JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2018. június 24.Névnap: Iván
    
 
Hónapok
JÚNIUS 18. – KORÁNYI SÁNDOR SZÜLETÉSNAPJA – 1866
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A vesebetegségek kiváló szakértője, a tbc elleni küzdelem egyik vezéralakja, a híres orvosdinasztia sarja, Korányi Sándor (Pest, 1866. jún. 18. – Budapest, 1944. ápr. 12.) orvosi diplomájának megszerzése után apja klinikáján lett tanársegéd. 1901 és 1907 között belgyógyászati diagnosztikát és idegkórtant adott elő, 1909-től 1936-ig a III. sz. Belklinika egyetemi tanára, iskolateremtő igazgatója volt. A belgyógyászat számos területével foglalkozott: a szív ritmuszavarainak kórtanával, a cukorbetegséggel, a vörösvérsejtszám szaporodásának mechanizmusával, a hastífusz gyógyításával, gerontológiai problémákkal, azonban elsősorban a vesepatológia nemzetközi hírű szakértőjeként tartották számon. Sokat foglalkozott a tuberkolózissal; az első világháború idején megszervezte e hazai népbetegség tömeges, szanatóriumi gyógyítását. Érdekelték a szociális problémák is: egy, az alföldi aratók kalóriafogyasztását mérő vizsgálat alapján a Parlamentben interpellált. A gyógyászatban az elsők között hangoztatta a fizikai-kémiai módszerek fontosságát. Modern szemléletmódja évtizedekre meghatározta a magyar belgyógyászat fejlődését.

Németh László: Korányi Sándor
Kapronczay Károly: Orvosdinasztiák I. A Korányi család
(ismertető)
Pári Mirella Mirjám: A Kornfeld család és Korányi Sándor
(tanulmány)
Dr Birtalan Győző: A Korányiak
(tanulmány)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal