönségsiker gyors hódítója. Ebben minden hitelt érdemlő kortársi jellemzés egyetért. De nem is kell a kortársakra hivatkozni, a mű maga (itt és most költészetére gondolok) árasztja a hosszú távú vonzerőt, azt a rögtönös és folyamatos bioáramhatást, amelytől a mi költőnk elbűvölő.

Ottlik Géza: Próza
(részlet)

Az elbeszélő Kosztolányi mindig ügyelt rá, hogy ne untassa olvasóit. Amit mesélni kezd, mindig kíváncsiságot, várakozást kelt. Sokszor még csattanója is van a novelláinak - de mindig megtudunk belőlük valami újat, hírt a világról, amit még nem tudtunk. Mégis rosszul jár, aki beéri ezzel: aki, mondhatnánk, bedől a nagy író udvariasságának, s azt hiszi, hogy ha már egyszer úgyis tudja a történet végét, nem érdemes újra elolvasnia.

Másodszori olvasásra az okos ember nem kevesebbet, hanem többet kap Kosztolányitól, mint amennyit először, a történettel kapott. Már nem köti le annyira a figyelmét a mese, az alakok. Észreveszi, hogy amit talán csak a megírás szépségének, művészi megformálásának vélt, csupán a kivitelezés finomságának, a mondanivaló afféle díszes csomagolásának, azt, éppen megfordítva, bízvást tekinthetné a költő mondanivalójának, belerejtve, belecsomagolva az érdeklődését lekötő elbeszélésbe.

József Attila: Kosztolányi Dezső
(részlet)

„Jobb volna élni. Ámde...” Kosztolányi világában (melyet ez is közelit az álom szinvonalához) alig van cselekvés. Itt minden történik. Kosztolányi homo aestheticusnak, vagyis az érzéki alapú szépségek emberének tartja magát és ezt a homo aestheticust szembeállitja a homo oeconomicussal, vagyis a gazdálkodó és a homo moralissal, tehát az erkölcsi, szociális jóra törő emberrel. A szemlélőt a cselekvő ellen veti. A költő föladata szemlélődni az élet és halál kérdésein, vallotta egyszer, – pedig hát a költő föladata, melyet Kosztolányi oly hallatlan biztonsággal teljesit is a maga módján, – a versirás. Ez azonban mégis csak cselekvés, – hozzá egyszerre erkölcsi és gazdasági cselekvés.

József Attila: Kosztolányi
(részlet)
A kínba még csak most fogunk, mi restek,
de te már aláírtad művedet.
Mint gondolatjel, vízszintes a tested.
Téged már csak a féreg fal, szeret,
mint mi a csirkét, bort... Senkim, barátom!
Testvérünk voltál és lettél apánk.
Orbán Ottó: Kosztolányi sírja
Matatni órásmesterként a versen,
eszmét fűzni varrótű-rímen át;
rágcsálni ó-elődök verssorát,
mely húsos almaként hasadva hersen;
vagy latin svunggal káromkodva nyersen
szembeköpni a vigécek korát:
savanyú díjjal vár az agg borág,
e féllábúak-közt-a-sánta verseny.
Ringyó, tisztelt csontváz, a vers tökélye,
ha betemet balsorsod konok éje,
mással hentereg új stílusu kéje.
Fujd el sírod halál-ezüst ködét,
látod a vasbeton tar üstökét;
fönt: romos menny, lent: ipar, füst, sötét.


Weöres Sándor: Hála-áldozat
(részlet)
Szememnek Ady nyitott új mezőt,
Babits tanított ízére a dalnak,
És Kosztolányi, hogy meg ne hajoljak
Ezt-azt kívánó kordivat előtt.


Kosztolányi Dezső síremlékének részlete (Ösze András) (fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Kosztolányi Dezső síremlékének részlete (Ösze András) (fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)





Kosztolányi Dezső síremléke (fotó: Legeza Dénes István)

Kosztolányi Dezső síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)

Radnóti Miklós: Ének a halálról
(részlet)
A test pihen vermében hallgatag,
rögök nyugalmas sorsát éli lenn,
szétoszlik, szomjas gyökér felissza
s zöld lobogással tér újra vissza,
törvény szerint! s oly szörnyü, szörnyü így,
mi egy világ volt, kétfelé kering!
vagy bölcs talán? a holttest tudja itt.
Őrizd Uram, a lélek útjait.
Jékely Zoltán: A halál ünnepén
(részlet)

In memoriam D. Kosztolányi

Nagy ravatal a farkasréti hegyhát;
kopog esernyőnk ázott sátora,
szemünk kelyhében égnek síri gyertyák
s cipőnkön holtak péppé vált pora;
Halál, nagy úr, megüljük ünneped hát!
Lám, itt is, ott is árnyak inganak,
fekete árnyak s ernyők feketéje;
ilyen lehet egy alvilági-nap,
hol a lelkek örök, nyirkos sötétben,
akár mi most, fel és le inganak.
A sírokon gyertyák lepkéje rebben
elsőt-utolsót; akár a halál,
úgy oltogatja nagy szakértelemmel
az őr el őket, vagy ha erre jár:
csípős szeled, kutyaszagú November.
Hát itt vagyunk mi, hozzátartozók,
hogy jó halottainkat felkutassuk;
elrejti őket a nagy sír-bozót
s egy-egy katalinrózsás, agyagos lyuk;
iszonyatunkat, íme, elhozók.
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal